PETTKÓ ANDRÁS

Full text search

PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A modern technika segítségével Gémesi György képviselőtársammal gyorsan lefolytattam egy egyeztetést: őt szeretném itt, a tisztelt Ház falai között idézni az államtitkár úrnak. Gémesi György képviselőtársam azt mondta, hogy valójában részt vett ezen az egyeztetésen, de más fontos elfoglaltsága miatt késve érkezett, amikor már befejeződött az egyeztetés, tehát tulajdonképpen az egyeztetés utáni beszélgetésen vett részt. Már többen vettünk részt egyeztetésen, tudjuk, hogy amikor befejeződik egy egyeztetés, utána mindig néhány szót szoktunk egymással váltani, mielőtt felállunk az asztaltól. Gémesi György, megérkezve az egyeztetés utáni beszélgetésre, azt mondta, hogy meg kell találni a megoldást, hiszen az Alkotmánybíróság döntése minden országgyűlési képviselőt arra kötelez, hogy ebben az évben megoldjuk ezt a kérdést. A másik ilyen észrevétele volt, hogy ez kétharmados törvény. A harmadik észrevétele az volt, hogy ő azt szeretné, ha a kerületek jobb támogatásának irányában lenne a törvényalkotás részéről elmozdulás.
Ezek után szeretném a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében megkérni önt, hogy ezt az emlékeztetőt, amit ön jelzett, hogy készült ezen a megbeszélésen, számomra szíveskedjék megküldeni.
Az MDF országgyűlési képviselőjeként, mint ahogy az előző kétperces felszólalásomban már egyszer mondtam ezt, 2002 szeptemberében vetettem fel, hogy az Országgyűlés mikor fog foglalkozni a forrásmegosztási törvénnyel. Akkor Lamperth Mónika belügyminiszter asszony azt ígérte, hogy az Országgyűlés elé kerül ez a törvényjavaslat. Sajnos azt kell megállapítanom, hogy, a miniszter asszony ígéretével ellentétben, nem egy olyan törvényjavaslat került az Országgyűlés elé, amit majd kétharmaddal el tudunk fogadni.
Köszönöm szépen.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi