DR. WIENER GYÖRGY

Full text search

DR. WIENER GYÖRGY
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Demeter Ervin is elismerte azt, hogy az összeférhetetlenség kimondása szemben áll a ma hatályos alkotmányos rendelkezésekkel. Felsoroltam néhány alkotmányos rendelkezést is, amely - hogy úgy mondjam - komolyan sérülne abban az esetben, ha az általa javasoltakat a parlament megszavazná. Így például nem lehet senkit kizárni jelen pillanatban az aktív és a passzív választójogból, nem lehet senkit ilyen alapon eltiltani attól, hogy közhivatalt töltsön be. Hozzá kell tennem azt is, hogy megválasztott személyeknek utólag ilyen ismérvek alapján történő eltávolítása az egész demokratikus jogállamiság alapelveivel szemben áll, hiszen ezeket a személyeket megválasztották, választás alapján töltik be a funkciójukat, a parlament választja a kormányfőt a ma hatályos alkotmányos szabályok szerint.
Ma pontosan rögzítettek azok az esetek, amikor ki lehet mondani a köztársasági elnökkel, a miniszterelnökkel, a miniszterekkel vagy a parlamenti képviselőkkel szemben az összeférhetetlenséget. Ezek mind a gazdasági, illetőleg a jogi, hivatali összeférhetetlenség kategóriájába tartoznak. Mindegyik összeférhetetlenség - erre már Tóth András is felhívta a figyelmet - megszüntethető. Az ön javaslatában szereplő összeférhetetlenségek viszont megszüntethetetlenek.
Korábban is hivatkoztam arra, hogy maga Antall József fogalmazott úgy a kerekasztal-tárgyalásokon, hogy csak azokat az összeférhetetlenségi eseteket ismeri el, amelyek a mai nyugati alkotmányokban, illetőleg alkotmányos törvényekben is szerepelnek, más jellegűeket nem. Az általános vitában arra is hivatkoztam, hogy a Horthy-korszaknak, illetőleg az 1949-90 közötti időszaknak volt ismérve a politikai összeférhetetlenség. Ön ezt kívánja visszaállítani.
Nyitray képviselőtársam megjegyzéseire később reagálnék. Köszönöm a figyelmet.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi