HALÁSZ JÁNOS

Full text search

HALÁSZ JÁNOS
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az a baj, hogy nagyon sok minden másra sem telik még az idei, vagyis a jövő évre tervezett kulturális költségvetésből, amit önök el szeretnének fogadni. De nem ezt szeretném fölsorolni, hanem folytatnám még az előző gondolatot.
Jól számoltam - egyébként Szabó Zoltán és jómagam is egyik diplománk szerint matematikusok vagyunk; mi, azt gondolom, tudunk számolni. (Derültség.) Az általam elmondott 16 milliárd forint tény; tény az a 10 milliárd forint is, amit a Nemzeti Színház beruházására fordítottunk; de az is tény, hogy a millennium évében azok a nagyberuházások, amelyek a kultúra területén megvalósultak, nagy eredmények voltak, és az azt követő évben a polgári kormány nem mondta azt, hogy igen, ezek megvalósultak, vége van ennek a szép évfordulónak, és akkor most már nincs szükség erre a támogatásra. Nem, az azt követő évben is megmaradt a tárcánál az a fejlesztési pénz, ami előző években rendelkezésre állt, ezt ne felejtsék el. Ez egy gyakorlat, ez egy bevált gyakorlat, és azt szorgalmazom, hogy ez maradjon meg.
És ne poénkodjunk azon, hogy újabb Nemzeti Színház nem épülhet; főleg ne poénkodjunk akkor, amikor igenis fontos továbblépési lehetőségek lennének, ott, a Nemzeti Színház mellett a Nemzeti Hangversenyterem vagy a Magyar Modern Művészeti Múzeum megvalósítása kapcsán. De beszélhetnék a Szépművészeti Múzeumról is, aminek a felújítását önök leállítják, mert beruházásokra a tavalyi 10 milliárd forint helyett az idén csak 7,5 milliárd forintot terveztek, 25 százalékkal csökkentik a kulturális beruházásokat, és már elbírált közbeszerzési pályázatok állnak meg, például a Szépművészeti Múzeum esetében, olyan felújítások, amelyeknek meg kellene valósulni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi