LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ma nyolcvan éve, 1918. november 16-án kiáltották ki e Ház falai között a XX. század első független Magyar Köztársaságát.
Tragédiák után és tragédiák előtt, ma már látható történelmi csapdahelyzetben volt az ország. Elődeink itt, a Parlamentben és a százezres tömeg a Parlament előtt még ebben a fenyegetett állapotban is úgy gondolta, meg kell próbálnia úgy elrendezni az ország sorsát, hogy az időtálló útmutatást adjon szerencsésebb korok számára is.
Az évfordulóra úgy érdemes emlékezni, ha nemcsak tisztelgünk, hanem kérdezünk is. Megkérdezzük magunktól mint törvényhozóktól, hogy állunk most annak a közös akaratnak a teljesítésével, amit 1918-ban a felsőház és a képviselőház, az ország minden részéből a Parlament Kupolatermébe egybegyűlt ezer ember és a kint várakozók képviseltek. Ez az akarat a magyar hagyományok függetlenségi, republikánus, demokratikus vonulatának Ady, Károlyi, Jászi nevével, polgári radikális szociáldemokrata és nemzeti demokrata politikusok nevével hitelesített folytatása volt.
A Parlament Kupolatermében egybegyűltek előtt Hock János, a Nemzeti Tanács elnöke, a katolikus egyház papja pontokba szedve fogalmazta meg, mit akar az új köztársaság. Az 1. pont Magyarország függetlenségét, önállóságát, köztársasági államformáját mondja ki. A függetlenség és önállóság a nemzetek közösségében ma Magyarország elvitathatatlan joga. A mi dolgunk az, hogy állampolgárai függetlenségét, gazdasági és gondolati autonómiáját védjük és növeljük. Minden parlamenti és kormányzati lépésnél azt kell megkérdeznünk magunktól: szolgálja-e ez a lépés az állampolgárok hatalomtól való függetlenségét, közösségeik autonómiáját vagy személyi és szervezeti függőségeket teremt a hatalomtól.
A 2. pont az alkotmányozó nemzetgyűlést hívta össze, és nyugtázta a régi képviselőház önfeloszlatását. A mi dolgunk az évfordulón, hogy megkérdezzük magunktól: valóban megszűnt-e bennünk a régi, megteszünk-e mindent, hogy távol tartsuk magunktól a hatalom öncélú kiteljesítésének kísértését, a régről ismert veszélyes hatalomtechnikákat?
A 3. pont az új kormány alakítására hívott fel, amelyet ma már furcsán hangzó szóval "népkormánynak" neveztek. Szembesüljünk azonban a szó mögötti szándékkal, kérdezzük meg magunktól: mindent megteszünk-e, hogy kormányunk népkormány, az egész nemzet kormánya legyen, hogy ne ossza ketté az országot, hogy ne ásson lövészárkokat?
A 4. pont új törvényeket hirdetett meg, köztük a választójogot, a sajtószabadságot, a független esküdtbíráskodást, az egyesülés szabadságát. A mi dolgunk most az, hogy megkérdezzük magunktól: jól szolgáljuk-e a választói akarat arányos megvalósítását, az államtól független szabad sajtót, az igazságszolgáltatás függetlenségét, azt, hogy az egyesülés szabadságával élő szervezetek jogait tiszteletben tartsuk?
Az 5. pont a fentieknek ellentmondó régi törvényeket helyezte hatályon kívül, és kimondta, hogy minden egyéb törvényes rendelkezés hatályban marad, hiszen még a forradalmi időkben is fontosnak tartották a jog és a rend kiszámíthatóságát. A mi dolgunk most az, hogy megkérdezzük magunktól: a törvényhozó és a végrehajtó hatalom változtat-e és hoz-e újat, ahol kell, és érvényben hagyja-e a már meghozott törvényt, folytatja-e a megkezdett utat, ahol azon változtatni kárt okoz.
Tudom, a kérdésekre mindannyian a jó választ keressük, hiszen feltételezem, jót akarunk a nemzetnek, az országnak. Kívánom az évfordulón, hogy legyen ehhez bennünk, mindnyájunkban elég bölcsesség, elég alázat és elég lelkiismeret is.
Köszönöm a szót. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból. - Csurka István: Éljen Tisza Kálmán! - Derültség a Fidesz soraiban. - Zaj.)
