DEMETER ERVIN

Full text search

DEMETER ERVIN
DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Talán akkor nézzük meg kicsit részletesebben a két perc keretei között, hogy milyen tevékenységekre terjed ki az átvilágítás. Arra volt lehetőségem a felszólalásomban, hogy elmondjam, az MSZMP vezető tisztségviselőire; utaltam rá, hogy a III. főcsoportfőnökség hivatásos, akár nyílt, akár szt-állományú tisztjeire, valamint a hálózati kapcsolataira.
Ezen túlmenően, az önök javaslatával ellentétben, a jelenleg hatályos szabályozással egyezően egy másik állambiztonsági vagy államhatalmi, karhatalmi tevékenységet végzőkre, tehát aki 1956-57-ben karhatalmi alakulatban teljesített szolgálatot, azokra is ki akarjuk terjeszteni, valamint azokra is, akik ennek a gyümölcsét élvezték, tehát akik érdekében működtek ezek az állambiztonsági szolgálatok, és fogyasztották ezeknek az igen tisztességtelen és piszkos módon gyűjtött információit, ezekből jelentéseket, esszenciákat kaptak.
Valóban, azt mondja államtitkár úr, hogy mi új köröket akarunk betenni ebbe az átvilágítási körbe. Vannak új elemei a mi javaslatunknak, ezek az MSZMP vezető tisztségviselői, azonban az önök javaslatában vannak olyan elemek, amelyeket a jelenlegi hatályosból próbálnak kivenni, ezért azt újnak nem mondanám, hanem csak megerősítésnek.
Vajon mi az oka annak, hogy az '56-57-ben karhatalmi alakulatban szolgálatot teljesítőket kiveszik a körből? Vajon mi az oka annak, hogy azokat is kiveszik, akik ezeket a tisztességtelen módon gyűjtött információkat felhasználják? Nyilván azért, mert kellemetlen a számukra, mert több, jelenleg a Szocialista Párt padsoraiban ülő képviselőt érint, a miniszterelnöktől egészen széles körben.
Köszönöm a figyelmüket.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi