VARGA MIHÁLY

Full text search

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Toller László komoly érvei után nehéz megszólalni. Hadd fűzzek mégis két kiegészítést Dávid Ibolya napirend előtti hozzászólásához.
Az egyik, ami a bevásárlóközpontok ügyét illeti: teljes mértékben egyetértek Dávid Ibolyával abban, hogy a kormánynak nincs kereskedelempolitikája. Ezt nemcsak mi, ellenzéki képviselők mondjuk, hanem azok a kiskereskedők is, akik a múlt héten hétfőn itt, Budapesten tiltakozó nagygyűlést tartottak. Erre a nagygyűlésre, sajnos sem a miniszterelnök, sem a pénzügyminiszter nem mert elmenni. A PM közigazgatási államtitkárát küldték el, aki hozzászólásával inkább olajat öntött a tűzre. Mi tehát, tisztelt Bauer Tamás, nem azt kérjük számon a kormányon, hogy van-e verseny vagy nincs, mi a gazdasági erőfölénnyel való visszaélést kérjük számon a kormánytól, azt, hogy ezek bizony magyar kiskereskedőket tesznek tönkre.
Azt hiszem, ezt önnek nem kell elmagyarázni. Ön 1981-ben, a Tervgazdaság, beruházás, ciklusok című könyvében ezzel a kérdéssel alaposan foglalkozott.
Ami pedig a budaörsi bevásárlóközpontot illeti: Tisztelt Ház! A budaörsi helyzet valóban már-már irracionális. Van egy MSZP-s polgármester, akinek, úgy tűnik, valamilyen különleges érdeke fűződik ahhoz, hogy ez a bevásárlóközpont Budaörs mellett mindenképpen megépüljön még akkor is, ha ez törvénysértő módon, bírósági határozatok ellenében történik. Selmeczi Gabriella képviselőtársam már többször fölszólalt ebben az ügyben, legutóbb azt is elmondta, hogy a bevásárlóközpont építtetői úgy nyilatkoztak: nem baj, ha nincs építési engedély, ők akkor is gyorsítják az építést, majd úgy is kapnak fennmaradási engedélyt.
Tisztelt Ház! Úgy gondolom, hogy ez a magatartás szintén nem illik abba a sorba, amit jogkövető magatartásnak nevezhetünk, ez a magatartás teljesen jogszabálysértő, törvényellenes. (Közbekiáltások az MSZP padsoraiból.) Mi tehát ezért is számon kérjük azt, hogy Budaörsön egy MSZP-s polgármester irányítása alatt ilyen és ehhez hasonló határozatok születnek. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi