ÉKES JÓZSEF

Full text search

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm, elnök úr. Jauernik István képviselőtársam hozzászólásával kapcsolatban, hogy újra megnyitjuk és új sebeket próbálunk meg okozni; és talán itt kellene majd Keller László képviselőtársam figyelmébe ajánlani az elmúlt időszak folyamatait is, hisz '97-98-99-ben is történtek gázberuházások úgy, hogy a szolgáltató kényszerítette arra az önkormányzatokat, hogy ha a szolgáltatást igénybe kívánják venni, akkor a vagyont valamilyen mértékben adják át a szolgáltatóknak. Ez a félelem él, és jelzem az igazságügyi tárca irányába is, hogy a víz-, csatornaberuházások kérdésköre is sok településszerkezetnél privatizálásra került, és ott is nagymértékű állami, helyi önkormányzati és lakossági vagyon is volt benne. Ezeket igenis rangjának megfelelően kellene vizsgálni, és adott esetben az önkormányzatok figyelmét felhívni arra, hogy a privatizáció mögött nagyfokú állami beruházás és lakossági, valamint önkormányzati források keletkeztettek, és úgy adják át a vagyont, úgy értékesítik a vagyont, ami teljesen helytelen.
Itt szeretném Jauernik István képviselőtársamnak és a többieknek is azt elmondani, hogy gázközmű-beruházások még '99-ben és 2000-ben is folytak az országban olyanok, ahol lakossági és önkormányzati források lettek beleölve, és átkerültek a szolgáltatóhoz ezek a vagyonelemek, ami teljesen helytelen. Teljesen helytelen, mert vele szemben a szolgáltató nem nyújtott akkora támogatást a beruházáshoz, hogy adott esetben mint tulajdonos ezt a vagyontömeget magáénak tudhassa. Ezért is volt szerencsétlen a '96-97-es privatizáció a szolgáltatói szektorban, hiszen azt lehet mondani, hogy a mostani viszonyokhoz képest értékén alul lett értékesítve maga az a vagyontömeg, hiszen most utólag a költségvetésnek bele kell ölni - azt lehet mondani - az 50, és az előző időszakban is a közel 50 milliárd forintos nagyságrendet. Tehát ahhoz képest az akkori időszakban ezek nagyon olcsón lettek privatizálva.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi