DR. SZABÓ ZOLTÁN

Full text search

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani Isépy képviselő úrnak azért a korrektségért, amiért a bevezetőjében jelezte, hogy nem állt módjában tájékozódni a részletekről.
Egyúttal szeretném meg is nyugtatni a szóban forgó kérdést illetően: privatizálni ugyan muszáj, de nem mindent. Főként nem muszáj privatizálni a filmarchívumot, amit nem is lehet, lévén az a Magyar Filmintézet része, amely költségvetési szerv, és mint ilyen, nem szerepel a kulturális cégek privatizációjának listáján.
Ami szerepel ezen a listán, az a még állami tulajdonban lévő filmszakmai vállalatok privatizációja, amely érinti a Mokép Részvénytársaságot és a Hungarofilm Kft.-t is, amely az úgynevezett filmjogokkal, tehát az államosítástól '87-ig terjedő időszakban készült filmek forgalmazási jogával rendelkezik. Ebben a témakörben meghallgatást tartott az Országgyűlés kulturális bizottsága, ahol egy meglehetősen éles vita után, amellyel az ÁPV Rt. korábbi koncepcióját illették, amely koncepció szerint a filmek vagyoni és forgalmazási jogait a Moképben egyesítették volna és így privatizálták volna a Moképet, ennek a vitának a nyomán megegyezés született, hogy tudniillik új koncepciót készít az ÁPV Rt., a Művelődési és Közoktatási Minisztérium és az Országos Rádió és Televízió Testület a kérdésről - ez fog majdan a kormány elé kerülni. A filmszakmai szervezetek és az MKM ugyanis arra az álláspontra helyezkedett, hogy a magyar filmkincs maga nem képezheti privatizáció tárgyát, különösen nem a kereskedelmi tévécsatornák értékesítésében érdekelt cégek részvételével. Ugyanakkor azonban - és ezt szeretném hangsúlyozni - föltétlenül szükséges tőkét bevonni annak érdekében, hogy a filmkincs megmenthető, archiválható, digitalizálható és fenntartható legyen. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi, hogy letelt az időkeret.)
Szeretném befejezésül megemlíteni, hogy a kulturális bizottság ülésén Fekete György képviselő úr, a KDNP képviselője, nagyon tisztességes és látványos önkritikát gyakorolt (Az elnök a csengő megkocogtatásával ismét jelzi, hogy letelt az időkeret.) az előző kormány privatizációs balfogásai miatt. Én nagyon remélem, hogy ennek a kormánynak nem lesz erre oka.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi