ELNÖK (dr. Gál Zoltán)

Full text search

ELNÖK (dr. Gál Zoltán)
ELNÖK (dr. Gál Zoltán): Soron következik az országos területfejlesztési koncepcióról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása és lezárása. Az előterjesztést H/4960. számon, a bizottságok ajánlásait pedig H/4960/1-5. számokon kapták kézhez képviselőtársaim.
Tizenöt képviselőtársunk jelezte írásban előre hozzászólási szándékát. Ezzel azt is mondani szeretném, hogy ennek megfelelően gazdálkodjanak majd a hozzászóló képviselőtársaim az idővel.
S engedjék meg, tisztelt Országgyűlés, figyelemmel arra, hogy Kocsis Imre Antal képviselő úr, az SZDSZ-ből, kap elsőnek szót, elmondjam azt, hogy tavaly Hollandiában járva a parlamentben voltunk, s egy képviselő beszélt, és amikor befejezte, a képviselőtársai odamentek hozzá, és virággal köszöntötték. Kiderült, a szűzbeszédét tartotta az illető képviselő. Ha virággal nem is, de jókívánságokkal hadd köszöntsem Kocsis Imre Antal képviselő urat, és még lesz a hozzászólók között olyan, aki, azt hiszem, szintén szűzbeszédét tartja a területfejlesztési koncepció kapcsán. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Tehát Kocsis Imre Antal képviselő úr következik az SZDSZ-ből s ha Mádi László képviselő úr nem érkezik meg, akkor Szabó János képviselő úr következik, a Független Kisgazdapártból.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi