DR. AVARKESZI DEZSŐ
DR. AVARKESZI DEZSŐ
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mi természetesen kicsit másképpen látjuk a probléma lényegét, mint ahogy ezt Rubovszky György és Salamon László képviselőtársaink elmondták.
Szerintünk a probléma lényege az, hogy egy országgyűlési bizottság tagjainak kétötöde, élve a Házszabály 68. § (3) bekezdésben biztosított jogával, meg kívánta hallgatni a miniszterelnök urat. A miniszterelnök úr viszont nem kívánt elmenni a meghallgatásra, holott álláspontunk szerint az alkotmány 21. § (3) bekezdése ezt kötelezővé teszi. A következőt mondja ez a bekezdés: "Az országgyűlési bizottságok által kért adatokat mindenki köteles a rendelkezésükre bocsátani, illetőleg köteles előttük vallomást tenni." Ezt a dilemmát többféleképpen fel lehet oldani. Fel lehet oldani az alkotmány módosításával. Természetesen ehhez a jobboldalnak nincs meg a kellő többsége. Fel lehet oldani a Házszabály módosításával, de ha az MSZP és az SZDSZ képviselői jelen vannak, akkor szintén nincs meg ehhez sem a többség.
Ilyenkor, úgy tűnik, nincs más megoldás, mint találni egy olyan grémiumot, ahol jobboldali többség van, ez az ügyrendi bizottság, és az ügyrendi bizottság majd talál valami megoldást. Meg is történt. Az ügyrendi bizottság megszavazott valamit, ami szerintünk fából vaskarika. Kimondta azt, hogy különbség van az alkotmány által előírt adatszolgáltatás, illetőleg vallomástétel és a Házszabályban szereplő meghallgatás között. Ezt feltétlenül fontos volt kimondaniuk, hiszen maga Salamon László képviselő úr azt mondta a bizottság ülésén: "A vallomás mint fogalom, kifejezetten a személyhez kötött megnyilatkozás. Ott az illető személynek a tényekről szóló közléséről van szó, ott a helyettesítés nem képzelhető el."
Tisztelt Képviselőtársaim! Lehet-e így értelmezni ezt a kérdést, külön kategória-e a meghallgatás? Van-e joga egyáltalán az Országgyűlésnek ahhoz, hogy a Házszabályban egy határozatban előírja az állampolgárok számára a bizottsági meghallgatáson a megjelenési kötelezettségüket? Álláspontunk szerint nincs erre lehetősége az Országgyűlésnek. Az alkotmány és a jogalkotási törvény szerint az állampolgárok jogait és kötelességeit csak törvényben lehet megállapítani. Az Országgyűlés határozatban csak az általa irányított szervek feladatait, saját működését szabályozhatja és a feladatkörébe tartozó terveket állapíthatja meg.
(18.00)
Ha elfogadnánk az ügyrendi bizottság többségének logikáját, a bizottságok csak országgyűlési képviselőket, illetve a Ház apparátusának a tagjait hallgathatnák meg, még a miniszterek, illetve miniszterjelöltek közül is csak az országgyűlési képviselők meghallgatására kerülhetne sor. Ez nyilván képtelenség.
Nem két különböző jogintézményről van szó. Az alkotmány megállapította az állampolgárok kötelességét, tehát mindenki kötelességét. A mindenkibe természetesen beleértendők azok a vezetők is, akiknek helyettesítésére törvény szerint lehetőség van. A Házszabály pedig azt mondja meg, hogy ki jogosult kezdeményezni ezt a meghallgatást. Ez a Házszabályban meghatározott, és szeretném hangsúlyozni, hogy az előző ciklusban gyakorolt kisebbségi jogosultság.
Nem helyes, ha a jobboldali többség ezt korlátozni kívánja. Különösen nem helyes, ha ezt más eszköz hiányában a Házszabály értelmezésével kívánja megtenni. Kérem, ne tegyék ezt! Ebben a Házban korlátozták már a kisebbségnek a bizottsági helyekhez fűződő jogosultságát, előfordult, hogy az alkotmányügyi bizottságban nyilvánvalóan házszabályellenes javaslatot megszavaztak, amit utána aztán visszavont az előterjesztője. Nagyon kérem, hogy egy újabb Rubicont ne lépjünk át azzal, hogy a kisebbségnek ezt a, hangsúlyozom, az előző ciklusban gyakorolt jogát a mostani többség meg kívánja vonni.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiban.)
