JUHÁSZ GÁBOR
JUHÁSZ GÁBOR
JUHÁSZ GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt még érdemi mondandómra rátérnék, elárulok önöknek egy titkot. Mielőtt hozzászólásomra itt sor került, az elnök úr metakommunikációs módszerekkel próbálta nekem kifejezésre juttatni, örülne, ha rövid lennék. (Derültség.)
Az a helyzet, hogy tulajdonképpen én is örülnék, ha rövid lehetnék. Sőt, annak is örülnék, ha nem éjféltájban kerülne sor erre a vitára. Erre csak azt szeretném mondani, bizony az is egy érdekes politikai módszer, mondhatnám trükk, hogy a társadalomban nagy figyelmet kiváltó kérdések tárgyalását sikerül éjfél körüli időre időzíteni.
No persze, így el lehet kerülni a nyilvánosságot, bár azt azért hozzá kell tennem, hogy ahhoz képest ez egy szelíd módszer, mint amit az imént a MIÉP még akkor itt ülő képviselője mondott: azért azt meg kell nézni, hogy a köz-televíziózásban mi hangzik el. Persze azt nem értem, hogy a szabad véleménynyilvánítás jogával ő hogyan próbálta meg összeegyeztetni a saját fejében ezt a dolgot. De mindkettőhöz csak annyit szeretnék fűzni: úgy gondolom, az sem normális, hogy mi itt éjfélkor vitatkozunk olyan kérdésről, amely egy ország nyilvánosságára igényt tart. S az sem normális, hogy többen közülünk, az országgyűlési képviselők közül azt gondolják, hogy meg lehet cenzúrázni akár a köztelevíziót is, nevezetesen, hogy ott mi hangozzék és mi ne hangozhassék el.
Ezekután rátérnék a büntető törvénykönyv módosítására. Mielőtt a hozzászólásomban leginkább tervezett résszel foglalkoznék - ez pedig az ominózus kábítószerpolitika-környéki kérdés -, azért hadd reflektáljak röviden az itt eddig elhangzott hozzászólások közül néhány felvetésre.
A polgárok szubjektív biztonságérzete - ahogy egy előttem szóló mondta -, vagyis a társadalom elvárásai nagy valószínűséggel alapvetően a felderítés hatékonyságán múlnak. Vagyis nem attól lesz meg egy bűnös, nem attól fogja meg a rendőr a rossz fiút, merthogy két év börtönbüntetés helyett ezentúl három év börtönbüntetést fog majd kapni, hanem azért fogja meg, mert olyan az eszközrendszere, mert olyan a környezet, ahol képes dolgozni, és például annyi olyan képzettséggel rendelkező és éppen per pillanat ott elhelyezkedő rendőr van, ahol kell, de ez természetesen vonatkozik más bűnüldöző szervekre is. Hiszen kábítószerügyben alapvetően a Vám- és Pénzügyőrség az, amely a legjobb eredményeket tudta felmutatni például ezen a területen.
Tehát azt szeretném mondani, a büntetés szigora és az állampolgárok jó érzése között bizony csak retorikai párhuzam vonható, az érzés, a feeling, bizony alapvetően a rendőrség gyakorlati munkáján alapszik.
A másik ilyen megjegyzésem ahhoz fűződne, amikor az életfogytiglan, a ténylegesen életfogytiglan letöltendő szabadságvesztésről volt szó, egyik képviselőtársam úgy jellemezte, hogy ez egy árnyalt javaslat. Ezért vissza szeretnék kérdezni: egy életfogytiglanban mi az árnyaltság? Úgy gondolom, ez úgymond a halálbüntetést kiváltó büntetés, amikor azt mondhatjuk, hogy akit erre ítélünk, azt egyszer s mindörökre kivonjuk a társadalmi forgalomból, s ezentúl az állam pénzén fogjuk tartani. De kizárjuk azt a lehetőséget, hogy ő még egyszer bármilyen módon, de megpróbáljon beilleszkedni a társadalomba. Nem bocsátkoznék bele abba, hogy ez most jó vagy rossz, de azt azért szeretném mondani, ezt árnyaltnak nevezni, úgy gondolom, barokkos túlzás.
Szóba került itt az is, hogy a kábítószer alkalmi fogyasztóját illető jogi szabályozás nem valamilyen új elem. Azt azért szeretném mondani, hogy bizony, aki már megtapasztalta a börtönbüntetés és a gyógykezelés közti különbséget, az tudja, hogy ez egy jelentős újítás az eddigi gyógykezelés helyett az innentől számítandó börtönbüntetés dolgában.
Ezek után ezért szeretnék ebben a vitában alapvetően drogpolitikai kérdésekkel foglalkozni, mert a miniszter asszony vitaindító expozéjában úgy fogalmazott, hogy Magyarországon a drogpolitika központja a büntetőjog. Volt még közötte több szó is, szeretném mondani az államtitkár úr kedvéért, de ezek hű idézetnek tekinthetők.
Az bizony sajátos helyzet, hogy a drogpolitika központja a büntetőjog. S ha itt tartunk, és objektív elemzést próbálunk készíteni arról, hogy a drogpolitikában ez a Btk.-módosítási javaslat mit hoz, akkor meg kell említeni, hogy ennek vannak bizonyos pozitív vonatkozásai is.
Az én véleményem az, hogy a módosítások köre jó. Nagyjából ezek voltak azok a paragrafusok, amelyek valóban módosításra szorultak. El lehet mondani, jelentős eredmény és a jogbiztonságot is segítő dolog, hogy a jelentős, illetve a csekély mennyiség definíciója ezentúl törvényben lesz meghatározva. Az is jelentős eredmény, hogy számszerű értékeket tartalmaz a felsorolás. Így mindenki számára nyilvánvaló, hogy mennyi az annyi, amikor egy-egy tett súlya megítélődik.
Azt is jónak tartom, hogy a doppingot szankcionálja a törvény. Azt is jónak tartom, hogy a kínálati oldalt erősebben szankcionálja, és a szervezett bűnözéshez való viszonyt is szankcionálja. Sőt, azt is jónak tartom, hogy a gépkocsivezetés megítélésekor a bódult állapot mint kategória bekerül a büntető törvénykönyvbe.
Ugyanakkor meg kell mondanom azt is, látva kormánypárti képviselőtársaim elégedett mosolyát, hogy itt nagyjából a jó megítélések köre véget is ért, és sajnos arra kell szorítkozzon a véleményem, hogy a módosítások körét tartom jónak, azok tartalmi elemei bizony már egyáltalán nem ilyen jónak mondhatók.
Mi abból indultunk ki, amikor álláspontunkat kialakítottuk, hogy a kábítószer-terjedés területén az előző parlamentben felállított eseti bizottság szakmailag jó munkát végzett. Annak idején a parlament ellenszavazat nélkül fogadta el azt az országgyűlési határozatot, amely a kormánynak erre az évre - meglehetősen szűk határidőkkel - komoly feladatokat adott. Szeretném mondani, hogy a Btk.-n kívül a kormány az összes többi rárótt feladatot elhalasztotta, elmulasztotta, vagy nemes egyszerűséggel nem csinálta meg.
(23.40)
Mondanám azt is, hogy nagyon sajátos helyzet van, hiszen annak idején önök közül Pokorni Zoltán és Pusztai Erzsébet volt tagja ennek az eseti bizottságnak. Ezen eseti bizottsági üléseken mindketten nagyon komolyan harcoltak azért, hogy az a szakapparátusi garnitúra, amely akkor volt, lecserélődjön, mert amilyen elveket szakmailag képviseltek, azokat akkor elfogadhatatlannak tartották.
Az a helyzet, szeretném mondani, hogy pontosan ugyanezek az emberek azok, akik ezt a mostani parlament elé benyújtott javaslatot elkészítették, pontosan a néhai Népjóléti Minisztérium - ma Egészségügyi Minisztérium - dolgozói azok, akiknek a sokat bírált egészségügyi határértékeket sikerült olyan alacsonyra tornászniuk, hogy gyakorlatilag nem lehet majd igénybe venni az elterelés jogi lehetőségét. Ezt csak azért mondom, mert nyilván az új képviselőknek minden vicc új. Nekem ez egy picit visszás, s csak szeretném jelezni: azok álláspontja, akiket önök eddig bíráltak, nem változott meg e kérdésben, mindössze arról van szó, hogy az önök álláspontja változott meg az ő álláspontjuk befogadását illetően.
Így aztán az a sajátos álláspont győzött, amit a miniszter asszony, Dávid Ibolya ismertetett, hogy Magyarországon bizony a nemzeti drogstratégia váza ma a büntetőjog. Azért el kell mondani, hogy nemzeti drogstratégiából az elmúlt 24 hónapban legalább négy verzió készült, és az előző kormány előző parlamentjének se nagyon tetszettek azok a vázlatok, amelyek elkészültek.
A legjobb vázlatot talán - ha fogalmazhatok így - önök kapták meg a kormányváltáskor. Azért mondom, hogy legjobb vázlat, mert ez a harmadik, átdolgozott kiadás volt - ha szabad ezzel viccelni -, de önök is elmulasztották, hogy szakmai, nyilvános vitára bocsássák; s elmulasztották azt, hogy az önök kormánya megpróbáljon valamilyen összefogott intézkedéssorozatot hozni ennek a jelenségnek a visszaszorítására.
El lehet mondani, hogy ennek hiányában ma nincs intézkedőképes állami intézményrendszer, nincs az iskolákban általánosan bevezetett felvilágosító oktatás. Próbálunk ezen segíteni: én magam is aláírtam olyan módosító indítványt, amely 1,4 milliárd forintot irányoz elő az Oktatási Minisztériumnak. Sőt, ma személyes példamutatással Pokorni Zoltán miniszter úrnak átadtam egy multimédiás CD-lemezt, amely a kábítószerekről szól - nemrég jelent meg -, hogy tanulmányozza. Tehát személyesen, de általában is mindent elkövetünk annak érdekében, hogy úgymond az intézményes felvilágosítás, a felnövekvő generációk megismertetése ezzel a veszéllyel megtörténjen, és ha lehet, kezdődjön el az óvodában is, s tartson egészen addig, amíg az állam bármilyen intézményében részt vesz fiatal felnőttként.
El lehet mondani, hogy ennek a stratégiának a hiányában önök nem ismerték fel, hogy nincsenek kellő számban gyógyító intézmények, rehabilitációs gondozók, s ezek finanszírozása megoldatlan. Nekem úgy tűnik, hogy önök számára az ártalomcsökkentés mint kifejezés is borzasztó, pedig abban, amit Fodor Gábor néhány perce elmondott, nevezetesen, hogy nemcsak azért adnak tűt, hogy rászokjanak, hogy injektálva nagyobb a kábítószer hatása, hanem azért is, mert a Hepatitis-B és az AIDS ezen közvetítőeszközzel terjed, és úgymond az ezektől az ártalmaktól való megóvás is valahol társadalmi cél vagy feladat. Tehát azt kell mondanom, hogy bizony intézmények, rehabilitációs gondozók és ártalomcsökkentés nélkül mindenféle drogpolitika nagyon féllábas lesz, hiszen az esélyt sem adja meg arra, hogy aki változtatni kíván az életmódján, annak az állam bármilyen módon segítsen. Így például javasoltunk 100 millió forintot új drogambulanciákra. Szeretném mondani, hogy az önök költségvetésében a tavalyi 100 millió forint folytatása helyett egy nagy nulla állt, tehát szerencsés lenne, ha nem mondanák, hogy ezer más helyen próbálkoznak ezzel a dologgal, mert nem próbálkoznak. Mi próbálkozunk egy módosító indítvánnyal, hogy ne álljon meg ez a program, s az önök 100 millió forintos beállított tétele, ami a drogprevenciót célozza, a mi szándékunk szerint mintegy 170 millió forinttal a meglévő rehabilitációs intézmények finanszírozását célozza. Mivel összesen 12 ilyen intézmény van, ez nem egy megoldhatatlan feladat, s végig kell majd önöknek is gondolniuk, egyáltalán fenn akarják-e tartani őket.
Nincsen felkészült bűnüldözői kar - ez a rendőrségre vonatkozik inkább. A vám- és pénzügyőröknek nagyobb szerencséjük van, mert a nemzetközi együttműködés az ő munkájukat lényegesen jobban segíti. De azért azt el kell mondani, hogy az a Funk Sándor tanítja ma a rendőröket a kábítószerezés rejtelmeire, aki különben perli a BRFK-t - mintegy 1 millió forintra, az őt ért mindenféle meghurcoltatás végett -, de ez ilyen szakma: attól lehet tanulni, aki benne van.
Szóba került a statisztikák kérdése. Röviden csak annyit mondanék, hogy kellő számú és alaposságú tudományos elemzés, értékelő vizsgálat nincs. Ez a kellő szám legalább 1 lenne - egy sincs!
Szóba került az is, hogy ezek a statisztikák milyenek. Úgy gondolom, ma a statisztikák megbízhatatlanok. Másfél éve kezdték gyűjteni az első információkat, s ez az egész statisztikai adatgyűjtés valahol a legelején tart - ebben a helyzetben hozták önök a parlament elé ezt a javaslatot. Az első, amit ezzel kapcsolatosan meg lehet állapítani, hogy bizony nagyon ellentmondásos és nem tettarányosan büntet. Az ellentmondásossága - hadd idézzem a miniszteri expozét - nyomban kiviláglik, hiszen a miniszter asszony azt mondta, hogy a kisebb vétségek elkövetőivel szembeni kemény fellépés vélhetően ellenkezne a társadalom értékítéletével is, ráadásul ezeket az elkövetőket valószínűleg a kemény, életvitelszerű bűnözés felé terelné.
Kérdezem önöktől, kedves képviselőtársaim, hogy az alkalmi drogfogyasztót börtönbe zárva nem tipikusan ez az eset fog majd megvalósulni? Arra a helyzetre, hogy a tettarányos büntetés elmarad, s a kábítószer-fogyasztót és -kereskedőt is egyformán fegyházzal bünteti, még egy szemléletes példát hoznék: az én fejemben azt idézi fel, mint amikor a prostitúció amúgy nagyon elítélendő szolgáltatását üldözzük, s a szolgáltatást nyújtót és az ezt igénybe vevőt egyformán büntetnénk. Tessenek végiggondolni, hogy a dolog tragikomikus!
Következetlen a törvény, hiszen például a próbára bocsátást lehetővé teszi a halálos tömegszerencsétlenséggel járó közúti baleset okozójánál - 8 évig terjedő, fegyházbüntetésben letöltendő szabadságvesztéssel sújtható -, de a 3 évre büntethető, kábítószert csekély mértékben fogyasztó esetén csak különös méltánylást érdemlő esetben teszi lehetővé. El kell azon is gondolkodni, hogy bizony ez milyen arányban áll egymással!
Sokan cáfolják azt a vádat, hogy beleavatkozik a bírói kompetenciába. Az Igazságügyi Minisztérium képviselője elmondta egy minapi tévévitában azt is, hogy ezentúl az ügyésznek lesz majd lehetősége arra, hogy méltányosságot gyakoroljon, például az elhalasztott vádemelés módszerével a büntetőeljárási szabályok szerint. Szeretném mondani: a jogbiztonságot nagymértékben szolgálná, ha ez a lehetőség a bíró számára lenne meg a jövőben is, nem pedig adott esetben a kormány alá rendelt ügyészségnek.
Fontosnak tartom elmondani azt is, hogy azért a bírói kompetenciába való jelentős beavatkozásnak számít, hogy a középértékből, nem pedig - a bíró saját megítélése szerint - a konkrét üggyel kapcsolatban kell kiindulni. Mondom ezt azért, mert persze lehet úgy érvelni, hogy azért ettől magasabb értéket is megszabhat a törvényhozó, ha akar - tényleg így van! Ez a törvényhozás Háza, s a többség bizonyos körülmények között elvileg azt tesz, amit akar. Persze tudom, hogy vannak olyan helyzetek, amikor nem zavarják például a kormányt az előterjesztések készítésében a már eddig megszületett törvények, vagy éppen azért akar változtatni rajuk, mert zavarják. De azt azért nem lehet mondani, hogy ez a központi kiinduló tétel, amely középértéket jelöl meg, a bírói kompetenciát nem szűkíti.
Szóba került a közfeladatot ellátó személyek köre is. Annak például örülök, hogy a taxisok végre bekerültek, hiszen számtalan olyan erőszakos bűncselekmény kötődik ehhez a területhez, amely alapján a közvélemény is elvárta, hogy a taxisok is bekerüljenek. Annak egyáltalán nem örülök, hogy például az egyetemi oktatók ebből a dologból kimaradtak. Ha nem tévedek, akkor erre vonatkozón nyújtottam is be módosító indítványt.
(23.50)
Szóba került, hogy nem kellően differenciált a törvény. Ezt még egy aspektusban hoznám fel, ez pedig az, ami a termékforgalmazást érinti, ami a kábítószergyártásra, illetőleg -termesztésre vonatkozik. Végig kell majd gondolni azt is, ha ugyanez a normaszöveg megmarad - mivel Magyarország Közép-Európa egyik legnagyobb opiátmák-termelő országa -, mibe keveredhet az a földbérbeadó, akinek a földjén valamilyen oknál fogva a mákgubókat megmetszi valaki. Hogyan lehet majd értelmezni azt a paragrafust, amelyik azt mondja, hogy csak az kerülheti el a büntetést, aki azon nyomban jelenti a hatóságnak, hogy ezt érzékelte?
Sőt, együttműködik azon személyek felderítésében is, akik ebben a dologban vélhetően eljártak.
Én ezt egy kis kerekítéssel úgy fogalmaznám, hogy ez a dolog besúgásra ösztönöz, összemossa a vádalku tárgyát képező információátadást és a besúgást az állampolgári kötelességgel. Én azt hittem, hogy csak A tanú című filmben van az az emlékkép, hogy amikor a malackát levágják, akkor azt be kell vinni a pincébe, nehogy a szomszéd megsejtsen valamit, mert még a végén jelenteni kell a hatóságnak, hiszen csak úgy kerülhetjük el a büntetést, ha azon nyomban rendes állampolgárként eljárunk a törvény betűje szerint.
Végig kell gondolni, hogy no persze, nem mindenki az állam szolgája, de azért azt nem fogja erősíteni ez a helyzet, hogy aki úgy érzi, hogy ő már bizony büntetésre érdemes kábítószer-fogyasztó, ezentúl bátran fog majd orvoshoz, civil szervezethez, vagy adott esetben az állam szolgájához fordulni, hogy segítsenek neki, mert bár akar, nem tud megszabadulni szenvedélyétől. Én nagyon bízom benne, hogy nem jön vissza az a világ, amikor csak csukott szemmel és süket fülekkel lehet járni, bár igaz a népi bölcsesség, ha nem szól szám, akkor nem fáj a fejem.
Örülök annak is, ahogy az elején elmondtam, hogy a doppingot behozza és büntetni szándékolja a törvény. Ugyanakkor én úgy gondolom, hogy nem lehet összehasonlítani a doppingszerek hatását akár a szervezett bűnözéshez való viszonyával, akár a társadalomra veszélyességével. Tehát úgy gondolom, hogy ez esetben a szigor, amivel büntetni rendelik, legalábbis végiggondolandó.
Teljesen figyelmen kívül hagyja a javaslat a kábítószer-fogyasztó, az alkalmi kábítószer-fogyasztó esetén a büntetés kiszabásának várható hatását. Én egyetértek Fodor Gáborral abban, hogy aki a magyar börtönviszonyok között bekerül a börtönbe, akár csak két hétre is, az nem úgy fog onnan kijönni, hogy: úristen, most olyan mértékben megváltoztam, hogy ezentúl csak a jó felé leszek nyitott, s minden rosszat, vagy legalábbis amiket a törvények tiltanak, elkerülöm. Tudomásul kell venni, hogy aki megjárja a magyarországi börtönöket, annak lényegesen nagyobb esélye lesz a bűnözővé válásra, mint az, aki oda nem került be. Én úgy gondolom, hogy egészen odáig nem lesznek bűnözők az alkalmi kábítószer-fogyasztók, míg be nem kerülnek a börtönbe. Onnantól fogva ez a játék legalábbis kétesélyes.
Szóba került itt a csekély mennyiség határértékének kérdése is. Az a javaslat, az a szakmai koncepció, amelyet önök a kormányváltáskor megkaptak, azokat a nagyon hosszas vitában kialakult határértékeket tartalmazta, amelyek valahol egy kompromisszumot képeztek a rendőrség, az orvos szakma és a jogászok, ha úgy tetszik, a jog képviselőjének az álláspontjában. Ez egy körülbelül egy-másfél éves vitának az eredménye volt, hogy mik lehetnek ezek a határértékek. Nagyon neves tudósok vettek részt ebben a vitában. Önöknek ezeket a határértékeket - mondjuk így - valami hirtelen ötlettől megváltoztatva sikerült olyan alacsony szinten szerepeltetni a törvénytervezetben, ami a szakemberek véleménye szerint gyakorlatilag lehetetlenné teszi az elterelés igénybevételét ebben a körben.
Én úgy gondolom, hogy nem lehet célunk, hogy egy elkapott ember magát kábítószerfüggőnek nevezze. Nem lehet cél, merthogy csak így lehet megmenekülni az önök javaslata szerint a börtönbüntetés alól. Azért azt meg kell mondani, hogy az egy teljesen épeszű emberi törekvés lesz majd, hogy akit megfogtak, az próbál megszabadulni a börtönbüntetéstől. Azt hiszem, hogy az önök kitűzött céljaival sincs köszönő viszonyban sem az, hogy arra ösztönözzék a lebukottakat, hogy magukat drogfüggőnek mondják. Emiatt aztán nem is élvezi a szakma támogatását az önök javaslata.
A mi álláspontunk az, hogy nem támogatjuk a kábítószer-forgalmazás legalizálását és a drogok közötti differenciálást sem. Sőt, támogatjuk az önök javaslatainak egy jelentős részét, ami a kábítószer-kereskedőkkel szembeni kemény, célravezető szigorú fellépést és szigorú büntetést célozza. Úgy gondoljuk, hogy a jogi eszköz az állampolgárok jó érzésének megváltoztatásához, ha úgy tetszik elnyeréséhez kevés lesz. Sokkal inkább anyagi eszközöket tartunk szükségesnek a bűnüldöző szervek részére.
A kábítószer-fogyasztó megítélésében mi őt inkább áldozatnak tekintjük. Az lenne a cél - és kérem, gondolják ezt önök is végig -, hogy hogyan lehet visszatéríteni ezeket az embereket a társadalomba. Ha már nem tudtuk megelőzni, akkor hogyan tudjuk rávenni őket az életmódváltásra, és mi úgy gondoljuk, hogy a súlyos börtönben letöltendő szabadságvesztés az egy teljesen rossz, elhibázott megoldás.
Úgy gondoljuk, ez nekem hitem, hogy a megelőzés, a felvilágosítás, a gyógykezelés, az ártalomcsökkentés sokkal célravezetőbb, és az állam feladata nem elsősorban ezen szerencsétleneknek a bebörtönzése, hanem sokkal inkább azoknak a jobbára civil szervezeteknek a segítése, amelyek képesek az egyénnek segíteni a személyes problémája megoldásában.
Úgy tartjuk, hogy a fogyasztót nem lehet a terjesztővel azonosan büntetni, és a kíváncsi vagy próbálkozó gyerekek börtönbe zárását pedig elkerülendőnek ítéljük meg.
Ki kell azt mondani, hogy a rendőrségi szakértői állítások szerint ma közel ötszázezer alkalmi drogfogyasztó van. Nem biztos, hogy a szám jó, de senki sem tudja bizonyítani az ellenkezőjét sem, a rendőrök ezt állítják. Tessék végiggondolni, hogy félmillió emberrel hogyan lehet úgy törvényt hozni, hogy ennek a szakmai vitája abból áll, hogy önök maximum meghallgatják, hogy mit mond a másik fél, de a kölcsönös érdekbeszámítást mint módszert már a törvénytervezet tárgyalása kapcsán elvetik.
Úgy gondolom, hogy óriási szakmai és társadalompolitikai baklövés lesz, ha a törvénytervezetet módosítás nélkül fogadjuk el, és inkább ártani fog, mint használni. Meg kell jegyeznem, hogy itt látszik az első eredménye annak a kormányzati munkamódszernek, amely az érdekegyeztetést, az érdekbeszámítást helyből mellőzi a törvényalkotási folyamatban. Itt lehet látni azt, hogy önök az elmúlt néhány hétben bárkivel kiálltak vitatkozni kábítószer ügyben, nem találtak olyan embert, aki az elmúlt tíz évben publikált és osztotta volna az önök álláspontját. Én úgy hiszem, hogy változtatni kell ezen a kormányzati stíluson.
Végezetül, csak így szabadon, szintén a miniszter asszonytól idéznék, ami elhangzott a miniszteri expozéban; ő azt mondta, hogy nyilván lesznek vesztesei ennek a javasolt szabályozásnak. Hát, kedves képviselőtársaim, meg kell mondjam őszintén, én úgy látom, ha így marad, akkor ennek alapvetően csak vesztesei lesznek.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
