DR. SZILI KATALIN

Full text search

DR. SZILI KATALIN
DR. SZILI KATALIN környezetvédelmi és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Néhány dologra szeretnék reflektálni: Dögei képviselőtársam is beszélt az önkormányzatok feladatairól, a környezet megóvásáról. Én azt gondolom - és ez valamennyiünk hozzászólásából kiviláglott, és ebben igaza van a képviselő úrnak is -, ez egy közös feladat az egyénnek, az önkormányzatoknak és ezzel együtt az egész társadalomnak. Én bízom abban, hogy a programnak az a fejezete, ami a pénzügyi háttérrel foglalkozik, ami a megvalósítás feltételeit alapvetően rögzíti, biztosítani fogja azt, hogy 2002-ig a célállapotot elérjük.
(20.20)
Egyetértek Baráth Etele elnök úrral, hogy ennek alapjait már valóban a '98-as költségvetésben kell rögzítenünk és megszilárdítanunk, és természetesen az azt követő években is hasonlóképpen biztosítani kell ahhoz, hogy ezt a célállapotot elérjük.
A hulladékgazdálkodással kapcsolatos jogszabályi háttér megteremtésére még ebben az évben sor kerül. Én azt gondolom, az egy kellő kiegészítése lesz annak, hogy a hatótényezőkre is megfelelő jogszabályi hátteret alakítsunk ki.
A környezet tudatos irányítási rendszere, a környezetminőség, azt gondolom, legalább annyira fontos, mint a tiszta technológiák, a környezetbarát technológia bevezetése, amit egyébként rögzít maga a program a megvalósítás általános gazdasági keretei fejezetében. Azzal egyetértek, lehetséges, hogy ennek a nevesítése is szükséges lenne. Úgy gondolom, ennek nincs akadálya azért, hogy ezt a következő pillért is kialakítsuk.
Egyetértek azzal, hogy széles társadalmi összefogásra van szükség ahhoz, hogy azt a humán oldalt, azt az egészségügyi oldalt meg tudjuk teremteni, amire Házas József képviselő kollégám utalt.
Megköszönöm mindannyiuknak azt az alkotó együttműködést, ami ennek a programnak a jobbítása szándékával kitűnt. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi