BAUER TAMÁS

Full text search

BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Az eddigi vitának két vonulata volt. Az egyikben, abban a tekintetben nincs köztünk vita, hogy a kialakuló új piacgazdaság és polgári társadalom egyik talpköve az a vállalkozói réteg, az a sok százezres önálló vállalkozói társadalom, amelynek építése megkezdődött körülbelül 10-12 évvel ezelőtt, és amelyik többé-kevésbé töretlenül folyik. Természetes, hogy amikor Magyarországon mindenkinek nehéz a helyzete, akkor a vállalkozóknak is nehéz a helyzetük.
Ugyanakkor ez a kormány azzal kezdte a tevékenységét, hogy a társasági adót - amelyik minden vállalkozót érint - a felére csökkentette. Ez a kormány azzal kezdte a tevékenységét, hogy a minimumadót megszüntette, az átalányadózást újra bevezette, majd a hibás konstrukciót nagyon gyorsan korrigálta. Tehát ennek a kormánynak nem tehető olyan szemrehányás, hogy ne törődne a vállalkozók helyzetével.
Kétségtelen tény, hogy nem ez a legnagyobb teher a vállalkozóknak, hanem a tb-járulék. A járulékot azonban olyan mértékben lehet csökkenteni, amilyen mértékben a kiadási oldalt is csökkenteni lehet; és ebben a társadalomban nagyon nagy az ellenállás, és ebben a parlamentben is nagyon nagy az ellenállás mindenféle kiadáscsökkentési törekvésnek.
A dolog másik része: egyetértek Szabó Ivánnal és mindenkivel abban, hogy a közigazgatási és a politikai vonalat az államigazgatásban nem helyes összevonni. Csak az a probléma, hogy az MDF és az MDNP frakciójában ma is ott ülnek volt közigazgatási és helyettes államtitkárok - a Művelődési és Közoktatási Minisztériumból -, akiket az előző kormány idejében közigazgatási pozícióba helyeztek; aztán egyszerűen megjelentek MDF-képviselőként, majd pártpolitikusként.
(8.20)
Én nem hiszem, hogy a jelenlegi közigazgatási (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) apparátusban lenne olyasvalaki, akit majd az SZDSZ el fog indítani a választásokon képviselőjelöltként.
Köszönöm szépen.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi