TÓTH ANDRÁS

Full text search

TÓTH ANDRÁS
TÓTH ANDRÁS (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Röviden szeretnék részt venni ebben a vitában - megpróbálom indulattól mentesen.
Én azt gondolom, hogy ha elfogadjuk az Alkotmánybíróságnak azt az igényét, hogy homogén körök legyenek, olyan homogén körök, amelyek esetében a körbe való bekerülés szubjektív eleme maximálisan kizárható, akkor az biztos, hogy egy természetes elválasztóvonal a közhatalmat gyakorlók és a közhatalmat nem gyakorlók között van. És amikor ennek a törvényjavaslatnak az ügyében kidolgoztuk a módosító indítványainkat, akkor mi ezen sokat gondolkodtunk, hogy hol van az a természetes határ, és hol lehet ezt úgy megvonni, hogy a későbbiek során se alkotmányos, se egyéb politikai természetű botrányok ne kísérjék ezt a kérdést.
A határt természetesen tágabb körben is meg lehet húzni. Egyet nem lehet, képviselőtársaim: azt nem lehet, hogy mazsolázunk; azt nem lehet, hogy magánháborúinkat beemeljük ennek a törvénynek a vitájába; nem lehet, hogy évtizedek során joggal, okkal, nem tudom, milyen okkal összeszedett sérelmeket egy törvényjavaslat keretében kívánjuk orvosolni. Ez, sajnos, nem megy. A törvényhozás ehhez nem eszköz. A törvényhozásnak - bármennyire nehéz és fájdalmas - szikárnak kell lennie, tárgyilagosnak kell lennie, és bizony, az előzetesen kialakított alkotmányos elveknek megfelelően kell zajlania.
Ennek megfelelően, mi továbbra is azt tartjuk, hogy a legtisztességesebb és az alkotmányos kritika szempontjából a legbiztosabb az a megoldás, amit javasolunk, hogy csak a közhatalmat gyakorló személyekre terjedjen ki a törvény, az átvilágítás a tényfeltárás szempontjából, és mindenki mást hagyjunk ki ebben a vonatkozásban.
Köszönöm szépen.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi