HALÁSZ JÁNOS

Full text search

HALÁSZ JÁNOS
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az egyoldalú vagy féloldalas, vagy csonka kuratórium témájához nem nagyon szívesen szólnék hozzá, mert nem szívesen veszek részt az egymás melletti elbeszélésben, és ezt nem lenne jó az előző napirendi pontnál elkezdett vitához hasonlóképpen folytatni. Ezért nem is az általunk is egyébként támogatott ÁSZ-vizsgálatra, az átlátható támogatás ügyére vagy ilyenekre használnám az időmet, hanem egy olyan dologra, ami megütötte a fülemet Keller László hozzászólásában. Érdekes gondolatkísérletet tett az "elmaradt haszon" közgazdasági fogalom kapcsán, már a tekintetben, hogy ezt a Duna Televízió kulturális értékeire vonatkozóan is próbálta adaptálni.
Én úgy látom, hogy a Duna Televíziónál nem beszélhetünk ilyen elmaradt kulturális haszonról. Véleményem szerint a Duna Televízió vezetése és gárdája magas színvonalú munkát végez, és méltó folytatója annak a munkának, ami a korábbi vezetés alatt zajlott. Tehát azt hiszem, hogy e tekintetben talán érdemes ezt szóvá tenni; ez az az apróság, ami miatt szót kértem, mert az összes többivel csak folytatnánk azt az egymás melletti elbeszélést, amit az előző napirendnél is megtettünk.
Köszönöm szépen.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi