TÓTH ANDRÁS

Full text search

TÓTH ANDRÁS
TÓTH ANDRÁS (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Nyitray Képviselő Úr! Az ön felszólalására kívánok reagálni. Én elfogadom az ön érvelését. Ez a törvényjavaslat nem alkalmas arra a politikai célra, amely önök szerint az ügyet, önmagában az állambiztonsági szolgálatok iratainak felülvizsgálatát és a levéltár létrehozását szolgálta volna. Arra nem alkalmas, amit önök ezzel kapcsolatban célul tűztek ki, nevezetesen a mai politikai ellenfelek megbélyegzésére, hiszen az önök módosító indítványainak, tételesen amit Demeter úr előterjesztett, ennek egyetlen értelme ez, hogy megbélyegezze a mai politikai ellenfeleket.
Tisztelt Képviselőtársam! E törvénynek az a hatásmechanizmusa, hogy a tényfeltárást egy tárgyilagos bizottság elvégzi, és ennek alapján a választópolgár egyébként saját hatáskörében, a tények ismeretében dönt, kit kíván adott esetben helyi önkormányzatban vagy Országgyűlésben vezetőnek, és ezen információ alapján a döntését meg fogja hozni.
Tehát én azt gondolom, nem kell mesterkélt szankció, tényfeltárás kell. Arra van szükség, hogy az emberek valóban legyenek tisztában a tényekkel, senki ne lehessen zsarolható, és ennek alapján bízzuk a felnőtt nagykorú választópolgárokra annak eldöntését, hogy tizenhárom évvel a rendszerváltás után kiket kívánnak politikai vezetőként megválasztani, mint ahogy azt tették 2002 tavaszán és 2002 őszén is. Azt gondolom, a történet erről szól, és azt hiszem, hogy nem a politikai részeivel, hanem valóban a konkrét módosító indítványokkal kellene foglalkozni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi