HAJDÚ LÁSZLÓ

Full text search

HAJDÚ LÁSZLÓ
HAJDÚ LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Gyakorló polgármesterként szeretnék hozzászólni két percben ehhez a vitához.
Én úgy gondolom, hogy ez - az én kerületemben körülbelül ötezer cigány család él - cigánycsalád-ellenes országgyűlési javaslat. Annál is inkább, ha a családi segélyt vagy pótlékot ezzel az érvvel próbáljuk meg most áttranszformálni, akkor itt súlyos hiba van. Egyrészt ezt önkormányzatok fogják végrehajtani, tehát törvény kell hozzá, majd önkormányzati helyi rendeletet kell hozni hozzá; amikorra ebből önkormányzati helyi rendelet lesz, ez a jövő év eleje.
Szeretném hangsúlyozni, hogy jelenleg az önkormányzat ezeknek a családoknak teljesen ingyenesen biztosítja az étkezést, korosztálytól függően akár napi ötször is, de kétszer mindenképpen. Tehát ennek a problematikája ma sem áll fenn a gyakorlatban, hiszen arról volt szó, Kósa képviselő úr azt mondta, hogy nem ismerik önök a gyakorlatát. Nagyon pontosan és jól ismerik a gyakorlatát. A mi kerületünkben a legtöbbet fizető, 1 és 7 forint közötti ebédtérítést kap nyolcszáz gyerek! Ha ez más kerületben is hasonlóan van, akkor itt nem hatezer gyerekről van szó, hanem több tízezer gyerekről!
Ennek a politikai súlyát is felvetném, és azt, hogy ez se az önkormányzatokkal, se az érdek-képviseleti szervezetekkel, se a kormánnyal - nem tudjuk, hogy mi a kormány véleménye - nincs egyeztetve. Elhamarkodottnak, indokolatlannak tartom, és aki ezt tette, nagyon komoly felelősséget vállal magára.
Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi