DR. CSIHA JUDIT
DR. CSIHA JUDIT
DR. CSIHA JUDIT, az MSZP képviselőcsoport nevében: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy ott folytassam, ahol Rubovszky képviselőtársam abbahagyta. Ő azt kérte számon, a konstruktív ellenzékiség arról ismerszik meg, hogy olyan dolgokba nem üti bele az orrát, amelyek egy kormány belügyei. Ehhez azért annyit mindenképpen hozzá kívánok tenni, hogy az ellenzék akkor is konstruktív, és az is a dolga, hogy felhívja a figyelmet az egyébként kormány belügyének számító intézkedés lehetséges veszélyeire. Úgy vélem, nem teszünk mást, és én sem fogok mást tenni, mint azokat a következményeket vagy vélhető következményeket tárom fel, amelyek egy ilyen szabályozásból adódhatnak.
Kezdem azzal, amivel az előző felszólalásomat is kezdtem: a törvényjavaslat céljával. Indokolása szerint a cél az, hogy a kincstári vagyonra vonatkozó miniszteri felelősséget átrendezze az Áht., a Ptk., illetve a '98. évi költségvetési törvény egyes rendelkezéseinek módosításával vagy hatályon kívül helyezésével a Miniszterelnöki Hivatalt irányító miniszter és a pénzügyminiszter között. Elvileg tehát - mint arról ma már elég sok szó esett - egy ilyen munkamegosztásbeli átrendezés a kormány munkaszervezési kérdéseihez tartozik és ha nem lennének ennek a változásnak komoly, tovagyűrűző, az állami vagyon és ezzel együtt a gazdálkodás áttekinthetőségét és hatékonyságát érintő kihatásai, igazat is kellene adni a törvényjavaslat kidolgozóinak azzal a megjegyzéssel, hogy ezt a munkát nagyobb gondossággal és alapossággal is elvégezhették volna.
E tervezet ugyanis a maga három paragrafusával, formai, jogtechnikai megoldásait tekintve sem tartozik a nagy terjedelmű, gondos, alapos módosítások közé. E problémák azonban módosító indítványokkal még javíthatóak lennének. Az alapvető probléma a módosítás tartalmában rejlik, s mivel ezt a törvényjavaslat szemléletének alapvető megváltoztatása nélkül nem lehet korrigálni, a szocialista frakció nem tudja támogatni a javaslatot.
A javaslat általános indokolásában jelzett cél, nevezetesen az egységes szemléletű tulajdonosi joggyakorlás ugyanis a javasolt módosításokkal nem érhető el, sőt, olyan ellentmondásokat teremt az új szabályozás, amelyek nemcsak a kívánt cél ellenében hatnak, hanem zavart okoznak a felelősségi viszonyokban a MEH és a PM között is, megbontják a folyó költségvetési gazdálkodás és az állam vagyonáért való felelősség egységét, kérdésessé teszik a már oly régóta igényelt és végre megvalósulni látszó egységes állami vagyonnyilvántartás beépíthetőségét a költségvetési tervezés és elszámolás rendszerébe.
Formailag elképzelhető, hogy a kincstári vagyonért - a vállalkozói vagyonnal együttesen - egy elkülönült szervezet feleljen, s e szervezet vezetője akár miniszteri rangban is lehet, hiszen az új kormány a tébévagyon újraállamosításával olyan állami vagyonkoncentráció potenciális lehetőségét teremtette meg, amely valószínűleg önmagában is negatív üzenettel bírhat az EU felé. Ez azonban még mindig csak potenciális veszély, még elkerülhető. Tehát önmagában a kincstári vagyonért való felelősség átcsoportosítását elképzelhetőnek tartjuk. Nem tartjuk azonban elfogadhatónak azt a megoldást, hogy ez nem törvényben történik, hiszen ez olyan alapvető jogosultsága a kormánynak, amelyet az alkotmányból levezethetően csak törvényben lehetne szabályozni.
S itt a mellékelt kormányhatározatra gondolok. Ha tehát a kormány a valamennyiünk vagyonát képező kincstári vagyont más kézbe kívánja adni, az rendben van, azonban erre a kormányhatározati szint nem elegendő. A javaslat azzal, hogy megszünteti a pénzügyminiszter felelősségét a kincstári vagyon számbavételéért, egyúttal lehetetlenné teszi az Állami Számvevőszék által már régen megfogalmazott és szavakban az Antall-kormány által is sokszor támogatott követelmény érvényesülését, hogy az államháztartás folyó kiadásait és az állam vagyonát, illetve a velük szemben álló kötelezettségeket egységes mérlegszemléletben, együttesen kell tervezni és változásokat bemutatni. Ez a lépés alapvetően kérdőjelezi meg az új kormány közpénzek elszivárgása ellen indított hadjáratának hitelességét, hiszen miközben a vélt szivárgási csatornák eltöméséért komoly szakemberáldozatokat hozott, most maga nyit egy nagykaput, amelyen keresztül maga teszi lehetetlenné a tényleges veszteség folyamatos számbavételét. Ma még ez a hiba is javítható, a kiküszöböléséhez azonban a jelenlegi javaslat lényegét kell revízió alá venni.
Képviselőtársaim figyelmébe ajánljuk az előző kormány által tárgyalt, de a parlament elé már nem került javaslatot az állam vállalkozói vagyonával való gazdálkodásról, amely megfogalmazza a számbavétel elveit és illeszkedését a költségvetési tervezés és beszámoló rendszeréhez. Talán használhatóak némely elemei a kormány szándékainak megvalósulásához.
(Az elnöki széket
dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Úgy gondoljuk, elvárható lenne, hogy a pénzügyminiszter jogosultságainak megszüntetésével egyidejűleg az államháztartási törvényben új fejezet beiktatásával rendeznék a kincstári, illetve a vállalkozói vagyonért felelős miniszter és pénzügyminiszter közötti felelősségmegosztás, illetve a tervezés és beszámolás rendszerében való együttműködés szabályait. Erre utaló jelet azonban nem tudtunk felfedezni. A megoldás így is ellentmondásos maradna. Nem véletlen, hogy bármely gazdálkodó szervezetnél, lehet az bármilyen nagy is, két vagy több igazgató elképzelhető, de főkönyvelő csak egy van. Ezt mindig egy kézben tartják, hiszen a folyó kiadások és a vagyon egységes számbavétele, illetve a gazdaságban az oszthatatlan felelősség sarkalatos követelmény. Úgy látszik, a kormány számára vannak ennél magasabb prioritások is, ezek természetéről azonban az előterjesztés hallgat.
A törvényjavaslat az elsődleges hangsúlyt a működő rendszer szétrombolására teszi, és csak igen korlátozottan állít helyére másikat.
(18.40)
Megszünteti a pénzügyminiszter felelősségét a kincstári vagyon nyilvántartásáért, ugyanakkor nem állít a helyére másik rendszert. Ez a jelentős vagyon azonban még átmenetileg sem maradhat függő helyzetben.
Úgy gondolom, ennyivel le is lehetne zárni annak indokolását, miért nem elfogadható a javaslat egésze. A tervezet alkotói azonban még két komoly, az előző problémáktól szinte független ellentmondásról is gondoskodtak.
A lényeget torzítja el az a konstrukció, amit a költségvetési törvényből átemelni kívánt bekezdéssel tesz. A ma hatályos szabályozás ugyanis arra vonatkozik, hogy amennyiben közfeladatot átad az állam köztestületnek, közhasznú társaságnak, akkor az annak ellátáshoz szükséges vagyont is át kell adni a feladatot átvevő szervezetnek. Ez a megoldás biztosítja a feladatok és források összhangját. Mit mond ezzel szemben az új szabály? Csak közfeladat - amit nem definiál, és nem is utal vissza sehová a meghatározásra vonatkozóan - ellátásához lehet ingyenesen vagyont társaságba vinni. A fogalmazás pongyola, hiszen ha társaságba ingyenesen viszünk vagyont, akkor az nem jelenik meg sem tulajdoni hányadban, sem a mérlegben, ami további zavarokhoz vezethet. A két megfogalmazás egészen másról szól.
A költségvetési törvényben megfogalmazott szabály hatályon kívül helyezése méltánytalanul rontaná az állami feladatokat megkapó szervezetek helyzetét, hiszen nem teszi kötelezővé az eszközök átadását, külön döntés tárgyává teszi, azaz a végrehajtó hatalom jogkörét bővíti tovább. Mivel közfeladat átadása csak törvényben történhet, nem érthető, miért kellene a jogokat és kötelezettségeket egymástól elszakítani és a kormány diszkrecionális jogává tenni. Mindezek mellett az ingyenes átadás ilyen korlátozása elvileg is hibás, hiszen igenis van olyan vagyonelem, amelyet jobb, ha az állam átad ingyenesen, mint ha hagyja elpusztulni. Erre tanulságos példa lehet a műemléki kastélyok sorsa, melyre a kincstárnak évente alig néhány száz milliója van, miközben az egy felújítására is kevés lenne. Az idő pedig teszi a dolgát.
Indokolatlan, illetőleg elvileg is hibás, hogy a juttatás alanyai közül hiányoznak az önkormányzatok. Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy jogtechnikailag is csúnya az előterjesztésben rögzített megoldás. Logikailag nem kapcsolódó ponton illeszti be a rendelkezést, miután a megelőző pont a törvényellenesen kötött szerződések semmisségével mintegy lezárja a vagyonátadással kapcsolatos szabályokat. Amennyiben ezt az elhibázott pontot a kormány fenn kívánja tartani, keresse meg a törvényben a logikailag illeszkedő pontot, még ha ehhez egy kicsit nagyobb beavatkozás, például néhány bekezdés átszámozása is szükséges.
Végül, de nem utolsósorban a jogalkotási törvénnyel ellentétesnek látjuk a Ptk. 28. § (1) bekezdését módosító rendelkezést. Tény, hogy az új társasági törvény megalkotása során megfogalmazott lakonikusan rövid (1) bekezdés bizonyos megközelítésekben hiányérzetet okoz, azonban az elhagyott szövegrészre vonatkozó kérdést véleményünk szerint az államháztartási törvény önmagában is rendezi. A korábbi szöveghez hasonló szöveg visszahelyezése azonban a lényeget érintően csonkítja meg a korábbi szabályt, hiszen az állami vagyonnal kapcsolatos jogoknak a pénzügyminisztertől történő elvonásának lehetősége a korábbi törvényi szintű szabályozás helyett alacsonyabb jogszabályi szintre kerül le, azaz elvileg bármilyen miniszteri rendelettel el lehetne vonni a pénzügyminiszter hatáskörét. Gondolom, ennek tarthatatlanságát nem kell részletezni.
Visszatetsző megoldás az is, ahogyan a 3. § utólag legalizálni szándékozik a pénzügyminiszter Áht.-ban meghatározott jogkörének július 16-a utáni felhatalmazás nélküli esetleges elvonását. Úgy gondoljuk, a végrehajtó hatalom kötelessége a hatályos törvények betartása, s nem utólagos felmentés biztosítása a törvény semmibevétele miatt. Lehet, hogy a hatályos szabályozás nem illeszkedik az új kormányprogramhoz, de amíg a törvényt nem módosítják, az minden jogalanyra egyformán kötelező.
Mindezek miatt a szocialista frakció a törvényjavaslatot ebben a formában semmiképpen nem tudja támogatni. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és SZDSZ soraiból.)
