DR FENYVESSY ZOLTÁN
DR FENYVESSY ZOLTÁN
DR FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Nehéz helyzetben van az ember, ha egy olyan törvény tervezetét kell véleményeznie, amelynek alapkoncepciója, felépítése, szerkezete és annak fejezetei, úgy tűnik, ad hoc módon lettek összeállítva, és az elmúlt nyolc év alatt évenként és hiányosságonként az éppen aktuális kormánypolitika befolyásolásával lettek alakítgatva. Tény, hogy egy ország abból a pénzből kénytelen gazdálkodni, amit megtermel, és azzal a vagyonnal tud élni, amije van. Éppen ezért nem mindegy, hogy egy költségvetés mindig egy adott pillanatra készül, és utána teljes koncepcióváltással ismét új - ekkor kizárólag a jószerencse segíthet, hogy egyszer sikeres is lesz -, vagy pedig egy tudatos, rövid, közép- és hosszú távú tervezéssel felépített, optimális, a fejlődést szolgáló és egyben a működést is biztosító költségvetést produkálunk.
Furcsa végignézni a társadalombiztosítási költségvetésnek az elmúlt két kormányzati ciklusban végbement változásait. Jó lenne, ha a mostani kormányzati ciklus nem egy elszigetelt négy évet, hanem a nemzeti egészségügy fejlődésének első szakaszát szolgálná. Az 1999. évi költségvetés Egészségbiztosítási Alap rovatában az előző két évhez képest inflációt követő mértékben tervez. Ez szimpatikus lenne, ha elhangzana mellette, hogy ugyanakkor az 1994. évi szintet sem éri el. Ezt alátámasztandó idézem a Népjóléti Minisztérium 1998 márciusában kiadott "Talpon maradás és változás" brosúrájából 1994 és 1998 összehasonlítása alapján, a 13. oldalról: "Látható, hogy az egészségügyi kiadásokat fedezni kívánó és azt hivatott járulékok egynegyedükkel csökkennek."
A fentiek alapján látható, hogy az egészségügy társadalombiztosítási finanszírozása reálértékben az 1994. évi, akkor is kevésnek tartott mértéknél is kevesebb. Meg kell gondolni, ha egy működést hiánnyal terveznek, akkor megoldásnak tekinthető-e az, hogy tárgyi eszközök, például ingatlanok értékesítéséből pótolják a hiányt. Ebben az esetben ugyanis előbb-utóbb mobilizálható vagyon nélkülivé válik, és így a vagyongazdálkodás elsorvadásával kizárólag járulékokból kell fenntartani. Ezen azért is el kell gondolkodni, mivel az 1997. évi XCIII. törvény 4. §-a szerint az állam az e törvényben meghatározott ellátások teljesítését akkor is biztosítja, ha az ahhoz szükséges kiadások az E-alapból nem fedezhetők - a garanciát vállalta.
Alapvető hibának tartjuk - mint ahogy azt a tb-törvény módosítása kapcsán kimondtuk - a jogharmonizáció hiányát, mivel egységes irányítással készült, egészségügyre vonatkozó, egymással harmonizáló törvény tud csak e kérdésben rendet teremteni. Nem szerencsés, ha egy költségvetést, egy működést, egy válságkezelést külön-külön tárcák irányítanak.
(18.10)
Sokszor párhuzamos működéssel próbálják szabályozni az egymással összefüggő folyamatokat. Ismételten felhívnám a figyelmet arra, hogy súlyos veszélyekkel jár, ha az APEH által történő járulékbeszedés egyben az APEH és az E-alap számlái között átjárhatóságot létesít, ezzel mintegy megteremtve a nemzeti költségvetésben az E-alap vonatkozásában működő pufferszerepet, vagyis, ahogy közkeletű szóval mondják: a pénzügyi nagykalaprendszert.
A költségvetési törvény kiadási fejezetei között azok részletes elemzése helyett - hiszen arra idő sem lenne - csupán egy sarkalatos számra hívnám fel a figyelmet; nevezetesen, ez a III. fejezet 4.1. pontja, a gyógyszertámogatás. Ha a pénz értékének romlását figyelembe vennénk, ránézésre látható, hogy az ebben a pontban meghatározott pénzösszeg a '97-es szintre sem elég. Ha meggondoljuk, hogy a legnagyobb kényszerfogyasztók, a kórházak, az elmúlt évek során jórészt ennek következtében adósodtak el, akkor gyaníthatjuk, hogy a kórházak további eladósítása lehet a cél, ezzel is biztosítva a bankok majdani jó pozícióját a kényszerprivatizáció irányában. Hogy koncepcióbeli váltásra lenne szükség a költségvetés megalkotása előtt, hivatkoznék az Állami Számvevőszék T/251/1. számú, 1998 októberében írt jelentésére a tb pénzügyi alapjai 1997. évi zárszámadásának ellenőrzéséről.
Az 1. számú melléklet utolsó bekezdéséről, amely az akkori költségvetésben az árfolyam-, illetve piaci értéknyereséget vagyonhasznosítási bevételként számolja el - mely sérti a számviteli törvényben leírt óvatosság elvét -, joggal feltételezhetjük, hogy az 1999. évi költségvetés is meghagyta a lehetőségét ennek a pénzügyi manipulációnak.
Összefoglalva: többek között a fentiek alapján is rossznak tartjuk az 1999. évi költségvetés tervezetét az egészségügy működése szempontjából, ha az előző évekhez képest jobb is, illetve ha azok hibáját korrigálni is próbálja. Itt és most ki kell nyilvánítani - és ezt minden pártpolitikán felülemelkedő egészségpolitikusnak el kell fogadni -, hogy az egészségügyet akár önkormányzattal, akár miniszteri biztossal és kuratóriummal, akár közvetlen állami irányítással működtetjük, pénzügyi alapjait és eszközeit elkülönítve, könnyen áttekinthetően kell kezelni, az ország egyéb adóalapú költségvetéseitől függetlenítve.
Az 1999. évi tb-költségvetés jelen formájában történő elfogadása esetén már most készülni kell az esetleges válságkezelésre. Jó lenne, ha a tb irányítói már most gondolkodnának egy kuratórium, szerv, bizottság vagy szakértői kör megalakításán, amely felelősen kezelné a számtalan problémát az egészségügy területén, amelyek közül néhányat itt megemlítettünk. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a nemzeti egészségügy magasztos célját pártpolitikától mentesen, nem a pénzügyi és egyéb tárcák irányítása és befolyása alá rendelve, hanem a jövő generáció és a nemzet megmaradása érdekében a honvédelemmel, az oktatással és a környezetvédelemmel azonos rangon, külön kell szolgálni. Ebben a legmeghatározóbb elv a nemzeti, és nem a pénzügyi, eurokonform és más hasonló megfelelés kell hogy legyen.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP és az FKGP padsoraiban.)
