DR. NAGY SÁNDOR
DR. NAGY SÁNDOR
DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. A vita e szakaszában három kérdéskörhöz kívánok hozzászólni. Az egyik: szeretnék visszatérni az imént abbamaradt nyugdíjemelési vitához. Másfelől szeretnék hozzászólni a köztisztviselőket, közalkalmazottakat érintő új szabályrendszer, illetőleg pénzügyi kondíciók problémájához; harmadrészt pedig a legutóbbi percekben lezajlott, az Állami Számvevőszékről szóló törvény módosítását érintő kérdésekhez.
Ami a nyugdíjemelés kérdését illeti, azt gondolom, hogy érdemben, nyilvánvaló, pontos, precíz taglalással szóltak róla a megelőző órákban a képviselőtársaim. Béki Gabriella hosszan elmondta azt az egyébként önmagában is figyelemre méltó procedurális képtelenséget, amelynek összefoglaló summázatát úgy lehetne megfogalmazni, hogy a '99. évi nyugdíjemelés története a megtévesztések története. Hónapok óta napirenden szerepel ugyan a kérdés, de volt egy olyan szakasz az Országgyűlésben, amikor külön kutatómunka segítségével is nehéz volt rábukkanni arra, hogy vajon az emelési szabályrendszer éppen hol, melyik törvényben, módosító javaslatban és melyik állapotában leledzik, hol lehet megtalálni, mikor szavazunk róla, illetőleg mikor lehet hozzászólni.
Többen kiegészítették már azóta is az ezzel kapcsolatban elmondottakat. Én magam csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy amennyiben a házbizottság ülésén nem tettük volna szóvá, hogy az első szakaszban történő szavazásnak ne képezze a tárgyát, akkor a Ház csendben megszavazta volna úgy, hogy észre sem vesszük ezt a "nagy jelentőségű" módosító indítványt. Amikor szóvá tettük, akkor az volt a válasz, hogy tulajdonképpen technikainak minősült ez a dolog, de ha az ellenzéknek nincs támogatása ezzel kapcsolatban, akkor szívesen átteszik a vita második szakaszába.
Miért is mondom azt, hogy ez a nyugdíjemelés a megtévesztések története? Azért, mert az elmúlt jó másfél hónapban azt hallottuk, hogy tulajdonképpen ennek a nyugdíjemelésnek az a lényege, hogy a kormány - tekintettel a nyugdíjak színvonalában mutatkozó különbségekre - lényegében egy differenciált nyugdíjemeléssel kívánja megoldani, kezelni a kérdést. Ez az állítás azonban nem mondja el e nyugdíjemelési javaslat lényegét. Ennek a nyugdíjemelésnek ugyanis az első számú lényege nem ez, hanem az, hogy elvesz a nyugdíjasoktól több mint 50 milliárd forintot ahhoz képest, ami - ha a jelenleg hatályos törvény szerinti emelésre kerülne sor - őket megilletné.
De ahogy annak idején utaltunk rá, természetesen a dolog differenciálási részével összefüggően is egy sor aggály, egy sor kérdés vethető fel, hiszen ez a differenciálás annyit jelent, hogy 32 800 forint nyugdíj fölött már csak 11 százalék lehet az emelés, alatta lehet 11 százalék, de legkevesebb 3500 forint. Persze egészen addig, amíg el nem érjük azt az alsó határt, ami 13 700 forint, mert onnan lefelé haladva - sajnálatosan ilyen nyugdíjak is vannak Magyarországon - már 3500 forint sem lehet. Röviden azt lehet mondani erre a nyugdíjemelési koncepcióra, hogy akinek olyan "magas" a nyugdíja, hogy meghaladja a 32 800 forintot, az már csak 11 százalékot kaphat. Akinek viszont pechére olyan alacsony a nyugdíja, hogy nem éri el a 13 700 forintot, az már csak az abban a tartományban érvényes 25,5 százalékos nyugdíjemelést kaphatja, ami nem éri el a 3500 forintot sem.
Erre a sajátos logikára egy-másfél hónapja hiába mutatunk rá, hiába kezdeményezzük, hogy a kormányzat fontolja meg, hiszen ez az emelési szisztéma - túl azon, hogy a jelenleg hatályos törvény szerinti mértékrendszerben gondolkodva elvesz a nyugdíjasoktól több mint 50 milliárdot -, sokszor rámutattunk, sokan érveltek mellette, dokumentatív módon bizonyítottuk is, nem felel meg egyszerűen bizonyos nyugdíjszakmai szempontoknak sem. Általában mond valamit az alacsony nyugdíjakról, persze nagyon furcsa módon mond valamit az alacsony nyugdíjakról, hiszen a nagyon alacsonyaknál valahol megtörik az a kormányzati logika, hogy legalább a 3500 forintot kapják meg. Természetesen közömbös számára, hogy egy nyugdíj mértéke, a nyugdíjazás időpontjától, keletkezésének szabályaitól, a megelőző szolgálati időtől, a járulékfizetéstől és minden más egyébtől függetlenül vajon miért annyi, amennyi. Erre az érvükre megpróbáltam figyelni, az úgynevezett nyugdíjvitanapon elmondott érvekre is, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény során lefolytatott vitában hangsúlyozott érvekre is. Azóta is erre - azt az egy dolgot leszámítva, hogy így lehet egyszerűen az alacsony nyugdíjakról valamit mondani - számottevő, szakmailag is megalapozható érvet nem hallottunk.
Azt gondolom, az a hivatkozás, amelyre előszeretettel szoktak visszatérni a kormánypárti képviselők, hogy mit beszélnek a szocialisták, hiszen az ő idejükben - a két nehéz esztendőben, '95-ben és '96-ban -, nézzük meg, hogyan alakultak a nyugdíjak. Ha egy pillanatra azt mondanám is, hogy fogadjuk el ezt az álláspontot érvényesnek, és nem gondolnék arra, hogy azt akkor egy kényszer szülte, azoknak az éveknek a bér-, kereseti és nyugdíjviszonyainak alakulását, nem egymástól függetlenül, hanem teljesen együtt mozogva, akkor is azt kellene mondanom, hogy miért érv a mostani nyugdíjemelésre az, hogy az önök által bírált szocialista kormány ebben az ügyben mit tett. Egyáltalán hogy lehet az akkori viszonyokra vonatkozó állításokkal magyarázatul szolgálni egy '99-re vonatkozó nyugdíjemelési mértékkel? Nyilván sehogy.
Azt is halljuk, ebben a Házban sajnálatos módon odáig elment ez a bizonyos megtévesztés, hogy volt olyan kormánypárti képviselő, aki nem kevesebbet állított, mint hogy '94-ben végül is nem kapták meg a nyugdíjasok az akkor hatályos törvény szerinti nyugdíjemelést. Mindenki tudja, hogy természetesen ez nem így van. Azt is tudja mindenki, hogy ennek mi volt a története. De senki nem vette a fáradságot - legalábbis a kormányoldalról -, hogy túl az akkori konkrét nemzetgazdasági feltételrendszer legfontosabb mutatóin, tehát hogy hogyan nézett ki az államháztartás hiánya, hogyan nézett ki a folyó fizetési mérleg, hogyan nézett ki sok más egyéb egyensúlyi szempontból perdöntő mutató, arról nem nagyon beszéltek a kormánypárti képviselőtársaink, hogy az akkori kormány - igen, nagy vitákban és konfliktus közepette - mégis teljesítette a hatályos törvény szerinti nyugdíjemelést úgy, hogy még ráadásul egy 1994-re vonatkozó, döntően a béreket érintő lépés kvázi pénzügyileg szinte ellehetetlenítette a nyugdíjalapot.
(14.40)
Tudniillik 1994-ben az történt - ezt csak azon képviselőtársaim kedvéért mondom, akik ezzel a részlettel nem találkoztak, vagy nem foglalkoztak -, hogy '94-re, a választások évére vonatkozóan a reálkereset-növekedés egyik módszeréül akkor a kormány azt választotta, hogy a nyugdíjrendszerben egy fontos változást eszközölt, magyarul: a társadalombiztosítási járulékot kivitte a személyi jövedelemadó alapjául szolgáló alapból.
Ezzel azt a helyzetet teremtette meg, hogy a bruttó keresetek növekedésének dinamikája és a nettó keresetek növekedésének dinamikája teljes mértékben eltérően alakult. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy - a mondottakból következően - a nettó keresetek dinamikája sokkal erőteljesebb volt, mint a bruttó keresetnövekedésé. Márpedig, mivel a bruttó keresetek után fizetjük a járulékot, a nyugdíjat pedig a nettó keresetnövekedés szerint kellett emelni, ennek a helyzetnek a konfliktusos volta, azt gondolom, minden különösebb magyarázat nélkül is világosan belátható. Ennek ellenére a kormány akkor is megcsinálta, abban a nagyon nehéz helyzetben - az emlékezetes vitákkal kísért, de végül is pozitívan lezárult vita alapján - a nyugdíjemelést.
Mindezt miért hozom szóba? Azért hozom szóba, tisztelt képviselőtársak, mert egy idő óta engem elsősorban az a gondolat foglalkoztat a nyugdíjemelés ügyében, hogy miért van ez a merev, semmilyen érvre és semmilyen részletre tekintettel nem lévő, presztízs alapon álló álláspont ebben az ügyben. Miért nincs az, hogy legalább valami minimális elmozdulást tapasztalhattunk volna a kormány részéről? Miért nem mondja a kormány azt, hogy: rendben, mi úgy ítéljük meg a nemzetgazdasági feltételek alakulását tekintve, hogy '99-ben nem tudunk 20 százaléknak megfelelő nyugdíjemelést végrehajtani ezért, azért, amazért, de hát látjuk valóban, hogy ez a "11 százalék, legkevesebb 3500 forint" formula, finoman szólva, nemcsak az érintetteket nem találja el pozitívan, hanem egyáltalán szakmai szempontból is nehezen indokolható. Miért nincs, hogy legalább egy halvány kísérlettel, egy kis mértékrendszerrel legalább a kompromisszumkeresés irányába lépne? Azért, mert ennyire nyilvánvalóan megalapozottak a tizedszázalékok, ennyire magától értetődő, hogy egy forinttal nem lehet sem több, sem kevesebb, egy fél százalékkal nem lehet sem több, sem kevesebb?!
Aki gazdasági, pénzügyi kérdésekkel foglalkozik, az nagyon jól tudja, hogy ilyen 100 százalékos determinációk nem léteznek. Léteznek determinációk, léteznek szándékok, léteznek lehetőségek, és ezek között léteznek lehetséges kompromisszumok. Ez nagyon árulkodó, hogy ebben az ügyben ennek a nyomát sem tapasztaljuk.
Nem kívánok a számszerű és a dologból következően az érintettekre nézve szociális következményekről szólni. Szeretném azonban megjegyezni, hogy egyetlen fél mondat érvet nem hallottunk arra, hogy a nyugdíjemeléssel kapcsolatos, véleményünk szerint megalapozott alkotmányossági aggályokkal mi a helyzet. Hogy gondolkodik a kormány arról, alkotmányos-e ez a nyugdíjemelés ebben az időpontban, ilyen kondíciók mellett, vagy pedig felmerülnek alkotmányjogi aggályok?
Azt gondolom, a kormány indirekte válaszolt erre a kérdésre. Hiszen ha nem tartotta volna aggályosnak, akkor természetesen azt a helyzetet, hogy körbeutazik az összes asztalon lévő törvényben a nyugdíjemelés mértéke, hogy éppen mindig olyan helyen tartózkodjon, ahol nem lehet utolérni, nyilván ezt nem választotta volna. Akkor benne lehetett volna hagyni a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényben.
Ha viszont meggyőződése a kormánynak, hogy kiállja az alkotmányosságnak a próbáját, akkor miért nem válaszol az ezzel kapcsolatos aggályainkra. Továbbmegyek: nemcsak hogy erre a kérdéskörre nem kapunk választ. Az egyik kormánypárti képviselő, Surján László képviselő úr egészen odáig elment, legalábbis a hozzánk érkező különféle jelzéseknek megfelelően, szinte sokkoló módon azt nyilatkozta egy bizottsági ülést követően, ha itt valaki az Alkotmánybíróságnál kereskedik ebben az ügyben, akkor könnyen előfordulhat, hogy a nyugdíjasok nem kapják meg a nyugdíjukat vagy nyugdíjemelésüket - majdnem mindegy.
Tudnia kell Surján képviselő úrnak, mint ahogy a kormánypárti képviselőknek is, ez egyszerűen nem felel meg a valóságnak. Ha már ilyen a nyugdíjemelés mértéke és szabályrendszere, akkor nem kellene feleslegesen még ilyen módon is a szerencsétlen, kispénzű, a jogban, a jog és a pénzügyi kondíciók feltételrendszerében nem túl járatos embereket ijesztgetni. Természetesen nincs erről szó! Természetesen arról van szó, ha netán lett volna lehetőség valakinek előzetes normakontrollt kérnie, az sem sodorta volna a januári nyugdíjemelést veszélybe. Ezt mindenki tudja, hogy így van. Arról már nem is beszélve, hogy az utólagos, mondjuk, alkotmánybírósági normakontroll természetesen pláne nem érinti a nyugdíjak kifizetésének lehetőségét.
Összességében tehát azt tudom mondani, hogy az a konok kitartás a szabályok, a mértékek, a százalékok, a definíciók mellett, az a kísérlet a megtévesztésre, hogy tulajdonképpen mikor, hol bukkan fel ez a javaslat, és mikor és hol fogunk róla szavazni, és az a hozzáfűzött kommentár, amely nem arra igyekszik választ keresni, hogy aggályos-e ez a nyugdíjemelés, hanem arra, hogy az érintetteket próbálja bizonyos értelemben sokkolni, ez nyilvánvalóan nem élvezi, és nem élvezheti a Szocialista Párt támogatását.
A második kérdés, amelyről szeretnék szólni, a köztisztviselők, közalkalmazottakkal összefüggő kérdéskör. Számos módosító javaslatot adtunk be, nem kívánom ezeket felsorolni. Azt gondolom, teljesen nyilvánvaló - egyebek mellett például abból a paragrafusból, amelynek teljes elhagyását javasoltuk, ha emlékezetem nem csal, a 74. §-ról van szó -, itt tulajdonképpen nem pénzügyi kérdésről van szó, nem elsősorban pénzügyi kérdésről van szó, hanem sokkal inkább egy, a személyzeti politika hátteréül szolgáló politikai megfontolások kérdésköréről van szó.
Miről is szólnak ugyanis ezek a szabályok? Arról szólnak, hogy nem emelkedik az illetményalap. A magas szolgálati idővel rendelkezőknél romlik, csökken a végkielégítés mértéke. De miközben ez történik, aközben olyan szabályok jönnek be, amely szabályok megengedik, hogy az intézmény vezetője akár 40 százalékos mértékig is személyre szólóan eltérhessen az egyébként az illetményalap által meghatározott keresetnagyságtól.
Mit jelent ez, kedves képviselőtársaink, magyarra lefordítva? Azt jelenti, hogy színtisztán politikai és személyi lojalitás alapján lehet bérezési gyakorlatot folytatni a köztisztviselők körében. Ezt jelenti magyarra lefordítva! Ezért gondoljuk azt, hogy természetesen nem fogadhatók el ezek a szabályok. Ezért ajánlottuk a figyelmükbe, hogy gondolkodjanak el ezeken a módosító indítványokon. S még akkor is ezt mondom, ha erre túlságosan sok esélyt a magam részéről sajnálatos módon nem látok.
Ami az Állami Számvevőszékről szóló törvény módosítását illeti, már-már azt gondoltam - és engedtessék meg nekem egy kis megjegyzés, mintegy az ügy tartalmától eltérően -: Körömi Attila képviselőtársam azért hangsúlyozza ilyen sokadszor, hogy a számvevőszéki bizottság december 2-i ülése, mert ő maga is történelmi jelentőségűnek tekinti, hiszen a bizottság megalakulása és az Állami Számvevőszéknél tett látogatása óta második ízben ült össze, és felteszem, ezért a dátum mélyen megragad a számvevőszéki bizottság tagjainak fejében, és ennyiben különleges jelentőséget kap egy-egy ülés. (Derültség az MSZP padsoraiban.)
(14.50)
Ami viszont a dolognak a tartalmát illeti, azt tudom mondani, a magam részéről úgy gondolom - és nem vagyok ezzel egyedül -, hogy az Állami Számvevőszékről szóló törvény megérett a teljes körű átalakításra. Egy picit másként fogalmazva, új, Számvevőszékről szóló törvényt kellene a magyar Országgyűlésnek elfogadnia. Hiszen az az - egy kicsit laza fogalmazásban mondva - évtized, amely eltelt, oly mértékben hozott változást Magyarországon politikai, gazdasági, pénzügyi, jogi és egyéb feltételrendszerben, hogy gyakorlatilag a két helyzet egymással köszönő viszonyban nincs. Ezért az elmúlt ciklusban hosszabb időn keresztül folyt egy olyan munka, amely az Állami Számvevőszékről szóló törvény teljes mértékű átalakítására, illetve másként fogalmazva egy új törvény benyújtására irányult.
Sajnos, ez a munka közel a ciklus végéhez közeledve ért el egy olyan fokig, amikor is már mérlegelni kellett, hogy érdemes-e benyújtani, vagy nem.
Miért hozom szóba ezt, túl azokon a tartalmi érveken, amelyeket képviselőtársaim részéről többen elmondtak a kétperces vitában? Azért, mert meggyőződésem szerint az általuk elmondott tartalmi és eljárási ügyeken túl ez eggyel több érv. Hiszen ha az egyébként alapvető törvénynek tekinthető kétharmados törvény megérett a teljes átalakításra, és az elmúlt ciklusban egyébként a kormánypártok és az ellenzék között konszenzus volt ebben - a tartalmi kérdések legnagyobb részében is konszenzus volt, de voltak vitatott ügyek, például ide tartozik a Magyar Nemzeti Bank ÁSZ által történő vizsgálatának ügye is, s volt még egy-kettő, de az alapvető változtatásokban lényegében konszenzus volt -, akkor értelemszerűen felmerül az emberben a gondolat, hogy miért kell egy szabályt a szabályrendszer egészéből kiszakítva, egy költségvetési törvény kellős közepén módosítani, amikor az egész törvény érett meg az átalakításra?
Még egyszer mondom: nem kívánom megismételni azokat az érveket, amelyek a konkrét ügyre vonatkozóan hangzottak el. Ezt azzal egészítem ki, hogy ha az Állami Számvevőszékről szóló törvény fontos előírásait módosítani akarja valaki, akkor azt gondolom, az egész törvénnyel célszerű jelentkeznie, s valóban nem ad hoc módon kisebb vagy nagyobb jelentőségű ügyeket a költségvetési törvény keretei között behozni. Ez a törvény mint nagyon erőteljes szakmai törvény megér annyit, hogy esetleg próbája legyen annak, a kormánypártok és az ellenzék fontos kérdésekben hogyan tud konszenzusra jutni. De az nem a konszenzuskeresés módozata és módszere, hogy egy fontos szabályt kiszakítunk az összefüggések közül, és olyan helyen, ahová egyébként nem való: a költségvetésben kívánjuk módosítani.
Tisztelt Képviselőtársaim! Én is úgy vagyok vele, hogy konkrét paragrafusokat nem vagy csak ritkán említettem. Ennek részben az az oka, hogy a vita elég nehezen volt követhető; az első szakasz csak-csak követhető volt, de utána az a kérdéskör, hogy az egyes módosító javaslatok sorsa, vitathatósága hogyan alakul, melyik hova tartozik, nehezen. Ezzel nem akarok többet foglalkozni, mert ezek értelemszerűen kapcsolódnak az általunk beterjesztett módosító javaslatokhoz, illetve a hozzászólásom harmadik részében pedig egy módosító javaslattal kapcsolatos ügyre kívántam reagálni.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
