DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tulajdonképpen az előző napirendi vita az előjátékának is tekinthető annak, amit mondani akarok. Valóban, nincs konszenzuslégkör, de megítélésem szerint konszenzuskényszer van. S ha ezt a kényszert az érintettek eljátsszák, akkor történelmi felelősséget játszanak el. Ez a konszenzuskényszer bizonyos értelemben évek óta itt van, de a kormányzati ciklus végén egészen más jelleggel jelenik meg.
Arról van szó ugyanis, kedves képviselőtársaim, hogy ma már nem nagyon lehet kétség a tekintetben, hogy 1998-ban egy új kormány áll föl. (Dr. Szabó Zoltán: Merthogy mindenképpen új kormány áll föl!) Azok a törvények, amelyek most hozódnak, azoknak a végrehajtása már mások feladata lesz.
Ilyen helyzetben mit tehet a kormány? Teheti azt, hogy megpróbál népszerű intézkedéseket tenni, hogy feledtesse a korábban okozott sok keserűséget - a pénzügyminiszter nyilván nem ok nélkül beszélt a politika fellazulásának veszélyeiről nemrégiben. Teheti a kormány azt, hogy avval javítja a politikai légkört, hogy szakmai törvényeket terjeszt elő, amelyeknél könnyű megteremteni a többoldalú támogatást - erre is volt példa. De a megegyezés útjára kellene kényszerítsen az a felismerés, hogy lényeges, sorsdöntő kérdésekben is dönteni kell, teljesen függetlenül attól, hogy a ciklusból egy év vagy egy hónap van hátra. Ilyen esetekben viszont az egyetértés elengedhetetlennek látszik.
A nagy horderejű és ezért szélesebb körű egyetértést igénylő kérdésekből itt bőven tárgyaltuk a nemzeti agrárprogramot. Nekem nem tisztem ezt minősíteni, azt hiszem azonban, hogy az a keret, amelyet a kormány ajánl, hogy kibocsátja, mindenki hozzászólhat, és akkor aztán majd ebből valami kijön, ez a keret nem a hatékony munka kerete. Ez inkább társadalmi feszültségek kezelésére való, de nem egy valódi nemzeti konszenzus megteremtésére!
Van egy elem, amit ki szeretnék emelni. Ennek a nemzeti agrárprogramnak a szövegéből, az elemző részből hiányzik valami - helyesebben nekem egyáltalán nem hiányzik, örülök, hogy nincs benne. Nincs benne az előző négy év szokásos - máskor szokásos - ócsárlása. Ezt én nagyon pozitíven értékelem - köszönöm államtitkár úr bólogatását is (Derültség.) -, mert úgy ítélem meg, hogy ez az a jel, amire építeni lehetne, mert különben lehetetlenné válik a kommunikáció.
Széles körű egyeztető tárgyalásokat kellene kezdeni a felsőoktatás gondjairól. Csődöt mond a kormányzat, ha a minisztérium csak annyit üzen az egyetemeknek: fizessék ki a törvényben előírt béremeléseket, inkább maradjanak adósok a villanyszámlával. Azt gondolom, az egyetemek működtetése, a szerződések teljesítése éppen olyan törvényes kötelezettség, mint a közalkalmazotti törvény betűjének, szellemének, béremelésének a megtartása.
Végezetül meg kell ismételnem - mert égető kérdésnek tartom - a Népjóléti Minisztérium által néhány hónapja már kurtán-furcsán elutasított javaslatomat a válságról válságra bukdácsoló egészségügy problémáinak rendezésére. Azt hiszem, elérkezett az idő egy nemzeti egészségügyi kerekasztal-tárgyalás megtartására - és valójában ezt a formát ajánlanám az agrárium számára is. Ebben a pártok és a kormány mellett a szakmai szervezeteké kellene legyen a főszerep.
(8.50)
Magyarországon rendelkezésre áll a megfelelő szakembergárda. Érdekes, hogy az egészségügyi finanszírozás rendszerének továbbfejlesztésére a magyar kormány szakértőket kért az Európai Uniótól. A megküldött öt szakértő közül kettő magyar állampolgár, tehát adott az a magyar szakértelem, amire támaszkodva dolgozni lehetne.
Nem sorolom föl most az egészségügy ezer problémáját, tudjuk, nehéz, megoldhatatlannak látszó csomag, azonban az egyetlen esély arra, hogy ne legyen kitéve ez a terület is a kormányváltások hullámzásainak, hogy biztonságban dolgozhassanak a kórházakban, és ami most még sokkal lényegesebb, az alapellátásban. Ehhez egy tisztázó tárgyalásra és a közös program kialakítására szükség van.
Tisztelt Képviselőtársaim! A bukás jele lenne, ha a kormány vállalna egy ilyen szellemű törvény-előkészítést? Nem - azt hiszem, reálpolitika lenne. Ne feledjék Illyés Gyula szavát: növeli (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), ki elfedi a bajt. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)
