DR. KIS ZOLTÁN

Full text search

DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Most szerintem eljött egy olyan pillanat, amikor érdemben és értelmesen tudunk beszélgetni. Amit Illés Zoltán elmondott, az a színtiszta igazság, az úgy van, és ennek a tervnek erre kell alapulnia, ez is színtiszta igazság és így van. Ha itt a prioritáslistát meg tetszik nézni - és legalább most már tényleg erről beszéljünk -, ennek a prioritáslistának igazán alkalmazkodnia kell ahhoz, amit Illés Zoltán mondott.
(21.50)
Ez sorrendben határozza meg, hogy nyilvánvalóan első az újrahasznosítás, második az ártalmatlanítás, a negyedik az égetés, és nem szabad a lerakás, abszolút nem szabad.
Azokkal az adatokkal jönnek a kedves képviselőtársaim, hogy lám, csökkenő tendenciával számolunk a keletkező hulladékra, mégis magasabb preferációkat adunk az égetőkre. Ez azért van, mert ha megnézzük, hol tartunk most, barátaim, a kommunális hulladéknál, ami újrahasznosításra kerül, 3 százaléknál tartunk. Még a veszélyesnél se értük el a 40 százalékot. Tehát van egy óriási lemaradás.
Illés úr is mondta, Tóth úr is mondta, Pap úr is mondta, hogy több mint ezer illegális lerakó van, ami nem felel meg az előírásoknak. Ezeknek a felszámolása, ennek az egész műveletnek a továbbvitele 2008-ig nem lehet más, mint hogy olyan jellegű beruházásokat is indukál, amelyek ezt a folyamatot, amit Illés Zoltán elmondott, segítik elő. Ezért van egy ellentétes terv, azzal számolunk, hogy lefelé megy a hulladék vagy legalábbis nem emelkedik, de ehhez képest meredeken meg kell a másik oldalt húzni, mert száz év szemetén vagyunk itt rajta. Nyilvánvaló, hogy ahhoz képest ezt öt éven belül nem vagyunk képesek felszámolni, de ezt az irányvonalat kell követni.
Minden olyan elképzelését Illés Zoltánnak, ami egyik oldalon a szankcionálást jelenti az ilyen kibocsátókra, a másik oldalon az ösztönzést jelenti, támogatni kell. Ez az, ami - tudom, hogy nem csodálatos terv - ezen terv alapján jogszabályokban majd meg kell hogy jelenjen konkrétan, és hozzá nyilván a pénz is. Köszönöm.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi