KISS PÉTER

Full text search

KISS PÉTER
KISS PÉTER (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Másodsorban a Gömbös-kormány nemzeti munkaprogramját szintén pontokba foglalta, nagyon dinamikusan kezdett a munkához, és - ahogy az Orbán-kormány - ők is a többség ellenére fordították ezt a dinamizmust.
Harmadsorban korlátozni kívánta a társadalmi párbeszédet, korlátozni a szakszervezeteket, amivel szemben éppen a Bethlen vezette társadalmi összefogás vezetett eredményre, akadályozta meg a baloldali józan erők és a jobbközép erők együttműködésével, hogy korlátozni lehessen a társadalmi párbeszédet. (Folyamatos zaj.)
Most itt két percben nincs lehetőség megvitatni ezt a kérdést, ugyanakkor azt hiszem, hogy nem az a hibás, képviselő úr, akinek erről Gömbös Gyula jut eszébe, hanem az, aki ma ezt a helyzetet teremti Magyarországon. Ilyen értelemben tehát ezen kérdések részletes kifejtésére, pont azért, hogy meg lehessen akadályozni azt a végkifejletet, ahova Gömbös Gyula kormányzása vezetett (Koltai Ildikó: Ez szégyen!), kész vagyok arra, hogy a nyilvános vitán ezt önnel bővebben is megvitassam.
Köszönöm a figyelmüket. (Moraj és füttyszó a kormánypárti padsorokból. - Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban. - Az elnök a csengő megkocogtatásával figyelmet kér. - Közbeszólások az MSZP padsoraiból. - Az elnök ismét csenget.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi