LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Oka van annak, hogy ha röviden is, de e vita első körében kérek szót. Úgy gondolom tudniillik, fontos fölhívni egy olyan intézménykör, egy olyan társadalmi szféra figyelmét a tervezett változások következményeire, amely eddig talán kevés figyelmeztető jelzést kapott a várható fejleményekről. A kultúra, a tudomány és a felsőoktatás területére gondolok.
Arról van szó tudniillik, hogy ha ezen törvényjavaslat elfogadásra kerül, akkor a melléklet szerint összesen 2,6 milliárd forint kivonására kerül sor a kulturális, tudományos és felsőoktatási szférából, és ezzel mindenkinek számot kell vetnie, aki eme szféra fenntartásában érdekelt.
Miről van itt szó? Az egészségügyi hozzájárulás kiterjesztése érinti azokat a szellemi és tudományos, részben szerzői jogvédelem alá eső tevékenységeket is, amelyek járulékalapot eddig nem képeztek. Gondolom, mindnyájan emlékszünk, azok is, akik a múlt ciklusban nem voltak képviselők, arra a nagyon széles társadalmi vitára és az éles parlamenti vitára, ami "A honoráriumok tb-járulékoltatása" vita címén híresült el.
Annak idején általam teljesen érthető és értett aggályok alapján a Fidesz- és MDF-frakció egy ilyen ügyben, amikor kísérlet történt ezeknek a jövedelmeknek a járulékoltatására, név szerinti szavazást kért. Nagyon pontosan emlékszem erre a szavazásra, tudniillik bennem és másokban is komoly lelkiismereti dilemmát keltett ez a kérdés. Kormánypárti képviselőként pontosan értettem és egyet is értettem azzal a kormányzati szándékkal, ami most is megmaradt, hogy a járulékalapot és ezzel az egészségügy fedezetét terjesszük ki és növeljük, azonban már akkor is aggályosnak éreztem, akkor ellenzéki képviselőtársaimmal együtt, hogy ez a kiterjesztés kulturális és tudományos intézmények, falusi művelődési otthonok, könyvtárak, könyvkiadók, folyóirat-szerkesztőségek sorát vigye csődbe.
Épp ezért bevallom, bár nem nagy dicsőség, hogy akkor néhány kormánypárti, nem is olyan kevés kormánypárti képviselőtársammal együtt erre az indítványra a név szerinti szavazásnál nemet mondtunk. Egységesen nemet mondott az akkori Fidesz-, MDF- és kisgazda frakció is, amelynek jó néhány képviselője most is itt ül majd a sorokban. Mi volt az érvük, mi volt az akkor közös érvünk, hiszen ez az érvelés megszegte a kormánypárt-ellenzék különbséget. Egyik érvünk az volt, amit most is lényegesnek érzek: elbírja-e a magyar kultúra, a magyar tudomány, a magyar felsőoktatás intézményvilága ezt a jövedelemmegcsapolást? A másik érv jogi természetű volt, ez most már okafogyottá vált. Azon folytattunk vitát, hogy a szerzői jogvédelem alá eső szellemi tevékenységeknél a díjazás részben nem munkatevékenységet, hanem egy jog elidegenítését illeti. Ez a vita okafogyott, hiszen itt most más alapon történik ennek a hozzájárulásnak a kivetése.
Végképp nem okafogyott azonban akkori vitánk lényege: ki és hogyan fogja fölpótolni az ebből az intézményvilágból most kivett 2,6 milliárdot? Egyáltalán jó-e, ha 2,6 milliárdot a hozzájárulás kiterjesztése kedvéért ebből a szférából veszünk el? Hiszen, ahogy szintén a melléklet számaiból lehet tudni: elvileg 300 milliárd, járulékalapot nem képező, ámde a személyi jövedelemadó törvény hatálya alá eső jövedelemmennyiség lehetne a kivetendő hozzájárulás alapja. Ebből szerencsére csak 180 milliárdot vonnak be, a másik 120 milliárdot különböző szociális és méltányossági okokból szerencsére mentesítik a hozzájárulás alól.
Meglepődve konstatáltam, hogy ugyanez a méltányosság nem illeti meg a magyar kultúrát és a magyar tudományt. Mi fog történni? Az fog történni, hogy ebből az intézményszférából - még egyszer mondom: elsősorban a közművelődési intézményekből, egyetemekből, tudományos intézményekből - kivonódik ez a bizonyos pénz. Mi a lehetőség? Mi történt a múltkor, amikor egy ilyen kísérlet történt az előző ciklusban, két ízben is? Több, Alkotmánybíróságot is megjárt vita után végül is elfogadható kompromisszum született. Akkor az ilyen jövedelmeknek csak egy része vált járulékkötelessé, ráadásul különböző kompenzációs alapok jöttek létre az így kiesett források pótlására.
Mi fog most történni? Ismerős már a válasz ezekben a vitákban. Mindig azzal találkozunk, hogy majd, ha bejön a költségvetés, akkor meg fogjuk látni, milyen nagyszerűen ki van ez egészítve kompenzációs alapokkal. Igen ám, de kicsit ezt is aggályosnak érzem. Nemcsak azért, mert nem látjuk a költségvetést, és egyelőre csak az egyik kézzel való elvevést és nem a másik kézzel való részbeni visszaadást látjuk, hanem azért is, mert a legutóbbi körben a kompenzáció juttatására egy jóval kisebb járulékoltatás esetén a Kulturális Alapban teremtettek forrásokat. Mint a sajtóból és a kormánytervekből értesültem, a Kulturális Alap is azon alapok sorába tartozik, amelyeket az önálló lét megszüntetése fenyeget. Nem tudom tehát, nem is látok erre technikai módot, hogy ezt a 2,6 milliárdot vagy ennek egy részét ki, hogyan, milyen döntés alapján fogja majd kompenzálni.
Van persze egy egyszerűbb technikai megoldás, csak ez esetben nem tudom, van-e értelme most a hozzájárulás e körre való kiterjesztésének. Könyvkiadókban dolgoztam jó néhány évig, így legalább 200 módot tudok, ahogy a hozzájárulás fizetését meg lehet kerülni. Mivel tisztelem az adómorált és a törvények betartását, ezt a 200 módot itt most a parlament és a tv nyilvánossága előtt természetesen nem osztom meg volt kollégáimmal. Két eset van tehát: vagy mindenki becsülettel megtartja, és akkor bejön 2,6 milliárd a költségvetésbe, ámde jó néhány intézmény lehetetlen helyzetbe kerül, vagy megkerülik a dörzsöltebb, zömmel fővárosi intézmények, de nem a falusi művelődési otthon, amely nem tudja, hogyan kell ezt csinálni.
(13.40)
Nem az egyetem, amely állami intézmény lévén sokkal szigorúbban kell hogy tartsa a jogszabályokat! Tehát éppen azok fogják becsülettel befizetni, akik a legméltóbbak a segítésre és a támogatásra, és pár száz millió bejön ebből, míg a nagyobb rész, amelyik tudja, hogyan kell ezt elkerülni, el fogja kerülni. Ráadásul az elkerülésnek más, a kultúrát hosszú távon fenyegető veszélye is van, tudniillik az elkerülés csak olyan vállalkozások létrehozásával jöhet létre, amelyek viszont a szerzői jog védelmét, a találmányi jog védelmét nem fogják tudni biztosítani.
A kultúrát és a tudományt tehát mindkét módon kár éri: vagy azért, mert kifizetik, amit nem tudnak kifizetni, vagy nehezen; vagy azért, mert eme terület jogi védettsége fog csorbulni a kiskapuk megtalálása vagy megkeresése miatt.
Sok szó esett a kormányprogramban is - és ezek voltak a kormányprogram azon fejezetei, amit pártállástól függetlenül mindenki örömmel olvasott, én is örömmel olvastam - a tudomány és a kultúra növekvő támogatásáról. Igen, remélem, hogy a kultúra költségvetési támogatása növekszik a következő évben; többek között azért remélem, mert az előző ciklusban elfogadott törvények a közművelődési normatívákról ezt a támogatást szerencsére visszavonhatatlanul megnövelik. De hogy ennek a támogatásnak egy jelentős része a 2,6 milliárd forint formájában visszavétetik, erről egy árva szót sem olvastam a kormányprogramban, és úgy tudom, nem olvasott az az értelmiségi kör sem, amely ezeket a fejezeteket velem együtt örömmel üdvözölte.
Szeretném tehát az ő figyelmüket is felhívni, hogy ha már az előkészítés hiányosságai okán alapos társadalmi vitára ezen a területen sem került sor, legalább tudják, hogy mire kell számítaniuk, amikor a jövő évi költségeiket tervezik, legalább döntsék el, valóban képesek lesznek-e jövőre is működni az adott feltételek között, vagy redukálódik az a fajta szellemi tevékenység, aminek fenntartása a nemzeti kultúra pártok fölötti érdeke kellett volna hogy legyen. Köszönöm a szót és a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
