DR. ISÉPY TAMÁS

Full text search

DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Képviselőtársaim! Már elöljáróban szeretném megnyugtatni képviselőtársaimat, hogy a több, hozzászólásra is ihlető, realista helyzetjelentést követően, s a közelgő karácsony jegyében nem kívánok idealista, hamisan csengő és szóvirágoktól illatozó békeszózatot tartani, és még azt is ígérhetem, hogy a tömjénfüst se fogja facsarni az érzékeny orrukat. Sőt, irracionális elszántságomban még arra is készülök, hogy a politikáról is legfeljebb csak érintőlegesen essék szó, pedig az apolitikus Móra Ferenc is keményen figyelmeztet arra, hogy minden polgár élete a politikán fordul meg. S ha mindenkinek fontos volna az, hogy ki beszél, és mit beszél az ő nevében, akkor kiderülne, hogy az országoknak nincs végzete, az országoknak csak jó vagy rossz politikájuk van.
Először ennél a "ki beszél, és mit beszél"-nél szeretnék megállni egy gondolat erejéig. A ki vonatkozásában nyilvánvalóan közös és azonos a választók és a választottak felelőssége. A mit beszél, sőt a mit csinál tekintetében azonban már kizárólag a miénk a felelősség, és ez a felelősség mérhető. Időszerű lenne időnként szembenézni a közvélemény-kutatás lesújtó adataival, sőt nem ártana némi önvizsgálat, de kísérletet kellene tenni egy kis - idézőjelben mondom - "kimagyarázkodásra" is. Valahogy jobban kellene tudatosítani a közvéleményben, hogy a parlament nemcsak a politikai csaták színtere, hanem egy kicsit színpad is, ahol a résztvevők jól vagy rosszul szerepet is játszanak, s az általuk elmondott szövegek nem nagyon kapnának magas irodalmi díjat.
De valójában nem is annyira a stílussal, mint inkább a megértéssel van a baj. Azzal, hogy nincs azonosság, sőt gyakran félelmetes az eltérés a jelentést hordozó szavak fogalmi tartalmának a megértésében és értelmezésében. Az eszmeileg máig befejezetlen rendszerváltoztatás miatt sokszor mást értünk a haza, a nemzet, a nép, a szabadság, a hűség, a becsület fogalmán, ezért eltérően értékeljük a múltat, és eltérő a jövőképünk is. A konfliktusaink gyakran nem is politikaiak, hanem inkább jelentéstaniak, és a viták valójában a két eltérő társadalmi értékrend ütközései.
De hogyan tovább? Azt ne várjuk semmiképpen, hogy a kormány és az ellenzék egyik napról a másikra egymás nyakába borul, és majd forrón szeretni kezdi egymást. Azt viszont elvárják tőlünk, hogy a sokszor hangoztatott konstruktivitás és az egyéb kulcsszavak fogalmi tartalmát a valóságnak megfelelően értelmezzük. Növekedjék a türelem, csökkenjen a sárdobálás sebessége, és az ország érdeke a párt érdeke elé kerüljön, nehogy 2002-re elfogyjanak az urnáig elfáradni hajlandó választópolgárok.
Vajon van-e erre remény? A formabontó napirend előtti felszólalást - a Fidesz nevében a minket néző vagy nem néző minden magyar állampolgárnak kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket és boldog új évezredet kívánva - Babits Mihály Karácsonyi énekének a reményt felvillantó utolsó három sorával szeretném befejezni: "Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat. / Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk / törékeny játékunkat, a reményt."
Köszönöm év végi megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok, az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi