DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Néhanap úgy tűnik, hogy majdnem nyugalom van; mikor az élesebb, de korrekt szópárbajok szünetében, máskor a durva parlamenti hangvételt is feledve, ám szinte mindig feleslegesen veszekedő hangú közéletünkben néha talán mégis képesek vagyunk megállni, leülni vitatkozni és nagyjából egyet is érteni.
Ilyen alkalom volt nemrég a Magyar Állandó Értekezlet hatodik fóruma is; arra bizonyságul, hogy néhanap a kényszer, a közös magyar érdek és a kölcsönös jó szándék elvezethet néha még a közös nyilatkozathoz is. De persze ez még nem elég, mert jó volna majd a szavazáskor is nem külön a pártfenntartásokat hangoztatni, hanem voksokkal is felmutatni azt a bizonyos, több mint 92 százalékos nemzeti egyetértést, azokkal a szlovák követelésekkel szemben is, amelyek beszélnek a magyar igazolványról, de nem beszélnek a szlovák igazolványról, és amelyek minden erővel megpróbálják meggátolni a mi törekvéseinket, amelyek egyértelműen eurokonformak.
Most mégsem a hatodik Magyar Értekezlet sikerét kívánom méltatni, noha az MDF azt jó és közös teljesítménynek tekinti. Nem is a kedvezménytörvény módosításának mások által is elfogadható MDF-es indítványairól szeretnék szólni, hiszen az oktatásra, a munkavállalásra és az utazási kedvezményekre tett, nem elvevő, hanem hozzáadó javaslataink ismertek. Gyakorlatias javaslatok ezek, amelyeket a határon túli magyarság igényei szerint fogalmaztunk meg.
Most arról a magyar szolidaritásról szeretnék beszélni, ami a társadalomban erősödőben van. Arról a közös parlamenti és kormányzati feladatról, amit nemcsak érezni, de vállalni is kell; amit érezni jó, de vállalni munka. Arról a gondolatról beszélek, amit a Magyar Értekezlet legfőbb tanulságaként szűrhetünk le, arról, hogy ha nem ravaszul és orvul csökkenteni, hanem ellenkezőleg: némileg növelni próbáljuk a határon túli magyar közösségek támogatását, akkor a jövőbe, tehát önmagunkba ruházunk be. Volt vita, tisztelt Ház, hogyne lett volna, még arról is, hogy ez a támogatás csökken-e majd vagy nő, és persze arról is, hogy honnan, hová célszerű az átcsoportosítás. Amiben viszont megvolt az egyetértés, az az, hogy nemzetpolitikánknak és a belőle született, sajnos szerény kedvezménytörvénynek a lassan már termőre forduló önberuházásait mindenképpen támogatni kell; nemcsak érezni, de vállalni is azt, ami ésszerű, tisztességes és a magyarság érdekében álló.
Ezért javasolja a Magyar Demokrata Fórum a harmadik 1 százalék bevezetését a határon túli magyarság támogatására. A keret és a lehetőség már készen áll. Nem más ez, mint a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi LXXVI. törvény. Ez a törvény a civil szféra és az egyházak támogatását lehetővé téve, befizetett adónk 1-1 százalékáról szól. Vagyis arról rendelkezhetünk, hogy akarjuk-e, és ha igen, hová átutaltatni már amúgy is lerótt adónk 1-1 százalékát.
Az MDF ennek a törvénynek a módosítását fogja hamarosan a Ház asztalára tenni, annak érdekében, hogy a szomszédos államok magyar nemzeti közösségei pályázatok útján részesülhessenek majd ebből az alapból.
Tisztelt Országgyűlés! Az MDF nem pluszmilliárdokat követel, hanem lehetőséget ajánl. Lehetőséget akarunk teremteni, nem pedig kötelezettséget, és ennek a törvényes lehetőségnek az alapja a nemzeti szolidaritás, az, ami ha megvan, senkit sem állíthat szembe senkivel sem, hiszen sem az első, sem a második 1 százalékot eddig sem volt kötelező odaadni. Ma még az sem tudható pontosan, hogy ez a bizonyos harmadik 1 százalék esetleg mennyi volna.
Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Demokrata Fórum minden korrekt és tisztességes megoldást helyeselni tud a határon túli magyarok támogatása érdekében.
(9.20)
A mi megoldásunk azonban, lévén teljesen önkéntes, mást is megmutatna, nemcsak az adóforintokat; mert a forintokról nem mi szavaznánk itt, az Országgyűlésben, hanem maga a társadalom.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)
