DR. VILÁGOSI GÁBOR

Full text search

DR. VILÁGOSI GÁBOR
DR. VILÁGOSI GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársam! Az, hogy már 1995 márciusában megkezdődött a Belügyminisztérium és az osztrák belügyminisztérium közötti kapcsolatfelvétel, illetve tárgyalások ebben a témakörben, bizonyítja azt, hogy valóban komoly hangsúlyt fektetünk erre a kérdésre. '95 márciusában már megállapodás született az akkori belügyminiszter úrral, Löschnakkal, hogy a határátkeléssel kapcsolatos megoldásokat keressük, amelyek mindkét fél számára megfelelők lesznek. Ezt követően '95 augusztusában aláírásra is került a határátkelés új rendjéről egy megállapodás. S miután az osztrák külügyminisztérium ezt Schengen-konformnak minősítette, ez annyit jelent, hogy ezt a megállapodást nem kell módosítani, ami egy nagy pozitívum.
Most, ez év április 17-én ismét Schögl osztrák belügyminiszter úrral Kuncze Gábor belügyminiszter úr tárgyalásokat folytatott, ennek eredményeként két szakértői munkacsoportot hozunk létre. Az egyik a két ország határőrségi szakértőiből áll, a másik pedig a belügyminisztériumok szakértőiből áll. A határőrség szakértőiből álló munkacsoportnak a feladata többek között az, hogy a forgalom szétválasztása mellett az ellenőrzés csak annyi időt vegyen igénybe, ami feltétlenül szükséges, közös ellenőrzés bevezetése, valamint hogy a hivatalos munkavállalási engedéllyel rendelkezők határátkelését megkönnyítsék.
A belügyi szakértői csoportnak pedig az a feladata, hogy az átkelőhelyek kapacitásának növelésével kapcsolatos fejlesztési programot készítsenek elő, a szükséges infrastruktúrának a kialakításával egybekötve. Ezek a csoportok két héten belül megkezdik munkájukat, úgyhogy komoly remény és realitás van arra, hogy jelentős mértékben normalizálódik a határforgalom. Addig kérjük türelmüket, és egyben kérjük, hogy a kisebb forgalmú határátkelőhelyeket vegyék igénybe, de ez már valóban csak rövid idő kérdése. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
(16.20)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi