AKAR LÁSZLÓ

Full text search

AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! A parlament nemrég fogadta el az érvényes bortörvény, valójában az 1970-es tvr. módosítását, miszerint a bor forgalomba csak származási igazolvánnyal kerülhet. A forgalmazás területén jelenleg négy szervezet ellenőriz, de lévén ezek költségvetési intézmények, valóban kapacitásuk véges, másrészt a szankcionálási lehetőségeik hatékony prevencióra kétségkívül nem elégségesek.
A Vám- és Pénzügyőrség - az előbb említett négy intézményen kívül - csak közvetve vesz részt az ellenőrzésben, részben a szakhatóságok megkeresésére, felkérésére, részben a jövedéki törvény által szankcionált cukorcefre tiltott előállításának felderítésében, ugyanis a forgalomba került hamisított borok többségének alapanyaga a szesz előállítására is alkalmas cukorcefre. 1996-ban 890 916 liter illegálisan előállított cukorcefre felderítésére, és ennek következtében mintegy 178 millió forint jövedéki bírság kiszabására került sor.
A nemzeti agrárprogram, illetve a kormány jogalkotási programja 1997 második félévére irányozta elő egy korszerű új bortörvény javaslatának parlamenti tárgyalását. Ebben többek között a jelenleginél hatékonyabb szankciórendszer működtetése is célunk, például az élelmiszertörvény analógiájára 1 millió forintos felső határú minőségvédelmi bírság bevezetésével. A törvény megalkotásától a szabálysértési kódexben, illetve esetlegesen a Btk.-ban is végre kell hajtani a szükséges módosításokat, illetve egyértelműen meg kell határozni az ellenőrzést végző szervezetek, köztük a vámhatóság jogosítványait.
Amennyiben képviselő asszonynak javaslata van a vámtörvény módosítását illetően - miután ennek általános vitája éppen ma, az esti órákban fog lezáródni -, módja van ilyen javaslat beterjesztésére, és ezt nyilván a bizottsági megvitatás során át fogjuk tárgyalni.
Köszönöm kérdését. (Taps a kormánypárti oldalon.)
(Az elnöki széket dr. Kóródi Mária, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi