DR. TÍMÁR GYÖRGY

Full text search

DR. TÍMÁR GYÖRGY
DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mélyen tisztelt Országgyűlés és mindazok, akik ezen késői órában a köz dolgaira figyelnek! Sajnálatos eseménysorozatot élünk át mindannyian a mindennapokban, amelyet lényegileg úgy lehet röviden megfogalmazni, hogy megingott hazánkban a közbiztonság, megingott az a nyugalom, amely a társadalom rendeltetésszerű funkcionálásának az alapja. Azonban úgy gondolom, mélységes hiba volna ezt a problémakört kizárólag a belügyi vagy az igazságszolgáltatási apparátus hibás funkciójára visszavezetni, illetőleg az ott dolgozó munkatársaknak felróni. Megítélésem szerint egész másról van szó.
Elöljáróban szeretném a figyelmükbe ajánlani azt, hogy társadalmunkat jelenleg milyen alapvető tényhelyzet jellemzi. Álláspontom szerint egyes lényeges elemeiben súlyos rendezetlenség tapasztalható a közállapotok tekintetében. Megingott a közbiztonság, a jogbiztonság, és a diszkrimináció sajnos a mindennapi élet széles körű gyakorlatává vált.
Úgy gondolom, hogy az egykori nómenklatúra gazdasági eszközökkel végrehajtott és privatizációnak nevezett restaurációja - illetve talán használhatom erre azt a kifejezést is, hogy ellenforradalma - olyan morális csődöt okozott társadalmi méretekben, ami a mesterséges kuszaságok, a rendezetlenségek és a diszkrimináció következtében a nemzetközi maffiák bázisterepe számára is netán alkalmasnak tűnőnek, vagyis büntetőjogi értelemben tetthelynek züllesztheti le az országot. Lényegileg tehát köztörvényes módszerekkel és zavaros frontvonalakkal súlyosbított, akár polgárháborúként is minősíthető a jelenlegi sajnálatos közállapot. Félő, hogy kialakul egy úgynevezett következmény nélküli társadalom, ahol az erőszak, ahol a pillanatnyi erőfölény mindannyiunk számára egyre nehezebb perceket okoz, és egyre jobban megkeseríti az amúgy sem túlságosan megfelelő életszínvonalat.
Ami a konkrét bűncselekményt illeti, a múlt heti alig sötétedéskor, a tömegek által járt utcán elkövetett gyilkosságot, az én megítélésem szerint ez akár felfogható úgy is, mint egy figyelmeztetés a maffia részéről a nómenklatúra felé.
Tűrhetetlen ez a helyzet, és amikor szót kértem és szót kaptam itt, ebben a Házban, akkor az vezet, hogy mindannyian közösen lépjünk fel az ilyen és ehhez hasonló bűncselekmények ellen, de ennek a gyökerét csak akkor lehet megszüntetni, e helyzet kiváltó okát, ha valóban minden vonatkozásában a magyar alkotmány írott szavai és szellemisége érvényesül úgy a polgári jog, mint a büntetőjog teljes terjedelmében.
Elnök úr, köszönöm a szólási lehetőséget.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi