DR. KERTÉSZ ZOLTÁN

Full text search

DR. KERTÉSZ ZOLTÁN
DR. KERTÉSZ ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Több képviselőtársammal együtt a 288. pontban az állatvédelmi bírságot szerettük volna tételesen felsorolni. Hogy miért is lenne erre szükség? Szó esett már a termékdíjakról, valamint az állatvédelmi hozzájárulásokról, és ez mind olyan forrás lett volna, amely ebből a körből kerül ki és tevődik össze, de ugyanide lehetett volna visszaforgatni, akár panziók, állatmenhelyek vagy egyéb célra létesíteni.
Mire gondoltunk itt? Külön módosító indítványt fogalmaztunk meg a 61. pontban, például közterület-szennyezés esetén esetleg az állattartót lehetett volna kötelezni bírság fizetésére. Ezt nem támogatta a kormány, csak a környezetvédelmi bizottság. Vagy éppen a veszélyes állatok szabálytalan tartása esetén lehetne állatvédelmi bírságot kiróni, vagy éppen a kísérletek szabálytalan végzése vagy más egyéb olyan jogsértés esetén, amely után tételesen meghatároztuk, hogy az okozott szabálytalanság és a volumen nagyságától függően 5 ezertől 500 ezer forintig terjedő pénzbírsággal lehetett volna bírságolni.
Sajnáljuk, hogy ez nem került elfogadásra, annál is inkább, mert ma már olyan nagymérvű a közterületek szennyezése is. Éppen ebből a befolyó összegből lehetett volna például olyan gépeket vásárolni, amelyek már ugyan kipróbálás alatt voltak, de drágábbak, amelyek a tisztításon túl a fertőtlenítést is elvégezték volna.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi