RÉVÉSZ MÁRIUSZ

Full text search

RÉVÉSZ MÁRIUSZ
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy érzem, hogy azért előreléptünk. Amikor először Demszky Gábor, Atkári János felvetette, hogy a normatíva nem fedezi a bérköltséget, akkor dühödten tiltakoztak a kormánypárti padsorokból; aztán az Állami Számvevőszék is felvetette, akkor is dühödt tiltakozás volt. Ma már legalább ott tartunk, hogy a kormánypárti képviselők is elismerik, hogy a normatíva nem fedezi a bérköltséget - ez három hét munkánknak a meggyőző eredménye.
De vegyük számba, hogy mit mondtak még a kormánypárti képviselők, például az önkormányzati kampány során. Azt mondták, hogy az önkormányzatok mozgásterét bővíteni kell, éppen ezért növelni fogják a helyben maradó adóbevételeket, hogy az önkormányzatok mozgástere bővüljön. Na most mi van a költségvetésben? Azt mondják, hogy mindent be kell számítani a normatíva mellé, be kell számítani a gépjárműadót, be kell számítani a személyi jövedelemadó helyben maradó részét, illetékeket, mindent, és ha mindent beszámítanak, akkor a jobb módú települések ki tudják majd fizetni a béremelést.
Tisztelt Képviselőtársaim! Önök az önkormányzati választáson megint belefüllentettek az egész társadalom képébe, ugyanis nemhogy nem bővül az önkormányzatok mozgástere, hanem egyszerűen jelentősen szűkül. Aki a tavalyi évben az adóbevételéből és sok egyébből még fejlesztéseket tudott csinálni, az most nem tehet mást, be kell hogy rakja az önkormányzati költségvetésbe, és bizony ebből kell a béreket kifizetni.
Azt gondolom, ha még itt egy-két órát vitatkozunk, önök ezt is be fogják látni, hamarosan meg fogják érteni, hogy miről beszélünk, és önök is el fogják ismerni - mert önök között is sok polgármester van -, hogy ennek a költségvetésnek az eredményeképpen az önkormányzatok mozgástere nemhogy bővülne, hanem szűkülni fog.
És különösen nagy a tragédia, tisztelt képviselőtársaim, a kistelepülések esetében. És valóban, az a megoldás, amit felvetettek, hogy létrehoznak egy külön alapot, és majd ahhoz lehet járulni, ez a tanácsrendszerre emlékeztet.
S az oktatási bizottság üléséről annyit még hadd említsek meg, az egyik szocialista képviselő elmondta (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy ők úgy számolják, hogy 30 milliárdra van szükség, s ehhez képest 3 milliárd van a költségvetésben.
Önök sem hisznek abban (Az elnök ismét csenget.), hogy ez így elég. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi