VARGA MIHÁLY

Full text search

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Ön fölteszi a kérdést, illetve azt állítja az előbbi kétpercesében, hogy az a döntés egy nagy súlyú döntés volt. Remélem, hogy ezzel nem azt akarja mondani, hogy ez nem egy nagy súlyú döntés! Gondoljon már bele, hogy a főváros szerint ez a pénz a budapesti 4-es metró megépítésének a teljes költségvetését fedezné!
Tehát azt gondolom, hogy igenis, egy nagy súlyú döntésről van szó, és erről a döntésről lehet vitatkozni! Mert ne felejtse el, hogy arról a döntésről, amiket önök annak idején beterjesztettek, nem lehetett vitatkozni! Az a fű alatt jött be ide a parlamentbe, az utolsó pillanatban, és nem volt róla semmiféle érdemi vita! Most, csak a mai napon már közel két óra hosszát vitatkoztunk csak erről a kérdésről! Tehát azt gondolom, hogy önnek van lehetősége föltenni a kérdéseit, van lehetősége elmondani az észrevételeit.
Ahhoz a kérdéshez, hogy kell-e pótköltségvetés vagy nem kell, én azt hiszem, hogy ez a fajta megoldás, amit a jelenlegi kormány választott, jogilag nem pótköltségvetés, technikai értelemben azonban valóban az. Valóban az, mert azt gondoltuk, hogy nem érdemes azt csinálni, amit önök csináltak 1994-ben, hogy gyakorlatilag azzal szórakoztak el kilenc hónapot, hogy az ősz folyamán egy pótköltségvetési vitába mentek bele, vitték bele a tisztelt Házat! Emlékeztetnék rá, hogy akkor azt ígérték, hogy 60 milliárdos megtakarítást csinálnak majd egy pótköltségvetés keretében, aztán amire elfogadásra került, sikerült is egy tízmilliárdost csinálni.
Én azt gondolom, hogy ennek nincs értelme, sokkal tisztább megoldás, hogy ha azt a problémát egyébként, ami valóban a '98. december 31-éig tartó időszakhoz tartozik, a '98-as költségvetés terhére próbálja rendezni ez a kormány.
Még egy gondolatot hadd tegyek ehhez hozzá: erre a döntésre azért is szükség van, mert a bank közgyűlését még ebben az évben meg kell tartani. Ha a bank közgyűlésére nem tud sor kerülni ebben az esztendőben - ezt bizonyára ön is tudja, feltételezem -, akkor jó néhány olyan pénzintézeti törvénypontot sértenénk meg, amelyet nem volna szerencsés.
Tehát azt gondolom, hogy a kormány helyesen járt el, és helyesen alkalmazott olyan megoldást, ami rövid távon lehetőséget ad egy döntésre.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi