GELLÉRT KIS GÁBOR

Full text search

GELLÉRT KIS GÁBOR
GELLÉRT KIS GÁBOR, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném nagyon röviden képviselőtársaim figyelmét kérni.
Ha figyelmesen elolvasták volna képviselőtársaim azokat a módosító indítványokat, amelyeket múlt héten a kisebbségek választásával kapcsolatban megszavazott az Országgyűlés, akkor mindenki számára nyilvánvalóvá vált volna, hogy az alkotmánymódosítás, amely most nem kapta meg a szükséges szavazattöbbséget - tehát érvényben marad a hatályos alkotmányszöveg -, ellentétes azzal a 13. §-sal, amely a választási eljárásról szóló törvényben szerepel.
Tehát nem lehetett előre megfogalmazni olyan módosító indítványt, amelyet már be lehetett volna terjeszteni, hiszen akkor már eleve feltételezzük azt, hogy az alkotmánymódosítást nem szavazza meg a Ház. Ennélfogva nagyon kérem képviselőtársaimat, hogy ne folyjanak bele olyan csűrés-csavarásba, amely ezt a helyzetet felhasználja arra... (Zsigmond Attila: A Házszabály nem csűrés-csavarás!) Ilyen már volt a parlament történetében, és nemcsak az elmúlt négy esztendőben, hogy bizony alkotmányellenes passzus vagy ellentmondó szövegek maradtak bent különböző törvényekben, és ezt fel kellett oldani.
Ezért indítványozom - miután valóban kijelölt bizottság voltunk, erre vonatkozóan elkészült módosítójavaslat-tervezet, amelyet az alkotmányügyi bizottság meg tudna tárgyalni -, hogy akkor, amikor az interpellációs időszak van, az alkotmányügyi bizottság anélkül, hogy most feltartanánk az Országgyűlés munkáját, üljön össze, ezeket beszélje meg, tárgyalja meg, tegyen javaslatot az Országgyűlésnek. (Moraj az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Ettől kezdve kérem, a Ház járuljon hozzá ahhoz, hogy elhalasszuk a szavazást a választási törvényekről, és egyébként pedig folytatni tudjuk a munkánkat.
Köszönöm szépen. (Dr. Kutrucz Katalin jelentkezik.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi