DR. VÁGVÖLGYI JÁNOS
DR. VÁGVÖLGYI JÁNOS
DR. VÁGVÖLGYI JÁNOS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szenvedélybetegekkel foglalkozó kollegáimmal együtt örvendetes tényként könyveltük el, hogy az elmúlt ciklusban a tisztelt Ház eseti bizottságot állított fel az évek vagy talán évtizedek óta elhanyagolt drogügyek áttekintésére. El kell mondanom önöknek, hogy átolvastam ezt az anyagot, jelentést, amit ez a bizottság letett, és ez alkalmas arra, hogy az elkövetkezendőkben meghatározandó nemzeti drogstratégia alapjait szolgálja.
A jelen törvénytervezettel kapcsolatosan csak üdvözölhetjük a kormánynak azon szándékát, mely szerint hatékonyabbá kívánja tenni a jogi szabályozást és a bűnfelderítést a kábítószer-kereskedelemben részt vevő szervezett bűnözés felszámolása érdekében. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból.)
A kormány által beterjesztett törvénymódosítási csomag szándékaival lényegében egyetértünk. Nevezetesen azzal, hogy a drogügy stratégiailag fontos nemzeti ügy, és a drogfogyasztás és a drogkereskedelem visszaszorítása pedig nemzeti érdek. Egyetértünk azzal a célkitűzéssel is, hogy fiatal polgáraink vagy leendő polgáraink, honfitársaink lehetőleg ne fogyasszanak kábítószert. Ugyanakkor a kábítószer-fogyasztókra vonatkozó jogszabály-módosításokban komoly veszélyeket látunk, hatékonyságával kapcsolatosan fenntartásaink vannak.
A T/250. számú, a büntető jogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslat a Btk. hatályos szövegéhez olyan módosításokra tesz javaslatot, amelyek a szervezett bűnözés visszaszorítása érdekében az állam hatékonyabb reakcióképességét kívánják biztosítani. Kétségtelen tény, hogy a szervezett bűnözéssel és a kábítószerrel kapcsolatos illegális tevékenység között szoros kapcsolat van. Éppen ezért a törvényjavaslat 62. és 63. §-aiban módosításokat tartalmaz a Btk. hatályos jogszabályaihoz képest a kábítószer birtoklása, fogyasztása, előállítása, forgalmazása, valamint a kábítószerrel való kereskedés vonatkozásában.
A módosítás lényeges alapelvei: a kábítószerrel kapcsolatos minden illegális tevékenység továbbra is tilos és bűncselekmény. A kábítószer-forgalmazást fenyegeti a legsúlyosabb büntetéssel, és kivételes elbánásban részesíti a kábítószerfüggő személyeket.
A nemzetközi gyakorlatban a kábítószerrel kapcsolatos büntető törvényhozásban két irányzat figyelhető meg. Egyrészt szigorodnak a szankciók a kábítószerrel kapcsolatos illegális tevékenységek többségénél, másrészt a fogyasztók és a kereskedelem büntetőjogi megítélése a jogalkotó értékítéletében alapvetően eltér egymástól.
Észre kell vennünk azt is, hogy a kábítószer-probléma jogi-büntetőjogi megközelítése mellett a megelőzésben, valamint a már bekövetkezett társadalmi és egyéni károk csökkentésében egyre inkább az egészségügyi és szocioterápiás módszerek alkalmazása kerül előtérbe. Az ilyen módszereket alkalmazó intézmények és hálózatok működtetése a nyugat-európai gyakorlatban a fogyasztók vonatkozásában megelőzi, illetve sok esetben helyettesíti a büntetőjogi eszközök igénybevételét.
A drogfogyasztókkal kapcsolatban kialakított türelmi zóna egyszerre tükrözi az ezt alkalmazó államok kábítószer-fogyasztással kapcsolatos tehetetlenségének elismerését, de jelenti annak beismerését is - és talán ez a fontosabb -, hogy míg a drogfogyasztás alapvetően társadalmi probléma, addig a megoldásban is társadalmi és nem közhatalmi-büntetőjogi eszközöket kell keresni. Az empirikus vizsgálatok azt mutatják, hogy a kábítószer-fogyasztásnak, a fogyasztás okainak, a visszaszorításra alkalmas eszközöknek és a módszereknek társadalmi megítélésében nincs egyetértés. Az állam részéről megnyilvánuló tolerancia okát abban kereshetjük, hogy az állam sem akar a dolgában biztosabbnak látszani, mint a társadalom maga.
A törvényjavaslat 62. és 63. §-ának több jogdogmatikai és elvi pozitív vonása ellenére alapvető hibája, hogy a kábítószer-fogyasztó magatartások kriminalizálását egyértelműen és egyoldalúan megerősíti. A ma hatályos Btk. 282. §-a helyébe léptetni javasolt 62. § szerint bűntettet követ el és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az is, aki kábítószert megszerez, tart, szervezetébe juttat. Ha ezek a magatartások csekély mennyiségű kábítószerre vonatkoznak, a cselekmény ugyancsak bűntett, de csak háromévi szabadságvesztéssel büntetendő.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az alkalmi drogfogyasztók, akik leginkább 16-22 éves fiatalok, kriminalizálódhatnak. Epidemiológiai kutatások alapján 2-300 ezerre tehető azon fiatalok száma, akik saját bevallásuk szerint droggal próbálkoznak, alkalomszerűen vagy rendszeresen fogyasztják azt. Ezeknek a fiataloknak egy jelentős része fogyasztásuk miatt a tervezett törvény értelmében büntetéssel sújthatók, ennek valamennyi következményével.
Melyek lehetnek ezek a következmények? Legtöbbször középiskolásokról, főiskolásokról, egyetemistákról lévén szó, továbbtanulásuk vagy tanulmányaik folytatása szinte lehetetlenné válik. Megbélyegződnek, izolálódnak, munkanélkülivé válhatnak. Különböző attitűdvizsgálatok szerint a fiatalok nem a büntetésben, hanem az emberi segítségnyújtásban látják a drogprobléma megoldását. Magyarországon a drogfogyasztás eddig is bűncselekménynek minősült, és két évig terjedő börtönbüntetéssel volt sújtható.
(0.30)
Mégis ebben az időszakban tapasztalhattunk drámai emelkedést a fogyasztók számában. Ez is mutatja, hogy a szigorító módosítás nem fogja elrettenteni a fogyasztástól az embereket. Demográfiai vizsgálatok bizonyítják, hogy a kábítószert fogyasztó fiatalok valamilyen probléma megoldása érdekében nyúlnak a droghoz; leggyakrabban szociális és társadalmi probléma mutatható ki.
Az elkövetkezendő években vagy évben, ismerve a költségvetés-tervezetet, emelkedni fog a szegények száma, ezzel a szegény fiatalok száma is; nehezített lesz számukra a polgárrá válás, a társadalmi beilleszkedés, a lakáshoz jutás, az egzisztenciateremtés. Ezek a fiatalok potenciális drogfogyasztók, s a szigorítások hatására kriminalizálódnak, anélkül, hogy eredeti problémájuk megoldást találna.
A fogyasztás kriminalizálása olyan többletköltséget jelenthet az igazságszolgáltatásnak, amely súlyosan megterhelheti a költségvetést. Azt tudjuk nagyon jól, hogy börtöneink ma is túlzsúfoltak; remélem, hogy nem a Nemzeti Színház költségén akarnak új börtönöket építeni.
Amennyiben a benyújtott törvényjavaslat elfogadásra kerül, az elsődleges megelőzés oktatási programjaiban részt vevő iskolai tanulók ellenérdekeltek lesznek abban, hogy feltárják a drogfogyasztáshoz kötődő attitűdjeiket. Az addíció korai felismerését megnehezíti vagy lehetetlenné teszi a büntetéstől való félelem. Az alkalmi fogyasztókat a törvény szigora visszatartja attól, hogy még a függőség kialakulása előtt segítséget hívjanak, vagy éljenek a felajánlott segítséggel. Megnő az esélyük arra, hogy akkor kerüljenek észlelésre, amikor már gyógyításuk, rehabilitációjuk esélyei rendkívül rosszak vagy esetleg kilátástalanok. S még egy lehetséges következmény: a kedvezőbb elbírálás érdekében a fiatalok egy csoportja a kábítószer dózisának emelésével igyekezni fog a függőség állapotát mihamarabb elérni.
Azt mondta itt, és az indoklásban is benne van, s azt hiszem, Salamon képviselő úr mondta, hogy az alkalmi fogyasztó nem beteg. Valóban nem beteg a szó valódi betegségi értelmében. De lelki beteg lehet, és minimum pszichoedukatív kezelésre szüksége van; vagy a problémáját meg kell oldani, tehát mindenképpen foglalkozni kell vele a társadalomnak.
A törvényjavaslat 63. §-a a kábítószerfüggő személyekre privilegizált szabályokat állapít meg, melyek lényege a diverziós eltérítési lehetőség. Az indoklás szerint a kábítószerfüggő személy már áldozat, emiatt nem büntethető, ha csekély mennyiségű szert juttat a szervezetébe, szerez meg vagy tart magánál. Csakhogy a megállapított csekély mennyiség - ez már a 83. § - oly kevés, hogy a megnövekedett toleraszintje miatt a kábítószerfüggő számára már a csekély mennyiség többszörösére van szükség a kívánt hatás eléréséhez, tehát túllépi a megállapított csekély mennyiségi szintet, s ők is elesnek esetleg a diverzió lehetőségétől.
Bár több európai ország választotta azt a szabályzást, amely a fogyasztást önmagában nem bünteti, a kábítószer-fogyasztás gyakorlatában a büntetéssel való fenyegetettség mégis fennáll, mert a fogyasztás a kábítószer megszerzésével, tartásával, birtoklásával kapcsolódik össze, s ez utóbbi magatartások viszont büntetendőek. Ezért annak a látványos liberális szabálynak, hogy a fogyasztás önmagában nem büntethető, túlzott jelentőséget nem szabad tulajdonítani. Emellett azonban az a tendencia is egyértelműen látható, hogy a büntethetőségtől való elterelési lehetőségek az európai országokban általában kiépítettebbek, mint nálunk. A törvényjavaslatnak idézett paragrafusait illető kritika e problémakörben fogalmazható meg.
A büntetőjogilag üldözendő bűncselekményeknek egyik fogalmi eleme a társadalomra való veszélyesség. A társadalomra való veszélyesség meghatározó szerepének árnyaltabb megközelítésére ad módot, hogy a társadalomra veszélyes magatartás az elkövetőnek mennyire felróható. Aki egy társadalomra veszélyes magatartásban nem vagy csak csökkent mértékben vétkes, annál ezt a körülményt a büntethetőség megállapításánál, illetve a büntetés kiszabásánál értékelni kell.
Mind a társadalomra veszélyesség, mind a felróhatóság értékelésében és meghatározásában a büntetőjogi jogalkotónak elég széles, ám semmiképpen sem korlátlan vagy önkényes mérlegelési lehetősége van. Komoly érvek szólnak amellett, hogy a kábítószerekkel kapcsolatos egyes tiltott magatartások tekintetében az a kábítószerfüggő állapot, amely a magatartás alakítására ható motívumok közötti választás lehetőségét pszichésen számottevően beszűkíti, olyan körülményként kapjon értékelést, amely a felróhatóságot is csökkenteni vagy egyenesen kizárni képes. Tulajdonképpen ebből az aspektusból magyarázható a 63. § (2) bekezdésének diverziós megoldása, s ez a megoldás egy humánus büntetőpolitika jogszabályi kifejezéseként értékelhető.
A szakmai vélemények és a közfelfogás szerint a kábítószerrel kapcsolatos illegális tevékenységben az előállítás, a fogyasztás és a forgalmazás szorosan összefüggenek egymással. A termelő azért termel, mert van fogyasztó és forgalmazó, a forgalmazó pedig azért forgalmazhat, mert van előállító és van fogyasztói kereslet. Ha a láncolatot valamely eleménél valóban megszakíthatnánk, az egész illegális kör forgása leáll. E radikális büntetési logikát a gyakorlat nem igazolja. A különböző elemeket nem lehet egymástól elszigetelni. A termelő abban a reményben termel, hogy lesz fogyasztója és forgalmazója, s akkor is előállít kábítószert, ha éppen kiiktatásra került a fogyasztás és a forgalmazás eleme. Ez előbb-utóbb ismét feltámasztja a fogyasztás és a forgalmazás iránti vágyat. A formális logika szerint a kábítószerrel való visszaélés legveszélyesebb eleme az előállítás, ha ugyanis nem állítanak elő semmit, akkor felhasználni- és forgalmaznivaló szer sincs.
Már ezen logika szerint sem érthető, de szociális megfontolások alapján még inkább érthetetlen, hogy a törvényjavaslat miért nem tesz határozottabb különbséget az egyes kábítószerekkel kapcsolatos magatartások között. Ha ez a differenciálás megtörténne, csak azzal az eredménnyel járhatna, hogy a fogyasztás társadalomra veszélyessége relatíve legkisebb, a csekély mennyiségű kábítószer fogyasztása esetén pedig akár büntetőjogilag is értékelhetetlen szintű lenne.
Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a kábítószerre vonatkozó bármiféle büntetőjogi szabályozás csak akkor érheti el társadalmi célját, ha azzal párhuzamosan a kábítószer-fogyasztás ellen ható társadalmi, szociális és egészségügyi intézmények is hatékonyan működnek. Egyetlen állam sem állíthatja, hogy megtette a szükséges lépéseket a kábítószer-ellenes küzdelemben, ha csak a büntető jogszabályok alkalmazásában látja a lehetőséget. Akár a büntetőjogi megítélés súlyosítására, akár enyhítésére törekszik a jogalkotó, mindig maradnak olyan területek, amelyeken a jog, különösképpen a büntetőjog nem illetékes. Az általános kábítószer-ellenes politika és annak intézményes megvalósítása nélkül a büntetőjog akármelyik megoldása csak ráolvasás lehet.
Többen említették képviselőtársaim közül az intézmények létesítését és a működtetésének problémáit. Szeretném elmondani, lehet, hogy tisztelt képviselőtársaim nem tudják, hogy nagyon sok már működő drogambulanciát az egészségbiztosítási pénztár nem finanszíroz.
(0.40)
Vagy ha finanszírozza, teljesítmény szerint akarja finanszírozni - ezt nem lehet, ezt fenn kell tartani, ott szakembereket kell alkalmazni, ezt nem lehet teljesítményfinanszírozással csinálni. Egy drogos beteggel nem öt vagy tíz percet kell foglalkozni, hanem adott esetben napokat vagy heteket.
Tisztelt Képviselőtársaim! A drogfogyasztás elterjedése és annak befolyásolása szempontjából fontos és napjainkban fokozottan időszerű kérdés a fogyasztás és a drogfogyasztással kapcsolatos vélekedések, attitűdök kérdése. Kutatási tapasztalatok alapján a szerhasználat sem tendenciájában, sem nemzetközi összehasonlításban nem mutat összefüggést azzal, hogy a lakosság hogyan gondolkodik a különböző kábítószerekről, mennyire tartja veszélyesnek és elítélendőnek a különböző drogok fogyasztását. Azok az országok, amelyekben a különféle drogok használatát a leginkább veszélyesnek tartják, nem azonosak azokkal az országokkal, ahol a legkevésbé elterjedt a kábítószer-fogyasztás.
A '90-es években a magyar lakosság tiltott drogokkal kapcsolatos gondolkodása a veszélyesség és az elítélés irányába tolódott el, ugyanakkor a rendelkezésre álló adatok a kábítószer-használat elterjedésének növekedésére utalnak, mégpedig úgy, hogy a kevésbé veszélyesnek tartott legális szereket használók tábora nem növekedett, míg a tiltott szereket kipróbálóké viszont igen. A veszélyesség tudatosulása, a drogokkal kapcsolatos vélekedésekben kinyilvánított normák nem jelentenek feltétlen visszatartó erőt a drogfogyasztással szemben, és nem feltétlenül azonosak azokkal a normákkal, amelyek a droghasználattal kapcsolatos magatartást szabályozzák. Különösen így van ez Magyarországon, ahol a szabályszegést a lakosság több mint 80 százaléka elfogadható vagy esetleg szükséges magatartásnak tekinti.
Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat már idézett paragrafusai és elképzelései miatt a magam részéről nem tudom azt támogatni. Véleményem szerint el kell különíteni a vonatkozó jogszabály-változtatásokat a szervezett bűnözés elleni törvénycsomagtól, és a nemzeti drogstratégia elemeként kell újratárgyalni itt, a parlamentben.
Köszönöm a türelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
