DR. LENTNER CSABA
DR. LENTNER CSABA
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy kicsit megrökönyödve állok itt, hiszen egy speciális téma kapcsán kezdett el a tisztelt Házban egy vita kibontakozni, és én ehhez a megszólíttatásomhoz szerettem volna az első körben hozzászólni, nem pedig úgy, hogy maximum 15 percre kapjak lehetőséget. De ha már nálam van a szó, végül is mindegy, hogy a helyemről beszélek, illetve a pulpitusról, azért elöljáróban, még mielőtt a mondanivalóm lényegére térnék, azt hadd mondjam el Kökény Mihály képviselőtársamnak, hogy megköszönöm az irányomban tett ajánlásait, azonban arról se feledkezzünk meg, hogy az államháztartás pénzügyi helyzetét bemutató pénzügyminisztériumi anyag a társadalombiztosítási alapok vonatkozásában 1998. január 1-jétől 1998. szeptember 30-áig jelentős mértékű hiányt mutat be. A tervezett hiány mértéke 22 milliárd forint volt, a tényleges hiány pedig ezzel szemben most, szeptember 30-án 89 milliárd forint. Tehát ha mintaként ajánlja Kökény képviselőtársam a magyar modellt, akkor, úgy érzem, erről a tetemes mértékű veszteségről sem szabad megfeledkezni. (Mádai Péter: Nem biztos, hogy a kettő összefügg!)
Ezek után a társadalombiztosítási járulékok vonatkozásában rátérnék a mondanivalóm lényegére. Az adótörvénycsomag idestova két hete tartó tárgyalása során a Magyar Igazság és Élet Pártjának elvi álláspontja mind az adótörvényekkel, mind a társadalombiztosítási jogszabályokkal kapcsolatban az, hogy történjen adókönnyítés a vállalkozások és a lakosság irányába a gazdasági növekedés és a lakosság életkörülményeinek javítása érdekében. A különböző vállalkozói csoportok esetében - legyenek ezek külföldi vállalkozók, legyenek ezek belföldi vállalkozók, kis- vagy nagyvállalkozások - az indokolatlan adózási különbségek megszüntetését mi minden alkalommal szorgalmazzuk, és ezáltal a hazai kis-, közép-, kényszervállalkozások indokolatlan adózási körülményeinek a megszüntetését szeretnénk elérni.
Mindezeken túl ennek a most tárgyalt törvénycsomagnak témája az adóhatósági jogkörök bővítése is, a különböző adózási előírásoknak való megfelelésben az egyszerűsítés, az adminisztrációs terhek könnyítése. Mi tulajdonképpen támogatjuk ezeket a kezdeményezéseket, hiszen a jóhiszemű joggyakorlás elősegítése mind az adózók, mind az adóhatóság irányába ezen lépéseken keresztül tulajdonképpen megvalósulhat. Olyan adóhatósági többletjogkörök biztosítása és majd a jóhiszemű joggyakorlás az adóhatóság részéről is, amelyek a tisztességes üzleti élet megerősítését szolgálják, tulajdonképpen támogatandó szempontok a részünkről.
Ugyanakkor tisztelt képviselőtársaimnak hadd utaljak arra, hogy itt hetek óta egy folyamatos számháborút tapasztalunk a Parlament falai között, amelyek, azt hiszem, az érdemi munkáról jelentős mértékben elterelik a figyelmet. Jobbára százalékokról vitatkozunk, tisztelt képviselőtársaim. Ide vonatkozóan talán követendő példaként hadd utaljak önöknek az amerikai törvényhozásban épp a múlt héten lezajlott költségvetési vitára az adótörvények vonatkozásában. A keményvonalas republikánus képviselők öt év alatt 80 milliárd dolláros adóteher-csökkenést irányoztak elő.
(12.00)
Bizony, az amerikai elnök vétója akadályozta meg, hogy az öt év alatti 80 milliárdos adóteher-csökkenés bekövetkezzen. Egy olyan csomag került végül is elfogadásra, amely - kihangsúlyozom - csak kilenc év alatt kívánja 80 milliárddal csökkenteni az adóterheket. De itt, mint hallhatják, egyértelmű adócsökkentésről van szó. Nem rejtelmes százalékokban beszélnek az amerikai képviselők, nem a vágyaikat fogalmazzák meg. Tulajdonképpen ennek üzenet értéke kellene legyen a mai napra, illetve az elkövetkezendő napokra, amikor adótörvényekről, illetve majd költségvetésről beszélünk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ha ezt tennénk mi is, abszolút számokban beszélnénk, akkor olyan csalafintaságok kiküszöbölhetők lennének, mint amikor a tisztelt kormányzat adókönnyítésről beszél a beterjesztett törvényjavaslat kapcsán, ugyanakkor a központi befolyású, közvetlen adók 1998-ról '99-re 123 milliárd forinttal emelkednek, a közvetett adók 197 milliárddal, a helyi adók pedig 18 milliárd forinttal, míg a mai ülésnap tárgykörét jelentő munkáltatói és munkavállalói társadalombiztosítási járulékok és egészségügyi hozzájárulások 60 milliárd forintos értéknövekedést mutatnak 1999-re.
Az elkövetkező évben, 1999-ben 400-410 milliárd forinttal több jövedelmet kíván az adóhatóság elvonni a vállalkozásoktól és a lakosságtól. Erősen aggályos ezen szám ismeretében adókönnyítésekről beszélni. 11,7 százalékos adóelvonás-növekedés egy év alatt, ami biztos. Ugyanakkor az, hogy a megmaradó jövedelmekre, azok vásárlóértékére a figyelembe vehető infláció valójában 13 százalék lenne, még kétséges. És itt a lakosság jövedelem-visszaesése 1999-ben akár 20-25 százalékosra is prognosztizálható.
A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény módosítására beterjesztett T/279. számú törvényjavaslat - valóban, ez így van - 39 százalékról 33 százalékra kívánja csökkenteni a munkáltatók társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségét. Ezen belül pedig az egészségbiztosítási járulékot 15 százalékról 11 százalékra, a nyugdíj-biztosítási járulékot pedig 24 százalékról 22 százalékra.
Viszont az egészségügyi hozzájárulás összegét a jelenlegi 2100 forint/fő értékről 3600 forintra emelnénk. Erre tulajdonképpen mondhatnánk azt nemes egyszerűséggel, hogy amit a réven nyernénk, tulajdonképpen a vámon elveszítjük. Sőt, ugyanakkor a munkáltatók Munkaerő-piaci Alaphoz történő hozzájárulását 4 százalékról 3 százalékra kívánja a kormányzat mérsékelni. Nyilván ez a munkáltatók oldaláról jó, de egy központi alap részéről bizony ez forrásszűkét fog eredményezni.
A javasoltak számos ellentmondást felvetnek. A Fidesz választási programjában a kis- és középvállalkozásoknak az adóterhek mérséklését ígérte a Fidesz, az adminisztráció egyszerűsítését, ezen túl állami megrendeléseket, kedvezményes hitelek nyújtását helyezte kilátásba. Tekintve, hogy ami még nem volt - hitelnyújtások, állami támogatás, kontingensek -, ezekről nem beszélnék, ezek még váratnak magukra, most adótörvényekről essen inkább szó. Azonban hadd utaljak arra, hogy ezen vállalkozói réteg, tehát a kis- és középvállalkozói réteg támogatási technikájának megítéléséhez szükséges azt tudni, hogy az elmúlt évek gazdasági növekedéséből és a növekedéssel járó pozitívumokból a kis- és középvállalkozói réteg teljes egészében kimaradt. A tényeknél maradva: például 1997-ben 4 százalék körüli gazdasági növekedést ért el a magyar gazdaság; ugyanakkor a gazdaság szerves részét alkotó kis- és középvállalkozások, vagyis az 50 fő alatti foglalkoztatási létszámmal dolgozó vállalkozások szintjén 7 százalékos gazdasági visszaesés mutatkozott. Lenne tehát hova fejleszteni '98-ban és '99-ben ezen vállalkozói szektort.
Az érdemi könnyítések azonban még váratnak magukra, sőt a 11 százalékosra tervezett egészségügyi hozzájárulásnak az adó jellegű elvonása azonban még újabb terheket is rak az 50 fő alatti foglalkoztatókra, a kis- és középvállalkozásokra. Ezek a vállalkozások alkotják ugyanis a gerincét annak a vállalkozói rétegnek, amely kis alaptőkével működik, így nem elég, hogy nemzetközi viszonylatban hallatlanul magas osztalékadót is kell fizetni, sőt ezt még egy újabb elvonással is megfejelik. Itt, tisztelt képviselőtársaim, ellentmondás van, hiszen a pénzügyi kormányzat számításai szerint a tervezett adó- és járulékváltozások hatásaként jövőre több mint 100 milliárd forinttal javul a gazdálkodó szervezetek pozíciója, ugyanakkor a kis- és középvállalkozások terhei, különösen az osztalékot is fizetőké, nagymértékben növekedni fognak.
Az ellentmondást, a többletjövedelem-elvonó helyzetet véleményünk szerint úgy lehetne feloldani, ha egy olyan alanyi jogon járó kompenzációs rendszer kerülne kidolgozásra, amely ellensúlyozná az adóterhek növekedését. Lehetséges tehercsökkentés lehetne például a többletfoglalkoztatás preferálása, aminek keretében, ha a vállalkozó az adott évben növelné foglalkoztatottjai létszámát az előző évhez képest, úgy a munkabér közterheinek egy bizonyos részét az államháztartás átvállalná.
Vállalkozói oldalról jó megoldás lenne, lehetne, ha az 1999. évi tehernövekedést a Munkaerő-piaci Alapból kompenzálhatnák a vállalkozók, tisztességes pályáztatási viszonyok között. A Munkaerő-piaci Alap költségvetését is tanulmányozás alá vettem, mármint az 1998. évi költségvetési törvényben szereplő Munkaerő-piaci Alapét. Azt a körülményt figyelembe véve, hogy a munkáltatók Munkaerő-piaci Alaphoz történő hozzájárulását a kormányzat 4 százalékról 3 százalékra kívánja csökkenteni, a javasolt kompenzációs lépések a forrásszűke miatt aligha kivitelezhetők. Az alap '98. évi költségvetése 131 milliárd forint, amiben a munkaadói járulékbefizetések értéke meghatározó, 92 milliárd forint értékkel, míg a munkavállalói járulékok értéke 31 milliárd forint. A rehabilitációs és szakképzési hozzájárulások közel 8 milliárd forintot tesznek ki.
1999-ben, bár még nem ismerjük az alap költségvetését, de alapvető forrásbővülésre nem nagyon számíthatunk, figyelembe véve a munkáltatói hozzájárulások százalékának csökkentését is. Ugyanakkor tudnám azt javasolni jóindulattal a tisztelt Pénzügyminisztériumnak, hogy a kompenzációs rendszerben az 50 fő alatti foglalkoztatók esetében vizsgálják a lehetőséget, milyen formában lehetne mégis ezen kis- és középvállalkozói rétegen segíteni.
A társadalombiztosítási terhek korábban idézett, 1999. évi 60 milliárd forint értékű növekménye mellett fenntartásokkal fogadható a pénzügyi kormányzat azon vélekedése, miszerint a foglalkoztatók terheit éves szinten 115 milliárd forinttal csökkentik egy év alatt a beterjesztett törvényjavaslat hatásaként. Számításokat végeztünk mi is, tisztelt képviselőtársaim. Valóban csökkennek a munkáltatói terhek 115 milliárd forinttal, azonban csak az 50 fő feletti foglalkoztatók, a nagyvállalatok és a multinacionális cégek körében.
Rakjuk össze a számokat! A rendszerben lesz 60 milliárd forint többletadó-növekmény 1999-ben, mint említettem. Az 50 fő alatti foglalkoztatóknál az összeadások és kivonások elvégzése után pedig legkevesebb 175 milliárd többletteher jelentkezik. Ugyanúgy fölmerül a kérdés, ki fizeti meg a révészt 1999-ben, azaz ki finanszírozza a tb-ellátás államháztartási rendszerét. A kérdésre így alapvetően az a válasz adható, hogy a lakosság és az 50 fő alatt foglalkoztató kényszervállalkozások, a kis- és a középvállalkozások.
A beterjesztett törvényjavaslat hatásaként azon vállalkozások kerülnek kedvezőbb helyzetbe, amelyek magas munkabéreket fizetnek, tehát ismét a nagyvállalati kör. 1998-ban a munkáltatói közterhek 150 ezer forint bruttó kereset esetén 45,9 százalékos elvonási mértéket jelentettek. 1999-ben havi 150 ezer forintos bruttó kereset esetén ez már valóban csak 39,9 százalékos elvonási mértéket jelentene.
(12.10)
Azonban 150 ezer forintos bruttó fizetés jobbára csak a nagyvállalati szektorban fordulhat elő, kis- és középvállalkozások, kényszervállalkozások nem nagyon büszkélkedhetnek ilyen magas jövedelemmel. Tehát a kormányzat által beígért adó- és járulékcsökkentés leginkább a pénzügyi szektorban, a bankokban, a távközlésben, a vegyiparban jelent kedvező hatásokat.
Tisztelt Képviselőtársaim! Most dilemmában vagyok, tisztelt elnök asszony, mert nem tudom, hogy megkapom-e még pluszban a két percet, mert akkor rövidebbre fogom.
