DR. CSAPODY MIKLÓS

Full text search

DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársunk azzal kezdte, hogy Trianonról sokan tudnak. Nos, Trianonról nagyon kevesen tudnak! Nagyon kevesen tudják azt, hogy 76 esztendővel ezelőtt Magyarország először veszítette el területének kétharmadát és lakosságának egyharmadát. Egy, a közelmúltban végzett felmérés szerint a magyarsággal kapcsolatos kérdéseket vizsgálva 2600, érettségi előtt álló tanuló körében a fiatalok közül alig tudták valahányan, hogy a szomszédos országokban hány országban élnek magyarok.
(9.10)
Alig tudták, hogy Trianonnak tudható be az említett lakosság- és területvesztés. Nem tudták pontosan, hogy milyen nyelven beszélnek - no, nem a székelyek, hanem egyáltalán Erdélyben. És a fiataloknak csak 23 százaléka tudta pontosan megmondani, hogy hol helyezkedik el a Vajdaság; ugyanennyien mondtak igent arra, hogy Kárpátalja Ukrajna egy része; a Csallóközről 21 százalék tudta, hogy Szlovákiában kell keresni; 58 százalék pedig ezekre a kistérségi elhelyezési kérdésekre vonatkozóan még csak helytelen választ sem tudott adni. Nem véletlen, hogy egy korábbi felmérés szerint több érettségi előtt álló - állítólag rádiót hallgató, állítólag a pedagógusok intencióit követő - gyermek Tőkés Lászlót románnak jelölte meg.
Nos, persze mondhatják önök az előbb említett adatokra, hogy ezek kiugróan negatív példák, mert a többség helyzete nem így áll. Nos, amikor "Trianon ma" címmel egy napirend előtti hozzászólás hangzott el, akkor nem pusztán arra kell gondolnunk, hogy a magyar külpolitikának - a hármas külpolitikai prioritások egyikeként - mindent meg kell tennie a határon túli magyar nemzeti közösségek érdekvédelmi szerepében, támogatnia kell, nemcsak átérezni az ő gondjaikat. Nemcsak arra kell utalnunk, hogy a szomszédos országok némelyikében még mindig meglehetősen anakronisztikus, primitív magyarellenes politika folyik, hanem arra is kell gondolnunk, hogy itthon is van mit tenni. Hiszen azok a bizonyos utódok - akiknek a nagyszülei, ha akkor születtek, amikor Trianon eldőlt, ma 76 esztendősek -, az új nemzedékek, tisztelt Országgyűlés, körülbelül azt tudják az elmúlt időről, mint amit megemlítettem.
Köszönöm. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi