KÓSA FERENC

Full text search

KÓSA FERENC
KÓSA FERENC (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Először Balogh László képviselőtársamnak szólnék néhány szót. Különös pillanat volt, és különös volt hallani, amikor egy ellenzéki képviselőtársunk megköszönte, még ha méltó iróniával is, a Horn-kormánynak, hogy engedte dolgozni a Duna Televíziót. Én csak azt akarom mondani, hogy ez nem Horn Gyulán múlott. Akkor volt egy 72 százalékos kormánykoalíció, amely ezzel egyetértett; volt egy 52 százalékos abszolút többséggel rendelkező Magyar Szocialista Párt, amely ezzel a dologgal egyetértett. Horn Gyula ebből egy vélemény volt, esze ágába se jutott, hogy megpróbáljon a frakció vagy a koalíció ellen gondolkodni. De ez már olyan hangnem, amelyben tudunk egymással beszélni. Nem azért, hogy dicsérni kell Horn Gyulát, hanem azért, mert vissza kell tekinteni az igazságra.
Szeretnék reagálni Szalai Annamária képviselőtársam megszólalására, ahogy itt sajnálta szegény Sára Sándort, hogy nem tudott megírni egy pályázatot. Szeretném elmondani, hogy olvassa el a médiatörvény - amiről itt egyébként sok szó esett - 69. §-ának a (4) bekezdését. Mivel láttam, hogy nem ismeri, ezért most felolvasom: "A kuratórium a részvénytársaság elnöke megbízatását egy ízben pályázat kiírása nélkül, a megbízatás lejártától számított további négy évre meghosszabbíthatja." Érti, képviselőtársam? Pályázat nélkül, további négy évre! Ezért magának az az állítása, hogy Sára Sándor ne csodálkozzon, hogy nem választották meg, nem helyes; nem fedezi a médiatörvény azt, amit maga mond.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi