JAUERNIK ISTVÁN

Full text search

JAUERNIK ISTVÁN
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az ajánlás 4. és 5. pontjaiban szereplő módosító indítványokról szeretnék véleményt mondani. Nem én nyújtottam be ezeket az indítványokat. Mind a két indítvány arról szól, hogy az e törvény által megállapított járandóság az önkormányzati hozzájárulás 100 százaléka legyen.
Szeretném elmondani, hogy nem támogatom ezeket a javaslatokat, és arra kérem képviselőtársaimat, hogy ők se támogassák. Nem azért, mert nem lenne jó, ha az önkormányzatok több pénzt kapnának, hiszen én is úgy gondolom, hogy az önkormányzatoknál jó helyen lenne a több pénz. Azért nem támogatom, mert a gázközművagyon rendezésével kapcsolatban az elmúlt tíz-tizenkét év alatt annyi sérelmet okoztunk az önkormányzatoknak, ami már éppen elég. Ennek a módosító indítványnak az elfogadásával újabb sérelmeket okoznánk, s nem azoknak az önkormányzatoknak, amelyek most a járandóságukat a hozzájárulásuk 100 százalékában kapnák meg, hanem azoknak, amelyek az 1993. évi törvény alapján az akkori törvényi szabályozás szerint nem kapták meg a 100 százalékot, hanem maximum 54 százalékát kapták meg, attól függően, hogy a beruházás mikor valósult meg.
(21.30)
Tehát nagyon helytelen lenne, ha most fölnyitnánk egy újabb fejezetét a gázközművagyon rendezésének. Úgy gondolom, hogy ha akkor és azóta már kétszer-háromszor módosításra került ez az egész ügy, az Alkotmánybíróságot megjárta vagy kétszer-háromszor - de lehet, hogy sokkal több indítvány is ott volt, ezt eddig nem kifogásolta -, ha tehát a '93. évi törvényt nem kifogásolta sem az Alkotmánybíróság, senki, akkor most ne nyissuk föl, mert ha most fölnyitjuk, és 100 százalékon biztosítunk járandóságot az önkormányzatoknak, akkor bizony fölnyílik ez a kérdés.
Éppen ezen indokok alapján én azt mondom, hogy ugyanúgy, ahogy az önkormányzatok járandóságait az előző négy törvényben valamilyen módon szabályoztuk, ezzel arányosan szabályozzuk a mostani járandóságukat is. Ennek pedig a legjobb útja az, ha úgy fogadjuk el a törvényt, ahogy a törvényjavaslatban elő van terjesztve.
Köszönöm szépen a figyelmüket.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi