DR. AVARKESZI DEZSŐ

Full text search

DR. AVARKESZI DEZSŐ
DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügy-minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Balsai képviselő úr abból indult ki hozzászólásában, hogy a két kormánypárt érdekelt a moratórium felmondásában. Azt hiszem, hogy viszonylag könnyű bizonyítani, hogy ez abszolút nem állt a kormánypártok érdekében. Nyilvánvalóan sokkal könnyebb egy alkotmánymódosítást megvalósítani széles körű parlamenti támogatással, mint a két frakció szavazataira hagyatkozva.
Balsai képviselő úr azt mondta, hogy ezek a témák, amelyek szerepelnek az alkotmánymódosító tervezetben, nem kívánják az alkotmány módosítását. Példának említette a miniszterek jogállásáról szóló törvényt. Annak idején, amikor a Ház az ügyészségi szolgálati viszonyról tárgyalt, éppen Balsai képviselő úr volt az, aki lopakodó alkotmányozással vádolta a kormányt. Ha most ezt a törvényjavaslatot, a miniszterek, államtitkárok jogállásáról szóló törvényjavaslatot alkotmánymódosítás nélkül beterjesztenénk, akkor valóban jogos lenne ez a kritika.
A választás időpontja nem is szerepelt a tervezetben.
Azt állította Balsai képviselő úr, hogy az igazságszolgáltatási reform szöges ellentétben áll a koncepcióval. Ez nyilvánvalóan nem igaz, hiszen a koncepció nem beszél az igazságszolgáltatási tanácsról ugyan, de nem beszél a bíróságok külső igazgatásáról sem, és felhatalmazást ad a parlamentnek arra, hogy kétharmados törvénnyel határozza meg, tehát nem alkotmányban, hanem kétharmados törvénnyel határozza meg a bírósági szinteket.
(15.50)
Mint ahogy említettem, ezt is elutasították az ellenzéki pártok - hogy ennek megfelelő alkotmánymódosítást nyújtsunk be. Azt pedig, hogy ki mennyire komolyan vett részt a hétpárti tárgyalásokon, mutatja, hogy többszöri kérésünk ellenére a Fidesz a mai napig nem volt hajlandó írásban eljuttatni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) az észrevételeit. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi