DÖGEI IMRE
DÖGEI IMRE
DÖGEI IMRE (FKGP): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! E kései órában figyelő kedves rádióhallgató Honfitársak. "Dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás az Egek Urának, légyen magasztalás." Döbbenetes tény, hogy ma Magyarországon a vidéki lakosság, a földművelők, a földből megélni kényszerülők munkahely hiányában milyen nehéz helyzetbe jutottak. Forrong az egész ország. A földművelő magyar paraszt pénzügyi és adminisztrációs terhei elviselhetetlenek. A Postabank reklámszlogenjével élve: ilyen még nem volt. A sorsával nehezen megelégedni tudó vidéki lakosság tegnap megint az országutakra kényszerült. Demonstrálnak. Mint egyszerű parasztember - aki a föld megműveléséből élek és gazdálkodom - fel nem tudom fogni, hogy miért nem lehet a mezőgazdaság helyzetét rövid úton helyére tenni. Miért nem lehet a földhivatalokban a nyilvántartott tulajdoni lapokon szereplő aranykoronák arányában az éves mezőgazdasági állami támogatási keretet alanyi jogon, mindenféle további adminisztráció nélkül a földtulajdonosok között elosztani. Az adómegállapítást a földadók vonatkozásában a kataszteri tiszta jövedelem után kell megállapítani, és akkor a földadókérdés nyugvópontra helyezkedne.
(20.20)
Tisztelt Országgyűlés! A Független Kisgazdapárt 1945-ben és 1989-ben is meghirdette a maximális birtoknagyságot. Jelenleg 300 hektár az elfogadott területnagyság, vagy 6000 aranykorona az egy főre jutó földtulajdonjog. Amikor is a földművelő ember ilyen rendkívüli lépésre szánja el magát, akkor ez a lépése rendkívüli jelentőséggel bír. Ehhez a cselekedetéhez már csak egy hiányzik, hogy nem termel. Ezt a tényt mindeddig a földművelő ember elkerülte, mert tisztában van azzal a rárótt feladattal, hogy neki vetni kell, aratni kell, hogy az ország asztalára kenyeret tudjon tenni, és abból minden magyar állampolgár igénye szerint szeleteljen magának egy darabot.
Amikor egy parasztember olyan kijelentésre kényszerül, hogy kijelenti az a lajosmizsei parasztember ország-világ előtt, hogy nem érdemes már állattenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkozni, akkor valamit kifejez ez az ember, aki tudja, hogy itt, a Kárpát-medencében 1100 esztendő óta rá volt bízva az ország kenyerének előállítása. Természetesen nem csak maga volt benne ebben az óriási feladatban, hanem a polgárság is, amely feldolgozta a terméket, konyhakész állapotba hozta, és így adta fel azokat a csodálatos ízeket a magyar lakosságnak. Olyan sújtások (Sic!) érték az utóbbi évtizedekben ezt a derék, szorgalmas, becsületes réteget, ezt a földművelő-polgári társadalmat, hogy e terhek nyomása alatt szinte teljesen ellehetetlenült. És alig találunk szavakat, hogy ezeket a tényeket megfelelően az ország elé vigyük, hogy annak súlya legyen, és az illetékesek, a kormány és a hatalmasságok meghallják és segítségére siessenek a parasztságnak és a polgárságnak!
Elfogadhatatlan az a helyzet, amikor is a megtermelt termék ára olyan alacsony szinten mozog, hogy abból a ráháruló költségeket nem tudja fizetni. Amikor pedig a vásárlókhoz érkezik az áru, olyan csillagászati árak jelennek meg, amelyek magyarázatra szorulnak, és egyes elemek ezt az óriási árrést a parasztság javára írják, hogy könnyű a termelőnek - pedig ez korántsem így van! Ha csak azt mondom, hogy a búza felvásárlási ára kilogrammonként 26 forint, a kenyér kilogrammonkénti ára pedig 100 forint körül mozog, akkor egy rendkívüli elégedetlenséget találok a termelők és a fogyasztók részéről is. Amikor a tejtermelőtől 30 forintos áron kerül a tej felvásárlásra, a fogyasztónál pedig 80-150 forintos ár keletkezik, addig ez az árrés elfogadhatatlan!
Ugyanez a helyzet az egyik legkeresettebb élelmiszercikkünknél, a húsnál is. Vonatkozik ez a sertés- és baromfihúsra általában, de valamennyi húsféleségre jellemző, amikor is 150-200 forint között van az előállított termék felvásárlási ára, ugyanakkor a fogyasztóhoz 600-800-1000 forint körül jut el. Ez is elfogadhatatlan, mivel a legfőbb étkek közé sorolandó ez a termék.
Amikor tehát arról beszélünk, és véleményeket hallunk pro-kontra irányban, hogy miért vonulnak ki a termelők, ezt a lehetetlen helyzetet azonnal tisztázni kell! Leülni, tárgyalni kell, megbeszélni és jó irányba terelni. Az ország lakossága elvárja a termelőtől, hogy termeljen; a kormánytól meg azt, hogy azt a fogyasztói réteget ne állítsa szembe a termelővel. Ez a kijelentés is elfogadhatatlan a kormány részéről is.
Ezen felszólalások után feltétlenül meg kell említeni, hogy ezen termékek előállításának egyik legfőbb anyaga az energia - itt aztán egy széles skála áll rendelkezésünkre, ami ugyancsak megnehezíti a termelékenységet. Utalok a villanyáramra, a gázra, a mezőgazdaságban nagyon jelentős benzin és gázolaj fogyasztási árára, nem is beszélve a gépalkatrészek és gépek árairól! Hogyan képzeljük egy modern Európába belépni, amikor ilyen rendkívül feszült helyzetben van a termelő? Szeretne új gépeket venni, azzal végezni ezt a nehéz munkát, gyorsan és hatékonyan! De ezekkel a gépmatuzsálemekkel ez csak igen nagy költséggel lehetséges. Sokszor jön a munka dandárjában egy nagy hiba a gépeknél, és akkor újra összeroppan, és alig tud a termelő helyrerázódni anyagilag, vagy sokszor nem is tud.
Megjegyezni kívánom a tisztelt kormány, az Országgyűlés, a miniszter urak felé, hogy a követelmény ezekkel a régi gépekkel szemben is ugyanaz, mint egy vadonatújjal, a legmodernebbel szemben, ugyanolyan biztonságosan mozogjon, tevékenykedjen a területen. Ez is elképzelhetetlen. Hogyan gondolja ezt a belügyminiszter úr és a pénzügyminiszter úr kezelni, hogy ezek az emberek kedvüket ne szegjék, és végezzék ezt a nehéz, áldozatkész munkát a földeken?
A demonstráció alkalmával tudomásomra jutott, hogy Kunszentmárton térségéből a felvonuló gépek közül többet hazaküldött a szolgálatot teljesítő rendőrtiszt-helyettes, csupán csak azért, mert nem volt nála a súlyadókártyája. Ez az intézkedés mélyen megalázta a földművelő embert! Pedig ezek az emberek is azt akarják elérni, hogy többet termelni, és jobb géppel vonuljon ki a földekre. Ezen intézkedésekre vonatkoztatva feltétlenül kérem a belügyminiszter urat, hogy azoknak az embereknek nem a kedvét szegni kell (Sic!), hanem segíteni kell őket, hiszen ilyen gépekkel csak dicséret illeti őket, nem mint elmarasztalás.
Ma, 1997. március 11-én, Budapestre jövet, Szolnok térségében a Szent István-hidat alig hagytam el, amikor láttam a hídról, hogy két ember dolgozik a földjén, és az egyik vállára egy kötél akasztva, a másik vége egy vashengerre kötve, míg a másik ember meg tolta ezt a munkaeszközt, és végezték ezt a nem könnyű munkát. Ezeket hogy vizsgáztatják le? Hogyan fogja a belügyminiszter úr ezt a műszaki állapotot megállapítani, hogy jó vagy rossz ez a munkagép? A huszadik század végén megfelel ez a helyzetkép? Ennek a végkifejlesztésével lépünk át a harmadik évezredbe, Közép-Európába? Pedig én úgy érzem, hogy Európában vagyunk, nem kell mennünk sehova!
Ezek a látottak elgondolkodtatók, hiszen a magyar ember nem kötözködni, nem gáncsoskodni, hanem termelni akar, nyugodtan és becsületesen. A jelenlegi helyzet nem biztosítja a modern mezőgazdaságot a termelő számára. Ezért történnek a felvonulások az utakra és azok eltorlaszolására.
A kérdés nagy, a megoldás még nagyobb, mert hisz mindegy, hogy hogyan veszi ki a vállalkozó a földművelő ember zsebéből a pénzt, abból az üres zsebből, amiben nincs semmi! Hiszen pénzért nyúlnak a zsebébe - de tökmag akad a kezébe! Idetartozik a tb, az adó, a biztosítások tömege, az óriási energiaárak, az óriási alkatrészárak - a sor szinte végtelen. Ezekre a kormánynak azonnal reflektálni kell a tárgyalásokat hatékonyan megkezdve, hogy az ország termelőszférája, fogyasztói egyede nyugvópontra térjen végre. Ha itt a kormány tehetetlen, akkor ne vállaljon kormányzási és irányítási szerepet! Mert ezt a helyzetet, ami jelenleg van, ennek a kormánynak kell megoldani, ha hatalmon akar maradni! Ha pedig nem, akkor a távozás mezejére is léphet.
Hiszen gróf Széchenyi István a jövőbe vetett hitében és a magyarságban bízva mondta azt a kijelentést, amikor számított a magyar nép akaratára és tehetségére, és ki merte jelenteni azóta is érvényben lévő mondatát: "Magyarország nem volt, hanem lesz." Ez a célja a magyar népnek jelenleg is.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
