DR. TORGYÁN JÓZSEF

Full text search

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm az MSZP-s képviselőtársaim elismerő morajlását, hogy hallhatják az igazat a kormányoldalról.
Nos, én úgy gondolom, hogy mindaz, amit Kékkői képviselőtársunk elmondott a szövetkezeti mozgalomról, az igaz, és sajnos a magyar gazdatársadalomnak ezen szörnyű éveken keresztül át kellett mennie. (Közbeszólás az MSZP soraiból.) Most, a mai napon végre eljutottunk addig, hogy a polgári kormány megalkotta és a tisztelt Ház ma a zárószavazás kapcsán elfogadhatja a szövetkezetekről és a szövetkezeti üzletrészekről szóló törvényeket. Ezzel új helyzetet teremt az ország szövetkezeti politikájában. (Francz Rezső: Az biztos! Ez igaz!)
Csak azért, hogy igen tisztelt képviselőtársaim lássák, mennyire nem bíztak ebben a Ház különböző oldalain ülő képviselőtársaim sem, hadd utaljak arra, hogy a szeptember 29-ei plenáris ülésen Simon József, MSZP-s padsorokban ülő képviselőtársunk elmondotta, hogy az ő édesapja 84 éves, félmillió forintja van a szövetkezetben üzletrész formájában, és mi, a kormányoldal becsaptuk az ő édesapját, mert az ő édesapja azt hiszi, hogy meg fogja kapni a külső üzletrészét, de ő állítja, hogy nem fogja megkapni. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Nem tudja megkapni!)
Nos, igen tisztelt képviselőtársaim, én úgy gondolom, hogy ha Simon József MSZP-s képviselő úr édesapja majd a választások alkalmával az MSZP-re szavazna, akkor valóban sosem kapná meg a pénzét, de a polgári kormány a ma (Francz Rezső közbeszólása.) megalkotandó zárószavazás során jogerőre emelkedő törvényével bizony biztosítja, igen tisztelt Simon képviselőtársam, az ön édesapjának azt a pénzt (Simon József csóválja a fejét.), amire ön azt mondta az édesapjának, hogy ezt sosem fogja megkapni.
De én úgy gondolom, hogy a mai szövetkezetek számára is nagyon sok támogatást ad a polgári kormány. Hadd utaljak arra, hogy van egy olyan kibontakozási hitelkonstrukció, amelynek keretein belül 25 milliárd forinttal 46,7 milliárd forintos összhitelállományt tud kezelni a kormány, és ennek a kibontakozási hitelgaranciának a keretein belül 2574 pályázatot nyújtottak be, és ennek kapcsán a szövetkezeteknek egy olyan konszolidációja következhet be, akik egy olyan üzlettervet tudnak felvázolni, amely a kibontakozás irányába halad; akkor a kormány kezességet vállal ezért az adósságért, és az adósságállományt három éven keresztül, egyharmad-egyharmad-egyharmad arányban támogatásként biztosítja az érintett szövetkezet számára.
De önök, igen tisztelt baloldalon ülő képviselőtársaim, tehát az ellenzéki képviselők, ahelyett, hogy a nemzetközi szervezetekben is elmondanák, hogy soha még ilyen támogatást nem kaptak a szövetkezetek (Barkóczy Gellért: Igaza van!), mint ettől a kormánytól, rossz hírét keltik az országnak, és sajnálatos - és úgy gondolom, igen tisztelt ellenzéki képviselőtársaimnak erre fel kellene figyelniük -, hogy például az a Nagy Tamás, aki rossz hírünket kelti a világban, aki írogat a nemzetközi szövetkezeti vezetőknek, ugyanakkor a gyáli téeszben 3 millió forintért, becsapva saját szövetkezeti tagjait, megkaparintotta a földjeit a szövetkezetnek, és rögtön továbbadta 400 millió forintért.
(14.00)
Az ilyen szövetkezeti vezetők helyett most egy új világ következik: mi kifizetjük az összes külső üzletrész-tulajdonos üzletrészét. Úgy gondolom, ez a Magyar Köztársaság életében ünnepnap lesz, egy olyan nap, amikor végre a kisemmizett gazdatársadalom is hozzájuthat annak egy részéhez, amit elvettek tőle - még az ön édesapja is, igen tisztelt Simon MSZP-s képviselő úr.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a FKGP és a Fidesz soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi