IVANICS FERENC

Full text search

IVANICS FERENC
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Miniszterelnökség fejezet tartalmazza a területfejlesztési kiadásokat is. Ez a terület így lekerült az önálló minisztériumi fejezetekről, hiszen tudjuk, hogy 1998 előtt Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, majd 1998 után Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium létezett. Ezt most bepakolták abba a nagy kalapba, amiről az imént Béki Gabriella is beszélt. Persze, hogy az ellenzéki képviselők többször is hozzászólnak ehhez a kérdéshez.
Önök folyamatosan arról beszélnek, hogy a területfejlesztési előirányzatokat hogyan kell növelni, az önkormányzatok támogatása hogyan növekszik. Az elmúlt héten egy, a Pénzügyminisztérium által készített anyagban bemutattam, hogy hogyan csökken az önkormányzatok részére a területfejlesztési, területrendezési feladatokra juttatott összeg. Sajnos ez a helyzet Magyarországon jelen pillanatban. S az sem menti az előterjesztő becsületét, hogy a térség- és településfelzárkóztatási célelőirányzatra biztosít 12 milliárd forintot, ugyanis ezt egy másik előirányzat terhére teszi meg. Lecsökkenti a területfejlesztési célfeladatok támogatással fedezett kiadásait - milyen érdekes! - 19 milliárd 268 millió forintról 7 milliárd 665 millió forintra. Itt van az a bűvös 12 milliárd forint, amiről oly sokat és oly dicsérőleg beszélnek.
Megértem azt, hogy átcsoportosításra szükség van, a térségi feladatok támogatása valóban szükséges, de nem érünk semmit azzal, ha más szájából vesszük el a falatot, ha más fontos helyről veszünk el forrásokat. Plusz forrás nincs a költségvetésben, azt nem tettek bele. Az ellenzéki indítványokat - ahogy az imént Pap János képviselőtársamtól hallottuk - lenyomták, folyamatosan leszavaztak minket, ezért érthetetlen számomra az a vita, ami az imént nem is pontosan a módosító indítványok tükrében, hanem a Házszabályra emlékeztetően zajlott.
Egy olyan kérdéskörben kívánom elmondani a véleményem, amelynek az elvi részével mindenképpen egyetértünk. Keller László az imént az intézményrendszer fejlesztéséről beszélt, éppen ezért csodálkozom azon, hogy a területfejlesztési intézményrendszeri feladatoknál a 639 millió forintos tavalyi előirányzathoz önök egyetlenegy plusz fillért sem tettek oda, és az idén - minő érdekesség! - 639 millió forinttal szerepel ez az összeg is. Egy évvel a csatlakozás előtt, amikor mindenki egyöntetűen az intézményrendszer fejlesztéséről beszél, nem adjuk meg a lehetőséget azok számára, akik vidéken próbálják a forrásokat megszerezni. Pályázatok írásával, önmagunk képzésével megpróbáljuk fejleszteni a területfejlesztési intézményrendszert - beszélhetek többes szám első személyben, hiszen négy évig területfejlesztési tanács elnöke voltam - azért, hogy minél jobb lehetőségekhez jussunk. Ehhez képest a mostani költségvetés nulla forint növekményt tartalmaz.
Úgy gondolom, ez komoly veszélyeket rejt magában. Balsay István a vitában már említette, pontosan felvázolta számunkra, milyen következményei lehetnek annak, ha az utolsó, a 2003. évet elvesztegetjük. Márpedig ez a költségvetési előirányzat pontosan ezt mutatja. A felkészülés megtorpant, az utolsó pillanatban leállt, nem tudunk előbbre lépni, pont akkor, amikor programok, projektek gyártására kellene berendezkednünk. Nem fog menni így 2004-től a különböző alapokra való pályázás, nem lesznek plusz források és a vidék megint hátrányt szenved. Ez azért is különösen veszélyes, ami az elmúlt másfél évben történt. A nemzeti fejlesztési terv készítése során a regionális fejezetben először még hét regionális operatív programról volt szó, míg a mostani elképzelések szerint már csak egyről. Akkor azzal indokolták, hogy vidéken az intézményrendszer nem elég kiépített. Most pedig látjuk a nulla forintos növekményt, ami elég sokat elárul a kormányzat szándékáról. A nulla forintos fejlesztés valószínűleg a vidéki intézményrendszert támogatja. Ez nem túl nagy növekmény, és meglehetősen kellemetlen a kormányzati képviselők számára. Bízom benne, hogy azt a módosító indítványt, amit ennek kapcsán be fogunk nyújtani, el fogják fogadni.
Sajnos, lezárták azokat a lehetőségeket, amelyek a különböző fejezetek közötti átcsoportosítást teszik lehetővé, ezért nem tudunk mást tenni, mint a miniszterelnökségen belül átcsoportosítani, és ez vagy a miniszterelnökség működési kiadásaitól vesz el forrásokat, ami magához a hivatalhoz kell, azaz a felduzzasztott miniszterelnökséghez - emlékeztetem önöket, hogy négy évvel ezelőtt komoly kritikákat fogalmaztak meg a Miniszterelnökség átszervezésével kapcsolatban, most pedig tovább duzzasztják a miniszterelnökséget -, vagy a sokat emlegetett ünnepi rendezvényektől. De ha van olyan tippjük, amit önök is elfogadnának, beszéljünk róla, mert van rá lehetőségünk, hiszen még csak a X. fejezetnél tartunk, annak ellenére, hogy már másfél órája zajlik a vita. Készen állunk egy olyan módosító indítvány beterjesztésére, amely ezt a kiadási előirányzatot megnöveli, mert úgy gondolom - s ebben vélhetően egyetértünk a kormánypárti képviselőkkel -, hogy a 639 millió forintot mindenképpen meg kell növelni ahhoz, hogy 2004-től felkészült szakemberek legyenek a régiókban, a megyéknél, a kistérségeknél, az önkormányzatoknál.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
(15.30)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi