LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az egyházak támogatását megváltoztatni célzó módosító indítványhoz szeretnék hosszabban hozzászólni. Teszem ezt annak ellenére, hogy a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőcsoportja már több alkalommal kifejtette ezzel kapcsolatban határozott nézetét, mind Herényi Károly frakcióvezető úr, mind Szászfalvi László akár itt a parlamentben, de parlamenten kívül is vitákban nagyon határozottan állást foglalt az egyházak támogatása ügyében.
Többször fölvetettük és többször kifejeztük csodálkozásunkat, hogy mennyi indokolatlan támadás érte annak a népszámlálási statisztikán alapuló egyház-támogatási rendszernek bevezetését, ami más országokban magától értetődően természetes, és a lehető legigazságosabb támogatási forma. Hiszen semmi más nem biztosítaná igazságosabban a felekezetek állami támogatását, mint az a támogatási rendszer, amely szerint minden hívőt azonos módon kezel a költségvetés. Ha például a népszámlálási bevallás szerint a hívők 55 százaléka katolikus, akkor a hitéleti célú állami támogatások 55 százalékát is ez az egyház kapja, ha egy másik egyházhoz vagy felekezethez a hívők egytizede tartozik, akkor ők az egyházi állami támogatásoknak is az egytizedére jogosultak. Ezt az azonos módon történő elbírálást töri meg a költségvetési előterjesztés és nyilvánítja ki, hogy vannak az átlagosnál négyszer-ötször is nagyobb állami támogatásra jogosult hívők, és vannak az átlagosnál kevesebb támogatásra jogosultak. Maga az állami költségvetés népszámlálási adatok sokaságán alapul, például bizonyos összegeket az idősek arányában osztanak szét, más támogatásokat a gyermekkorúak arányában, ismét másokat a munkanélküliek számának ismeretében.
(14.30)
A kisebbségek támogatása is, a tanyákon, külterületeken élők segítése is annak ismeretében történik, hogy a megfelelő statisztikák figyelembevételével, hányan élnek ilyen helyen. Miért éppen a vallási statisztikát ne kövessük, miközben minden más statisztikát vezérfonalnak tekintünk? Ilyen diszkriminációt nem engedhetünk meg magunknak, vagy pedig valamennyi más népességi statisztikát mellőznünk kellene.
A módosító indítványban az egyházak hitéleti tevékenységének állami semlegessége megváltozna, megszűnne a hívőnkénti azonos támogatás elve. Ehelyett a jövőben azokat a gazdag felekezeteket támogatja majd jobban az állam, akik több adót tudnak majd befizetni a költségvetésbe. Ismeretes, hogy az 1990 után az országba települt szekták elsősorban a fizetőképes, aktív keresők pénztárcáját célozták meg, és kevésbé törődtek a kis jövedelmű idősek vagy a nagycsaládosok megnyerésével. Emiatt is alakult ki az, hogy egy keresőre számítva ötször-hatszor annyi támogatáshoz jut az egyik egyház a keresők adóinak egy százalékos felajánlásaiból, mint a másik egyház. Ezt az aránytalanságot tovább növeli az a tény, hogy a történelmi egyházakhoz inkább tartozó nyugdíjasok milliói teljesen elesnek az egy százalékos felajánlás lehetőségétől, mert nyugdíjuk nem adóköteles. Így hiába tagjai az egyházuknak, a módosító indítványt benyújtók felfogása szerint ők nem létező lelkeknek tekinthetők. Tudom azt, hogy hátrányos megkülönböztetésük ellenére egyházuk ugyanúgy törődni fog velük, mint ahogy a múltban is gondozta a lelki életüket, magam azonban teljes mértékben erkölcstelennek tartom a gazdag és a szegény egyházak gazdagok javára történő megkülönböztetését, és határozottan ellenzem az eddigi támogatási rendszer megváltoztatását.
Tisztelt Ház! 2001-ben a megkérdezettek 90 százaléka nyilatkozott a vallásáról. Hallottam a módosító indítványt megalapozó médiapropagandában, hogy ez a nagyarányú önbevallás nem alkalmas az egyházak támogatására, mert nem világosították fel a megkérdezetteket, hogy nyilatkozatuk alapján támogatják majd az egyházukat. Vajon tudták-e például az életkorukról nyilatkozók, hogy bevallásuk alapján támogatják majd a települések idős lakóit? Nyilván erről sem szóltak nekik. Akkor most illegitim az állami költségvetés időskorúakra alapozódó összes normatívája? Sorolhatnék még több hasonló példát, ami azt igazolná, hogy teljesen megalapozatlan a létező statisztikákat igaznak tekinteni, egyetlenegy kivételével. Össze lehetne-e egyeztetni az adórendszer alapján a gazdag egyházakat pártoló kormányzati felfogást az egyenlőséget hirdető polgári értékrenddel? Igen, össze lehetne egyeztetni, ha a kormányzat adóval kapcsolatos támogatásokat következetesen csak az adórendszeren belül működtetne. Eddig is voltak az adórendszeren belül befektetési, életbiztosítási, gyermekek után járó vagy közcélokat segítő felajánlások adókedvezményei. Nem sérülne az egyenlőség elve, ha az adórendszeren belül lévők az adójuk terhére megnövelhetnék az egyházi támogatás nagyságát.
Hangsúlyozottan mondom, tisztelt Ház, hogy csak adórendszeren belüli körtől követelhető meg az egyenlő elbírálás. Mihelyt a személyi jövedelemadó rendszerén kívüli összegekből, olyan látszatot keltve támogatja az állam az egyházakat, mintha azt a személyi jövedelemadóból kapta volna, ahogyan ennek a törvényjavaslatnak a szellemében teszi, akkor elkerülhetetlenül megsérti a felekezetenkénti egyenlőség elvét. Ebben az esetben ugyanis olyan hívők jövedéki vagy forgalmi adóiból történne ez a támogatás, akik máskülönben ebből a támogatásból, mert épp a sok adó közül személyi jövedelemadót nem fizetnek, ki vannak zárva. Számomra elfogadhatatlan ez a hozzáállás az adókedvezményekhez, amely ellenzi a gyermekek utáni adókedvezményt, ami állítólag a gazdag gyermekes családok számára kedvező, de nem ellenzik a befektetési kedvezményeket, ami tényleg csak a leggazdagabbak számára érhető el. Ellenzi a jelenlegi egy százalékos, egyházi célú adófelajánlás 2-3 százalékra történő felemelését, de helyesli, ha az ily módon kedvezményezett egyházak más adókból és más felekezetek híveitől megkapják ugyanezt az összeget. Ez nem egyházpolitika, tisztelt kormánypárti képviselők, hanem tudatosan diszkriminatív és célzottan a történelmi egyházak ellen irányuló rossz politika.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)
