VÍGH ILONA

Full text search

VÍGH ILONA
VÍGH ILONA, a kulturális és sajtóbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Kuratóriumi Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Vendégek! A kulturális bizottság többségi véleményét hallottuk. Az ellenzéki képviselők ezzel a véleménnyel "természetesen" nem tudnak egyetérteni. A Hungária Televízió Közalapítvány beszámolóját az ellenzéki képviselők elfogadják, az előttünk lévő határozati javaslatot ellenben nem.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nekem az a véleményem - egész délután erről folyt a vita, a kuratóriumok törvénytelen működéséről -, hogy a kuratórium léte végeredményben egy politikai kérdés, a beszámoló pedig egy szakmai kérdés. Nagyon jó lenne, ha ezt a kétféle javaslatot tudomásul tudnánk venni. A kuratóriumi elnök asszony előadásában is elhangzott, hogy a Duna Televízió a világ legjobb kulturális televíziója címet viseli - nyilván nem érdemtelenül -, azt hiszem, hogy a televízió beszámolóját mindenképpen el kell fogadni.
(16.00)
Én abban reménykedem, hogy a jövőben a Duna Televízió nézettsége egyre nagyobb lesz, hiszen olyan értékeket képvisel, amelyek arra érdemesek, hogy minél többek kedvenc csatornája legyen. Én abban reménykedem, hogy a jövőben a költségvetés is megteremti a Duna Televízió számára azt a forrást, amely biztosítja majd a biztonságos működést.
Tehát mi, ellenzéki képviselők nem tudjuk elfogadni a Hungária Televízió Közalapítvány működésére vonatkozó határozati javaslatot; ez úgy szól, hogy az Országgyűlés nem fogadja el a Hungária Televízió Közalapítvány Kuratóriuma működésének 2001 áprilisától 2002 márciusáig terjedő időszakáról szóló beszámolót, valamint: az Országgyűlés felkéri az Állami Számvevőszéket, hogy 2002. december 10-éig célvizsgálat keretében mondjon véleményt a Duna Televízió Részvénytársaság költségvetési támogatási igényének megalapozottságáról, indokoltságáról.
Én ezek után már csak abban reménykedem, a számvevőszéki vizsgálat igazolni fogja azt, hogy a Hungária Televízió Közalapítvány jogosult lesz arra a költségvetési forrásra, amelyet igényelnek.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi