DR. ISÉPY TAMÁS

Full text search

DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyűlés! Szájer képviselőtársam római jogász, és ezért bátorkodott hivatkozni a pacta sunt servandára - nyilván elfeledkezett arról, hogy a Római Birodalom 476-ban összeomlott, de nem feledkezett el arról, hogy a bukásában nem tiporta maga alá az európai hagyománnyá nemesedett római jogot, ez az egyik kérdés. A másik, ami itt ügydöntő kérdés lenne: hogy is lehet 72-es csizmában közlekedni? Lehet óvatlanul, úgy, hogy eltaposok a demokrácia virágoskertjében minden virágot, minden palántát... (Derültség a kormánypártok soraiban.), de óvatosan is lehet közlekedni, úgy, hogy az orrom elé nézek, és nem taposom el ezeket a virágokat.
Szent-Iványi képviselőtársam hozzászólásában egy kis időbeli zavar volt, nyilván nem emlékszik vissza az 1996 június végén a koncepció ügyében történt szavazásra, amikor kizárólag a kormány tagjai és az MSZP elnökségének a tagjai nem szavazták meg az alkotmánykoncepciót, az ellenzék egységesen igennel szavazott akkor az alkotmánykoncepcióra. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) Igennel szavazott, és utána továbbra is részt vett az alkotmány-előkészítés munkájában. (Moraj.) Kétségtelen az MDF-nek és a KDNP-nek címzett üzenet, hogy nem szavaztuk meg a második menetben az alkotmánykoncepciót, de továbbra is részt vettünk az alkotmány-előkészítés munkájában, azért, hogy legyen végre egy jó, elfogadható magyar alkotmány - tehát részt vettünk benne.
Ami pedig az alkotmánymódosítást illeti - még lesz időm az alkotmánymódosításról szólni, nem akarom eltékozolni az ide vonatkozó perceimet, mert látom, hogy még két felszólalás lesz, arra majd visszatérek -, jó lenne elolvasni az alkotmány-előkészítő bizottságban felvett jegyzőkönyveket, és akkor mindjárt más lenne a kép, de erre még vissza fogok térni a "Hogy is állunk ezzel az igazságszolgáltatási reformmal?" címszó alatt. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi