DR. VILÁGOSI GÁBOR

Full text search

DR. VILÁGOSI GÁBOR
DR. VILÁGOSI GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársam! Bár a rendszerváltás során valóban nagy várakozással tekintettünk a demokrácia vívmányai elé, azonban a történelmi hűség kedvéért meg kell említsem, hogy a lakónyilvántartó könyv vezetésének kötelezettsége nem a rendszerváltáskor, hanem már a nyolcvanas évek elején megszűnt. Ennek indoka az volt, hogy a lakcím bejelentéséről és nyilvántartásáról szóló rendelkezéseknek sem a bérlő, sem pedig a tulajdonos vonatkozásában nem volt lakásjogi következménye, hisz nem a bejelentés tényét, hanem a tényleges ott-tartózkodás tényét kellett adott esetben vizsgálnia az eljáró hatóságnak, és ezt kellett bizonyítani is. Ez a felismerés vezetett végül is oda, hogy a lakástörvény úgynevezett befogadás intézményét vezette be, aminek az volt a lényege, hogy a bérlő a tulajdonos hozzájárulása nélkül nem fogadhatott be senkit a lakásába.
Nos, nézzük a lakástulajdoni formák oldaláról ezt a kérdést. Az önkormányzatok részéről különösen értelmezhetetlen a lakónyilvántartó könyv bevezetésének, kötelező vezetésének felvetése hiánya, hisz az önkormányzatoknak a lakástörvény keretein belül rendeletben kell és kellett dönteniük a bérbeadói hozzájárulás feltételeiről, követhetővé téve ezáltal a lakásban tartózkodó személyek körét és a jogkövetkezményeket. Tudtunkkal egyébként ez kivétel nélkül meg is valósult, tehát ezek a bérbeadói hozzájárulási feltételek kimunkálásra kerültek, és többek között arra is vonatkoznak, hogy milyen személyi kör elhelyezési kötelezettségét vállalják a bérleti jog megszűnésekor, illetve kiket engedhetnek elhelyezési kötelezettség vállalása nélkül a lakásba a tulajdonosok, illetve bérlők.
(15.30)
A lakásszövetkezeteknél a tulajdonosváltozást minden esetben a lakás tulajdonosa köteles az igazgatóságnak bejelenteni, de - ahogy képviselő úr is utalt rá - itt a problémát elsősorban valóban a társasházaknál kell vizsgálnunk, illetve felfedeznünk, hiszen itt nincsen jogszabályi kötelezettség arra vonatkozóan, hogy be kell jelenteni a tulajdonosváltást például, hanem itt kizárólag a tulajdonostársak közgyűlése dönthet és dönt ebben a kérdésben. Ebből viszont az következik, hogy ha megfelelőek az alapszabályok, az alapító okiratok, és a megfelelő szabályokkal él a közgyűlés, akkor ilyen probléma természetesen ott sem vetődhet fel. De sajnos nem megfelelőek ezek a szabályok, nem megfelelően élnek ezekkel, és itt ilyen problémák valóban felvetődhetnek.
Azt hiszem, az elmondottak talán rávilágítanak arra, hogy kötelező jelleggel, központilag előírt nyilvántartás bevezetése nem indokolt, és a felvetett problémákra sem jelentene gyógyírt. Ugyanakkor pedig a társasházak vonatkozásában szeretném tájékoztatni képviselő urat is, hogy a törvény előkészítése folyik az Igazságügyi Minisztériumban, és azt én is indokoltnak tartanám, ha a problémákat tekintjük, hogy most már kötelező jelleggel elő kellene írni, hogy a lakások eladása, illetve bérbe adása bejelentési kötelezettség alá essen, ezáltal ezt a lakáskört is ki lehetne vonni az ilyen problémák alól. Egyébként pedig a Belügyminisztérium természetesen rendelkezik egy lakcímadatbázissal, és innen megnyerhetők azok az adatok, amelyek elősegítik azt, hogy az esetleges bűncselekmények esetén a bűnfelderítés sikerrel járjon.
Tehát összegzésként azt mondanám, hogy a problémák valósak, bízom benne, hogy ezekre az új, társasházakra vonatkozó törvény megoldást ad, ugyanakkor pedig egy központi lakónyilvántartás bevezetése szükségtelen, és ezek a problémák azzal nem orvosolhatók.
Köszönöm szépen.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi