MÉCS IMRE
MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Örülök, hogy a belügyminiszter úr személyesen figyelemmel követte ezt a vitát, ezzel is példát adva a kormány többi tagjának. Remélem, hogy példáját majd követni fogják, s a jövőben a tárcájukat érintő törvényjavaslatoknál jelen lesznek és végighallgatják az Országgyűlés tagjainak felszólalásait.
Azzal szeretném kezdeni - kicsit Hegyi Gyulára rímelve -, hogy itt általános vitáról van szó, sőt, felülemelkedve az általános vita terjedelmén is: rendkívül fontos, az egész társadalmat érintő és szorongató probléma megoldásáról. Mivel korábban tudós kollégáink igen alaposan és részletesen elemezték a törvényjavaslat egyes részleteit jogi, szakmai, rendőrségi szempontból, s magam is megtettem ezt az önkormányzati bizottság kisebbségi véleményének ismertetésénél.
Az általánosabb összefüggésekre, s az ezzel kapcsolatos szorongásokra szeretném felhívni a figyelmet.
(13.10)
Azzal kell kezdeni, hogy a célokkal és a szándékokkal, amelyek a kormányzatot vezérlik, teljes mértékben egyetértek. Egyetértünk azzal, hogy vissza kell szorítani a bűnözést, vissza kell szorítani a most már sajnos szerveződő maffiákat, a szervezett bűnözést. Tehát a célokkal és a szándékokkal messzemenően egyetértünk.
Kérdéses azonban az, hogy ezek az eszközök alkalmasak-e erre, és vajon azzal, hogy újabb és újabb intézményeket, újabb és újabb szigorításokat, újabb és újabb törvénymódosításokat terjeszt elő a kormány, a célt elérjük-e, ez hatékonyan segíti-e, vagy éppen ellenkezőleg, megerősíti a szervezett bűnözést. Mert a tükrözéselv alapján, sajnos, úgy tűnik, ahogy szerveződik a bűnözés, úgy a bűnüldözőknek is szervezettebbekké kell válniuk, össze kell kapcsolódniuk, össze kell kapcsolniuk az adatbázisaikat, egyesíteni kell az erőiket, nagyobb apparátusokat kell létrehozni. Erre viszont válaszul a maffiaoldal szintén szervezettebbé válik, újabb eszközöket vet be, és egy ördögi spirálba kerülünk, és ezen a spirálon egyre feljebb jutunk, míg mind a két fél valahol kimerül, és valahol stabilizálódik a dolog. Jól látjuk az amerikai filmekből, hogy Amerikában kialakult egy stabil helyzet, él és működik, virul a maffia, működnek a rendőrségi bűnüldöző apparátusok, valahol van közöttük egyfajta kompromisszum, néha egy kicsit odacsördítenek a bűnüldözői oldalnak, picit megélénkül az egész, ez a stabilitási pont picit lejjebb megy, aztán megint visszamegy, és az egész egy rettenetes helyzetet teremt, tele erkölcstelenséggel, bűnökkel, ki nem derített bűnök millióival. Vajon ez a célunk? Biztos, hogy nem ez.
Ott látom a veszélyt, hogy állandóan újabb és újabb intézményeket követel a bűnüldözői oldal, újabb apparátusokat hoz létre. Ezek már a parkinsoni törvények szerint is működnek, és ezek involválják a másik oldal fejlődését, és tulajdonképpen egy rettenetes szimbiózisba keverednek. Egymás antagonjai ugyan, de dialektikus egységet képeznek. Ez egy nyomasztó jövőkép.
Mondok egy kitalált példát. Tegyük fel, hogy az autólopások miatt a biztosítók létrehoznak egy közös alapítványt, ami az ellopott autók felderítését jutalmazza. Mivel rettentő nagy mennyiségű autót lopnak el és igen értékeseket, ez az alapítvány is nagy vagyonnal rendelkezik. Képzeljük el, hogy a szorgalmas rendőrök valóban megtalálnak ellopott autókat - az enyémet ugyan nem találták meg, állítólag Kelet-Ukrajnában van -, és akkor megkapják a jutalmat. Tételezzük fel - feltéve, de meg nem engedve -, hogy a maffiózók összejátszanak megtévedt rendőrökkel - létezik ilyesmi is -, és szépen ellopják az autókat, odaadják a rendőröknek, azok megtalálják, felveszik a jutalmat, és a pénzen osztoznak. Mit csinál a biztosító? Mivel kezd veszteségessé válni a Casco biztosítás, felemelik a biztosítási díjakat. A biztosító is jól jár, mert az bankszerűen működik, nagyobb pénzeket kezel, a nagyobb pénzekből csurran-cseppen újabb igazgatói állásokra, erre, arra, amarra. Végső soron ki fizeti meg az egészet? Mi, akik fizetjük a Casco biztosítást.
Rengeteg ilyen szimbiózis alakulhat ki, amely végül oda vezet, hogy egy maffiás társadalom alakul ki. A Friedrich Ebert Alapítványban egy kitűnő német politológussal folyt vitánk két évvel ezelőtt, és egyszer csak egy szarkasztikus, keserű, cinikus megjegyzést tett, hogy Olaszországban - mondta - azért nem okoznak problémát a kormányválságok, mert ott a kormány a gazdaságnak csak a kisebb részét ellenőrzi, a nagyobb részét a maffia, a maffia pedig kormányváltásoktól és politikától függetlenül működik a maga belső törvényei szerint. Bízom benne, hogy ettől még messze vagyunk, de ez a veszély is fennáll.
Azért is aggódom, mert a bűnüldöző szervek nem használják ki azokat a lehetőségeket, amelyeket a törvények biztosítanak. Nemrég járt itt a volt New York-i rendőrfőnök, ismeretes a példabeszéde, hogy egynegyedére szorította le áldásos működése alatt a New York-i bűnözési arányt - egyszerűen azért, mert megfordította a logikát, és az akkori rendelkezésre álló törvények felhasználásával azonnal szigorúan, következetesen minden bűncselekmény ellen felléptek, akármilyen kicsi volt is az. Egyre több ember került be a bűnügyi nyilvántartásba, és utána visszaszorították a bűnözést. Sok aprómunkával, rettentő fáradságosan, rendszerben működve, felhasználva a technikai eszközöket sikerült egynegyedére lecsökkenteni a bűnözést. Úgy gondolom, ez a példa nagyon fontos.
A rendőrség eddig se használta ki azokat a lehetőségeket, amelyek rendelkezésére álltak, csak akkor léptek fel, ha vér folyt, ha úgynevezett komoly, több évvel fenyegetett bűncselekmény történt, a kicsiket pedig hagyták. Ha betörték az autó ablakát, elfutott a srác, öt tanú mondta el, hogy ki tette, de amikor a rendőrök kijöttek, azt mondták, nem érdemes vele foglalkozni, mert ha el is kapnák és ha be is vinnék, akkor is kettő vagy négy óra múlva ki kellene engedni, az ügyész hónapok múlva foglalkozna az üggyel, a bíróság talán egy év múlva megidézné, de a srác addig még ötven másik bűncselekményt követ el. Tehát az egész rendszer nehezen működött.
Általában amikor valami ilyesmi történt velem - sajnos, az utóbbi két évben elég sok bűncselekmény történt körülöttem, a lakásbetöréstől kezdve végig -, a rendőrök körülbelül tíz percet foglalkoztak az ügyemmel, majd több órán keresztül panaszkodtak, és jogos volt a panaszuk, mert valóban - ahogy a filmeken is látjuk - elkapnak valakit az utcán a külföldi rendőrök, beviszik, felveszik a jegyzőkönyvet, egy óra múlva rendőrbíróság elé állítják az ügyész jóváhagyásával, utána már viszi is a rabomobil. Ez lenne a helyes megoldás, ha szigorúan, következetesen azonnal, ugyanabban a közegben, ahol a bűnt elkövették, megjelenne a büntetés, a bűnhődés következetesen. Ha délután vagy másnap már Baracskán lenne a bűnelkövető, és ott lenne két hónapot, az többet érne, mint esetleg egy életfogytiglan két-három évvel később, hagyva odáig felnőni a bűnözést.
Nem vagyunk megnyugodva arról, hogy a meglévő intézményeket kihasználták-e. Hack Péter említett több olyan jogintézményt, amit egyáltalán nem használt a rendőrség.
Hosszú tapasztalatok után egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy a titkosszolgálati eszközök, a lehallgatás csodaszer lenne. Nemrég tanulmányoztam a Történeti Hivatalban a rólam készült lehallgatási anyagokat, a lakásomban volt mikrofon, a telefont lehallgatták, a leveleimet felbontották és kiderült, hogy a lényeget soha nem tudták meg. Egész egyszerűen óriási pénzekért - a kormányoktól tekintsünk el, hogy melyik csinálta - lehetővé tették a pulzuskód-modulált mobiltelefonok lehallgatását iszonyatos pénzekért, 2-3 milliárd forintért.
(13.20)
Most mi van? Több tízezer, több százezer telefont nem lehet lehallgatni - irtó fáradságos. Ez egy csodaszer volt. Azt lehetett mondani, amíg ez nincs meg, addig nem tudunk fellépni a szervezett alvilág ellen. Most megvan - most mi van? Mi van, miniszter úr?
Ugyanez vonatkozik a többi titkosszolgálati dologra is. Ráadásul én alapvetően erkölcstelennek tartom ezeknek a használatát. Jó, azt lehet mondani, egy nagyobb bűnnek a visszaszorítására megengedjük, hogy kisebb bűnöket elkövessünk. De hát hol van ennek a vége?! Először csak egy füllentés, egy hazugság, az, hogy én kiadom magam bűnözőnek, beépülök közéjük fedett, titkos tisztként; utána megengedik nekem, hogy elkövessek kisebb bűncselekményeket. Ma már ott tartunk, hogy a gyilkosság és a gyilkossággal egyenrangú cselekmény kivételével a fedett személy bármit elkövethet a közjó, a magasabb értékű erkölcsiségnek a nevében. De ezt is átéltük - emlékezzünk a szocialista erkölcs és a burzsoá álerkölcs szembenállására; vagy amikor a bölcsek kövének birtokában a kommunisták azt mondták, hogy az ellenséggel szemben nincs adott szó, és nem kell megtartani a szabályokat.
Hogy neveljük ezt az erkölcsi eresztékeiben meglazult társadalmat erkölcsös, egyenes, tisztességes, becsületes, bátor magatartásra - hogy csak néhány fő erényt mondjak még a római időkből -, ha közben olyan eszközöket használ az állam, amelynek példát kellene adnia, ami megengedhetetlen. A gyakorlatból tudjuk - nem vagyunk gyerekek, én is hat évet voltam börtönben, s utána elég nehéz körülmények között éltem -, pontosan tudjuk, hogy ezek a titkosszolgálatok, a titkosszolgálati eszközök használata, a fedő vállalatok mind-mind a visszaéléseknek a forrásai, ellenőrizetlenül lehet a bűncselekmények határáig vagy odáig elmenni.
Ezek megint ilyen alibi dolgok, hogy azt mondjuk, ez megvan, fenntartunk titkosszolgálatot, fenntartjuk a titkosszolgálati eszközök lehetőségét, és akkor megnyugszunk, hogy mindent megtettünk. Sajnos, a bűnözés tovább nő - akkor a parlamenttől újabb és újabb intézményeket, újabb és újabb eszközöket kívánunk.
Aggasztó az is, hogy egyre több alkalommal, egyre több hatóság, egyre kevesebb garanciális biztosítékkal mehet be magánlakásokba. Hol van a habeas corpus? Hol van?! Lassan szinte bárki bemehet; most az idegenrendészeti törvény alapján az adónyomozók bemehetnek majd a lakásba a tévé-készülékek ellenőrzésére, pálinkafőzőt kereshetnek, valutát kereshetnek és így tovább. Megint nem jó!
A polgárok stabilitásérzetét megdönti. Épp erősítenünk kellene a polgárságot - ezt mi régóta mondjuk, nemcsak az utóbbi időben. Erősíteni kellene! Erős, stabil, erkölcsös, biztonságban élő emberek közösségét, sokaságát kellene kialakítanunk. Ezzel szemben gyanakvó, félő, egymásra árulkodó, egymást beáruló, egymáson nem segítő emberek sokaságává kezdünk válni.
Az is régi, ismert elv, hogy minden túlzott és merev tiltás, minden túldimenzionált büntetés és minden olyan állami intézkedés, amely túl nagy értéket rendel a tiltott cselekményekhez, a bűnözés melegágya. Más példájából tanulhatunk: az amerikai prohibíció... - elnézést, mindjárt be fogom fejezni.
Tehát idealista, jó lelkű, tiszta lelkű emberek találták ki, hogy a korábbi időknek a drogja, az alkoholizmus ellen fel kell lépni, és ezért alkoholtilalmat vezettek be. Tudjuk jól, hogy hová vezetett ez. Utána született meg az amerikai szervezett alvilág. Óriási üzlet volt benne. S ahogy növekedett a bűnnek az üldözése, úgy nőtt az alkoholnak az értéke, úgy nőtt a profit, ugyanúgy, mint a kábítószer esetében - teljesen analóg a probléma, az idealistáktól kezdve végig. Utána az eredmény: egy nagyon masszív, erős maffia kialakítása, amely legyűrte aztán Amerikában a szakszervezetek jelentős részét, és amely valószínűleg még elnökgyilkosságokat is elkövetett, de ezt sem tudták bizonyítani. Tehát ezek a rémképek, ahová vezet az, ha ebbe a spirálba belépünk.
Hogyan lehet ezt a spirált fékezni, hogyan lehet megoldani? - nem tudom pontosan. Úgy gondolom, alapvető dolgokat lehet mondani, mint Hegyi Gyula is, hogy az erkölcsre kellene támaszkodni, a nevelésre kellene támaszkodni, rettentő alapos, szigorú és gondos bűnüldözői munkát kell végezni, és össze kell hangolni a szervezeteket, amelyeknek ebben az ügyben el kell járniuk.
Azt hiszem, ez vezethet csak oda, hogy megoldjuk ezt a problémát, és valamennyi polgártársunk segítségét kérjük ehhez. Társadalmi szerveződéseket kellene támogatni. Erre is vannak külföldi, itthoni példák is. Azokon a lakótelepeken, ahol öntevékeny szervezetek működnek, visszaszorult a bűnözés. Velük karöltve, a bizalmi jelleget kialakítva kellene előrejutnunk.
Sajnos, ebben a formában, ahogy ezt több társam is elmondta, egészében nem tudjuk támogatni ezt a törvényjavaslatot. Részleteiben igen. Jó lenne, ha megfelelő módosító indítványokkal eljuthatnánk oda, hogy támogathassuk. Őszintén szeretném támogatni, de jelen formájában nem tudom.
Köszönöm a türelmüket. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)
