BALSAY ISTVÁN

Full text search

BALSAY ISTVÁN
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Urak! A most tárgyalt fejezetben szeretném kiemelni a Fidesz-Magyar Polgári Pártnak azokat a módosító javaslatait, amelyek a határon túli magyarság ügyének tisztességes és eredményes támogatásáról szólnak.
A határon túli magyarság ügye nem köthető egy-egy parlamenti, kormányzati ciklushoz, azt különösen az európai uniós csatlakozás évében alkotmányos kötelezettségünkből fakadóan is tovább kell vinni. Különösen az azokban az országokban élő magyar szervezetek esetében szükséges a koordinációs fejezetben megillető támogatásnak a költségvetésben való szerepeltetése, amelyek belátható időn belül nem lesznek az Európai Közösség teljes jogú tagjai. Láthatjuk, hogy milyen károkat okozhatnak a kialakult szervezetekben és a határon túli magyarok körében, de az anyaországban is, ha ezek a támogatások egy-egy politikai megítéléshez kapcsolódnak.
Nagyon fontosnak tartja a Fidesz-Magyar Polgári Párt a miniszterelnökség fejezetében az egyházak korrekt és szerződésben rögzített támogatását is. Itt nemcsak egyszerűen egy költségvetési tételről van szó, bár ezt máshol is elmondhatnám, hanem arról van szó, hogy egymás meggyőződését a költségvetésben a különböző parlamenti pártok milyen módon tisztelik, és milyen módon tartják fontosnak, hogy ez a költségvetésben továbbra is meghatározó tételként szerepeljen. A Fidesz-Magyar Polgári Párt fontosnak tartja az egyházak kiemelt támogatását úgy, ahogy arról az előttem szóló Lezsák Sándor képviselőtársam is beszélt.
Szeretnék a területfejlesztésnek és a területrendezésnek a miniszterelnökség fejezetében a módosító javaslatok kapcsán megjelenített költségekkel és előirányzatokkal kapcsolatban is néhány szót szólni. Jó dolognak tartom, hogy teljesen rugalmas lehetőséget biztosít az egyes minisztériumoknak és a miniszterelnökségen belül az egyes felelősséggel rendelkező államtitkárságoknak és országos intézményeknek a PHARE-, a SAPARD- és az ISPA-lehetőségeknek és -felelősségnek az optimális kihasználása. Mi inkább optimális felhasználásról beszélünk és nem maximálisról, hiszen ennek a költségvetésnek lenne az a nagy feladata, hogy meghatározza az európai uniós lehetőségek és a nemzeti ügyek támogatásának a mértékét. Ezért mondjuk azt, hogy ez a költségvetés az uniós csatlakozás előtt egy nagy lehetőséget szalaszt el, egy nagy lehetőségről mond le, és egy olyan éles szakadék tátong 2004 lehetőségei, valamint 2003 költségvetése között, amely szakadéknak az átlépésére, ennek a korrekciónak a módosítására a költségvetésben a módosító javaslatainkat szükséges elfogadni. Ilyennek tartom azt is, hogy a kistérségekre szánt összegek tovább növekedjenek, hiszen valóban, a regionális fejlesztések lehetőségeit, annak az önkormányzati tételeit a kistérségek irányából lehet összerakni. A kistérségekben kell kimunkálni azokat a programokat, amelyek a nemzeti fejlesztési tervhez is illeszkednek, és amelyek később ezer- vagy tízezerszámra adják projekt, terv, megvalósítható program lehetőségét. Ma ezzel nagyon gyengén állunk, ezért különösen nagy erőfeszítést kell tenni mind a regionális, mind a kistérségi, de a megyei fejlesztési tanácsokban is arra, hogy kellő számú program, kellő számú megvalósítható terv álljon rendelkezésre.
(14.40)
Módosító javaslataink között a miniszterelnökség fejezetében is szerepeltetjük a nagy tavak programozott továbbfejlesztését, a nagy tavak informatikai rendszerének és tervezésének, rendezésének a továbbvitelét. Így fontosnak tartanánk, hogy ne csökkenjenek a Balaton ügyében elért eredmények, és főleg vonzásának csökkenése miatt ne legyen elegendő a költségvetésben az előző évinek a fele. Szeretnénk, hogyha a Balaton-fejlesztési Tanács, illetve a Balaton térségében élő vállalkozók, önkormányzatok legalább a tavalyi eszközökkel gazdálkodhatnának, és a tó kutatása és vízminőségének a védelme jelentősebb szerepet kapna. Látható, hogy objektív körülmények, például a csapadékmentesebb időjárás vagy annak az átalakulása itt, Közép-Európában milyen vízhiányos periódusokat hozhat, és ezeknek a pótlására több milliárdos költségvetési plusztétel szükséges. Szeretnénk, hogyha a Velencei-tó, a Vértes és a Tisza-tó és térsége is jelentősebb forrásokkal gazdálkodhatna.
Itt még fontosnak tartottuk a módosító javaslatoknál azt is, hogy az ár- és belvízvédelemnek a megerősítésére mind a Miniszterelnöki Hivatal, mind pedig az érintett szaktárca rendelkezzék olyan összegekkel, amelyekkel a térkép alapú informatikai rendszereket, azaz a csapadék, árvíz, belvíz előrejelzését, az öblözetek kialakítását megvalósíthassák, és tervezett vízgazdálkodást tudjanak lebonyolítani. A mostani nemzetközi egyezmények és a magyar belvíz- és árvízelhárítási rendszerek is nagyobb mértékű tervezettséget és szervezettséget igényelnek a korábbinál, ehhez pedig pénz szükséges. Módosító javaslatainkban ezeket említettük meg.
Befejezésül: a Miniszterelnöki Hivatalnál - még egyszer szeretném hangsúlyozni - mind az egyházak támogatásában, mind a határon túli magyarok ügyében, mind pedig az uniós csatlakozásnak a területfejlesztési és területrendezési kérdéseiben 2003 kulcsév, 2003-ban nem szalaszthatunk el olyan lehetőséget, amit 2004-ben vagy 2005-ben már nem áll módunkban megtenni, hiszen az Unió teljes jogú tagjai leszünk, és az Unió ilyen módon a nemzeti költségvetésekben azokat a tételeket, amelyekbe beleszólhat, szabályozni fogja.
2003-ban el kell kerülnünk azt, hogy olyan miatt szomorkodjunk majd 2004-ben, hogy nem tettünk meg valamit, amit mind a választások során, mind pedig programjainkban megígértünk, megígért a Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége, és nem kerültek be a programokba, nem javíthatók, nem pótolhatók, hiszen később egész más szerkezetű költségvetést kell készíteni. Különösen az önkormányzatok kerülnek nehéz helyzetbe, hiszen a pénzük arra lesz elegendő, hogy pótolják a csekély normatív támogatásból a bérekhez szükséges összegeket, így a fejlesztések drasztikus visszaesése ahhoz vezethet, hogy amelyik szegény volt, az még szegényebb lesz, és amelyik már fejlődésnek indult, az sem tudja a megkezdett fejlesztéseit megvalósítani.
Módosító javaslatainkban tehát a területfejlesztési összegeknél az a szándékunk, hogy mind a SAPARD-, mind az ISPA-, mind pedig a PHARE-források optimális felhasználása legyen lehetséges.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi