DEMETER ERVIN

Full text search

DEMETER ERVIN
DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A módosító javaslatok között egy rövid mondattal még a 2-esnél elidőznék, ami amellett, hogy felsorolja azokat a tevékenységeket, amelyek átvilágítás alá, illetve ellenőrzés alá kerülnének, érdemben különböző attól a javaslattól, amit önök beterjesztettek, nevezetesen annak a megállapítása, hogy valaki együttműködött-e az állambiztonsági szervezetekkel és szolgálatokkal.
Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy van egy alkotmánybírósági iránymutatás, ami ennek a kérdésnek a kezelésére, illetve értelmezésére vonatkozik, és talán a '94-ben elfogadott törvény bírja ezeket az alkotmányos ismérveket. Nevezetesen itt arról van szó, hogy a jó hírnévhez való jog mindenkit megillet, éppen ezért a hiányos és elveszett iratok alapján az Alkotmánybíróság kialakított egy véleményt, hogy mikor lehet megállapítani az érintettséget, ismerve, valamilyen szintig ismerve a szolgálatok dokumentumainak hiányosságát, illetve rendszerének áttekintését, valamint azt is, hogy nagyon sok név bekerült, illetve bekerülhetett anélkül, hogy érdemben együttműködtek volna.
(21.20)
Éppen ezért az Alkotmánybíróság azt az utat javasolta, hogy több feltétel fennállása esetén lehet megállapítani az együttműködést. Tehát nem elég, ha valaki szerepel a nyilvántartásokban, szükséges, hogy ezért valamilyen anyagi juttatást vagy egyebet kapott, illetve szükséges az, hogy adott-e jelentést. Ezeknek az együttes fennállása, tehát két feltétel szükséges ahhoz, hogy megállapításra kerülhessen. Ez azért lenne fontos - és a módosító javaslat ezt a célt is próbálja elérni -, hogy ne fordulhasson elő olyan, hogy valakit meghurcolnak, a kamerákba belemondják a nevét anélkül, hogy érdemben megállapítható lenne, hogy együttműködött ezekkel az állambiztonsági szolgálatokkal.
Módosító javaslataim közül most áttérnék a 32. sorszámmal jelzettre, mert az is lényegében különbözik az önök által beterjesztett törvénytől: az átvilágítást végző személyekre, illetve az eljárási rendre utal. A 32. sorszámmal jelzett javaslat a jelenleg hatályos rendet, tehát az átvilágító bírák által alkalmazott, hatályos eljárási rendet javasolja, pontosan azért, hogy megfelelő jogorvoslatban részesülhessenek azok, akiket érintettnek találnak. A miniszteri expozé során lehetett hallani róla, hogy az önök által javasolt bizottság felállítása változik és változhat, azonban úgy gondolom, hogy van előttünk egy működő rendszer, és semmi okát nem látom annak, hogy ezen változtassanak. Hasonlóképp szükségesnek tartom az azzal történő kiegészítését is, hogy ezeknek az átvilágító bíráknak az ellenőrzését magának a nemzetbiztonsági bizottságnak kell elvégezni, hiszen az átvilágító bírák vagy a jövendőbeli átvilágító bírák magukra vonatkozóan ezt a tevékenységet nem végezhetik el.
Összefoglalva: a Fidesz módosítójavaslat-csomagja arra irányul, hogy az ellenőrzött tevékenységeknél az állambiztonsági szolgálatokkal, politikai rendőrséggel ténylegesen együttműködők köre kerüljön megállapításra; ez a megállapítás törvényesen, tisztességesen, az államigazgatási eljárás általános keretei között történjen, megfelelő jogorvoslattal, és a harmadik lényeges eltérő elem az önök javaslatától, hogy az átvilágítás eredményének következménye legyen. Ennek a hármas követelménynek a szellemében fogalmaztuk meg a módosító javaslatainkat, amit tisztelettel letettünk a Ház asztalára. Köszönöm a figyelmüket.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi