DR. TORGYÁN JÓZSEF

Full text search

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt hiszem, a magyar közszolgálati televízió akkor tenne eleget a sajtószabadsággal szembeni kötelezettségeinek, ha most a jelenlegi parlamenti vita összefoglalójaként elővenné az archivált anyagait, és visszavetítené, hogy a Független Kisgazdapárt miként óvta a Házat az alkotmányosság, az alkotmányozás kapcsán történő buktatóktól, miként hívta fel arra a figyelmet, hogy nem vezethet jó eredményre az, ha a társadalom többsége kimarad az alkotmányozási folyamatból. Akkor sajnálatos módon a Ház egésze nekünk esett, nem értett velünk egyet. Ma jó lenne hallani, ha legalább egy frakció a tárgyilagosság szintjéig fölemelkedve fölállna akár az ellenzéki oldalon, akár a kormányzati oldalon, és azt mondaná, bocsánatot kérünk, Független Kisgazdapárt (Derültség a bal oldalon.), önök látták helyesen, önök látták jól.
De mi annak ellenére, hogy már akkor jól láttuk, hadd figyelmeztessük most viszont a kormányzati oldalt: bármilyen előzmények után jött légyen az eredeti alkotmányozás szándéka, végül is létrejött a Független Kisgazdapárt nélkül is, de megköttetett a felek között, és ha már megköttetett, akkor azt a szerződést be kell tartani, mert ha nem tartják be a megkötött szerződéseket, ebben az esetben felborul a Magyar Köztársaság alkotmányos rendje. És miután mi voltunk az egyetlen párt, amely figyelmeztette önöket arra, most (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) jogunk van újólag felvetni - befejezem a mondatot, elnök úr -: tessék az alkotmányos rendet betartani, és a szavukat (Az elnök csengő újbóli megkocogtatásával ismét jelzi a felszólalási idő leteltét.) tartani!
Köszönöm a türelmüket. (Taps az FKGP padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi